HTML

ITÉlet

Egy multinacionális cégnél dolgozó informatikai manager szakmai blogja. Észrevételek, tapasztalatok szoftver fejlesztésről, vezetésről, managementről és hatékonyságról itthoni és külföldi példákon keresztül. Az informatikáról másképp...

Utolsó kommentek

  • sagabona: szia... elég régen született ez a bejegyzés, én csak most akadtam rá véletlenül. Érdekes dolgokat írsz, részben egyetértek az általad gondoltakkal, azonban pár dologban messze más a véleményem - ez ... (2018.10.19. 11:14) Gondolatfoszlányok a pályaválasztásról
  • Simon Géza: "A következő forradalmi áttörés, nagy dobás, ami megint tőzsdei felfutáshoz vezet, az nem valamilyen informatikai dolog lesz, hanem egészen más." Ha a generic AI nem informatikai, akkor igazad van.... (2018.02.19. 07:01) Az IT jövője
  • pggp: @AnyTink: Köszi, de én csak egy blog olvasó vagyok, aki jól tudja használni a keresőt ;-) (2017.10.17. 07:19) Milyen volt hazaköltözni?
  • AnyTink: @pggp: :) Gratulálok a család bővüléséhez és a sikeres 'hazatelepedéshez'. Mi most gondolkodunk a hazaköltözésen és jó olvasni mások élményéről! Köszönöm az írásod :) (2017.10.16. 18:49) Milyen volt hazaköltözni?
  • pggp: Tulajdonképpen igen, alakult valami: akocsis.com "2017 április, Dália eloször Szentesen" ;-) (2017.06.06. 21:51) Milyen volt hazaköltözni?
  • Utolsó 20

Generációs különbségek, avagy megvalósítható-e a Magyar Álom?

Generációs különbségek, avagy megvalósítható-e a Magyar Álom?

Régóta tervezek egy cikket a generációs különbségekről (illetve amit én annak tartok), de Holden megelőzött a Generációs kihívások című bejegyzésével. A meghivatkozott cikk a HR Portálon igen részletes, érdemes elolvasni. Szinte minden ott van, amit írni terveztem, kivéve egy dolgot, a példaképek hiányát és az elérhető (vagy elérhetetlen) boldogságot.

Az Y-generációt a szerző „Trófea generációnak” nevezi, mert sikerre éhesek és trófeára (trófeákra) van szükségük. Nagy elvárásokat támasztanak, könnyen állnak tovább egy jobb ajánlatért. Ez nagyon-nagyon veszélyes…

Azt nem vitatom, hogy trófeákra, pozitív visszajelzésre szükség van. Nagyon. Azt azonban sosem szabad elfelejteni, hogy a verseny megnyeréséig, a dobogó legfelső fokáig nemcsak hosszú, hanem véres-verejtékes az út. Amikor a tv-ben nézünk egy úszóversenyt, akkor az 1-2 perc alatt lezajlik, majd látjuk a csapzott de boldog versenyzőt, ahogy fellép a dobogóra és átveszi az aranyérmet. A kép csalóka, mert nem látjuk azt, amikor a versenyző hajnalban felkel és elmegy edzeni, hogy aztán késő este edzésről essen haza. Mindezt nem egyszer-kétszer, hanem évekig, esetleg évtizedekig. A gyanútlan Y-generációs nézőben kialakul az a kép, hogy ha ma elkezdek úszni, akkor holnap már jár az érem.

Miért van ez így? Mert a jelenleg elterjedt trendek a gyors sikerről szólnak. A média számára csak a győzelem vagy a vereség hír-értékű, a kemény munka nem. 15 perc hírnév mindenkinek jár alanyi alapon. Senki sem fecsérli az idejét azzal, hogy megdolgozzon a sikerért, amikor az jár.

Manapság már nem „sikeres ember” a szaki bácsi, a mérnök vagy az orvos, aki 5-10 év kemény munkával kitanulta a szakmát és felépített valamit. Helyettük a médiában olyan „példaképek” jelennek meg, akik rövid idő alatt építettek fel valamit, esetleg nem is építettek fel semmit. A megfelelő példakép hiánya azt jelenti, hogy az Y-generáció nincs is tudatában annak, mennyi idő alatt lesz valaki mondjuk mezítlábas pályakezdő mérnökből főmérnök. Meglehet, hogy ez csak magyar specifikum, hiszen nyugati országokban azért elfogadottabb a „10 év tapasztalathoz 10 év kemény munka kell” szemlélet.

A másik gond ezzel a képpel az, hogy mi van, ha a derék Y-generációs kollégánk mégiscsak eléri a dobogót, az első helyezést, a 15 perc hírnevet? Elérte, megkapta, átélte, aztán vége a 15 percnek, és ezután… mi lesz ezután? Semmi. Lóg a levegőben, nincs célja. Újat keres, újra vissza szeretne jutni a rivaldafénybe 15 percre, azaz pontosan ugyanott van, mint korábban.
Elérte amit akart, de nem érzi magát sikeresnek, nem boldog.
Ha ne adj isten az új célját is elérné, akkor megint boldogtalan lesz, és újabb, nagyobb célt tűz ki, stb, a mókuskerék sosem áll meg.

A „Magyar Álom” kifejezés e blogon már használtam, például itt és itt. A Magyar Álomhoz hozzátartozik az is, hogy ha elértük, akkor élvezzük – különben nincs értelme. Pontosan ez az, ami hiányzik az új generációkból. Diákként arról álmodik, hogy menő programozó lesz. Menő programozóként guru akar lenni. Guruként öltönyös jól kereső menedzser. Menedzserként jobb autót és telefont szeretne. Ha megvan a jobb autó, akkor még mindig lehet irigykedni a terepjárósokra, a plazma tévésekre… A sor sosem áll meg, az ember sosem lesz boldog.

Címkék: magyar állom

A bejegyzés trackback címe:

https://akocsis.blog.hu/api/trackback/id/tr375211399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_115131 2010.08.25. 17:49:19

pontosan!

Petya · http://susnya.hu/ 2010.08.25. 19:27:52

Egy hivatkozás azoknak, akinek nem jelenik meg a HR Portal-os cikk: http://www.hrportal.hu/article_print.phtml?id=84579

activer 2010.08.25. 19:38:11

Ma voltunk a nagyobbik fiammal a Magyar Elektrotechnikai Múzeumban. Nagy élmény volt, mert egy lelkes hölgy (aki egyébként 40 évig a BME-n tanított) vezetett végig bennünket. Nem IT, de műszaki tudományok kapcsán példaképet láttunk eleget: Mechwart András például (miután Ganz Ábrahám meghalt) átvette a Ganz irányítását, és mivel nem csak nagyszerű szakember, hanem feltaláló és menedzser is volt, az ő idejében vált igazán naggyá és valóban világszínvonalúva a Ganz Művek. Persze ott vannak a többiek is, pl. Kandó Kálmán, Zipernowsky Károly, Bláthy Ottó. Szóval aki motivált (genetikusan, belsőleg) annak vannak céljai minden körülmények között. A natív karrieristáktól pedig Isten óvjon minden céget, mert ők nem a cég (csapat) sikerén dolgoznak, hanem a sajátjukon. Azt mondják a bölcsek, hogy igazából nem is az elért cél a lényeg, hanem az oda vezető út.

deejayy · http://deejayy.hu/ 2010.08.26. 08:03:20

Az, hogy elérjük a Magyar Álmot, és kerestünk egy újat, nem azt jelenti, hogy a jelenlegit nem élvezzük. Nekem pl. mindig vannak céljaim, anélkül nem is tudom milyen lenne élni, de egy részük már megvalósult, és élvezem őket. "Egyszer alapítok egy céget!" - mondtam 10 éve. Most van, és örülök neki. "Egyszer veszek egy akkora házat telekkel, amekkorát én szeretnék, és kertészkedni fogok" :D

Hesz Roland 2010.08.26. 08:54:20

Nemrég egy könyvben olvastam a következő anekdotát: Világhírű zongoraművész koncertje után egy lelkes rajongó így szólt a művészhez "Az életemet adnám, hogy így tudjak játszan!" Mire a válasz "Én megtettem." A cikk egyébként érdekes, előttem van pont Tom DeMarco-Timothy Lister: Peopleware című könyve, amit valamikor 1989 környékén írtak, és a cikk megállapításai mind benne vannak. Kivéve a generációra bontást. "Bátrak, kezdeményezőek, kevésbé kételkedőek saját képességeikben, korlátaikban. Praktikus szemlélet jellemzi őket, az egyén szabadságát, a formalitásmentes közvetlen környezetet nagyra értékelik. " Ezt például az 1989-ben dolgozó emberekről írják - nem ezekkel a szavakkal természetesen. A cikk ezt a Z generációnak tulajdonítja, dehát mindig a fiatalok ilyenek. A megállapításokkal viszont egyetértek, csak éppen ezt a generáció dolgot nem nagyon tapasztalom - édesanyám sokkal zöldebb, mint sok gondolkodás nélkül szemetelő, környeztel nem nagyon foglalkozó "Z generációs", és igen sok "Y generációs" embert ismerek aki hihetetlen kényelmesen üldögél immár 5-10 éve ugyan annál a cégnél. Persze egyszerűbb csoportokat definiálni, mint kitalálni, hogy József, vagy Aranka személy szerint mivel motiválható. Csak elő kell húzni a fiókból a kartont, megnézni a generáció besorolást, és eszerint osztani otthoni munkavégzést, vagy szelektív hulladékgyűjtő medált.