Sokat írtam már a túlóráról, ideje lenne meghatározni, mi is az.
Sokat írtam már a túlóráról, ideje lenne meghatározni, mi is az.
Eddig számos bejegyzés született a túlóráról, például A túlóráról, Túlóra – a külföldi gyakorlat vagy Ki hogyan reagál a túlórára
Kollégákkal beszélgetve azonban kiderült, hogy igazából nincs általános elfogadott definíció a túlórára. Használjuk a kifejezést, de mást értünk alatta.
Törvény szerint az a túlóra, amikor a napi 8 (heti 40) órán felül dolgozunk. És biztos vannak olyanok – különösen az állami szektorban – akik ezt így is gondolják.
Személy szerint én is szimpatizálok ezzel az állásponttal, ugyanakkor a versenyszféra nem ilyen. A versenyszférában teljesítés és határidők vannak, ami együtt jár a határidő előtt hajtással. Vagyis bizonyos nézet szerint a határidő előtti pluszmunka az nem túlóra, hanem természetes.
Mint ahogy azt is természetesnek vesszük, hogy ha 10 perccel zárás előtt megyünk be a boltba, akkor még mosolyogva kiszolgálnak. Vagy ha már bezárt az étterem, de még ott vagyunk, akkor nem dobnak ki, hanem megvárják amíg befejezzük a vacsorát. Ami nekünk természetes, az másnak túlóra.
Az IT iparág sajátossága, hogy sok informatikus megszállott, és munkaidő után még bőven bent maradnak. Hiszen szeretik ezt a szakmát, szeretnek programozni, és jobban érdekli őket egy-egy probléma megoldása, mint az, hogy 17:00-kor kiessen a kezükből a ceruza.
Ez a megszállottság annyira komoly, hogy a menedzserek és cégvezetők egy része nem csak lehetőségnek tekinti a munkaidő utáni munkát, hanem bizonyítéknak a munkaerő minőségét illetően. A jó informatikus megszállott, a megszállott informatikus 1-2 órát minden nap ráhúz, sőt még hétvégén is bent van.
Létezik olyan közismert magyar IT cég, ahol a hétvégi munka az nem túlóra hanem standard.
Aztán ott van az a szemlélet is, hogy a versenyszféra, de különösen a kisvállalkozások életének elengedhetetlen része a sok munka. Nagy a konkurenciaharc, be kell jutni az ügyfélhez bármi áron (a „majd a következő projekt jobb lesz” illúziójával), ahhoz hogy bejussunk olcsónak kell lenni és megszakadni a munkában.
És azt sem szabad elfelejteni, hogy a kisvállalkozás nem aranybánya, ha csak 2 emberünk van de a munka 3 emberre szól akkor nem fognak felvenni még 1 embert.
Szóval amikor arról beszélünk hogy túlóra, akkor senki sem érti bele a fenti eseteket. Vérmérséklettől függ, hogy ki mikor hol húzza meg a határvonalat: a heti 40 óra feletti munka az túlóra, vagy a heti 50 még normális, vagy csak heti 60 óra munka felett beszélhetünk túlóráról.
Ha ilyen nagy a szórás és ennyire különbözően látják a dolgokat az emberek, akkor hol van az igazság, az arany középút?
Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy az informatikai munka során időnként elkerülhetetlen az éjszakai vagy hétvégi munka. Például mert a szoftverben hiba lépett fel és másnap reggelre ki kell javítani. Vagy mert az átállást csak üzleti időn kívül, hétvégén lehet megtenni. Vagy mert éjszaka történik valamilyen informatikai esemény, amihez szakértőre van szükség. (Mint ahogy az orvost is hívják az éjszaka közepén, ha baleset történt)
Ezek normális dolgok és szükséges velejárói az IT-nak, megkerülhetetlenek. Ugyanakkor viszont az ilyen munkát (éjszakázást, hétvégét, telefonos ügyeletet) valamilyen módon illik kompenzálni – túlórapénzzel, a túlóra lecsúsztatásával, vagy legalábbis egy vállveregetéssel.
Az is sajátossága az IT-nak, hogy projektszerűen dolgozunk – amiből következik, hogy a projekt elején lazább, a határidőhöz közelítve besűrűsödik a munka. A munkának készen kell lenni határidőre, ez pedig indikálja azt, hogy időnként éjszakázni vagy hétvégézni kell. (Mint ahogy mi is elvárjuk a határidőre szállítást, ha nekünk szállítanak)
Azt mondom, egyik oldalon elvárható, hogy az informatikus túlórázzon, hiszen ilyen a szakma. És aki átérzi a munkája felelősségét, az úgyis oda teszi magát amikor szükséges.
A másik oldalon viszont nem szabad erre építeni. Úgy kell tervezni, hogy legyen megfelelő ember, és hacsak nem jön közbe valami rendkívüli, túlóra nélkül is teljesíthető legyen a feladat. Hiszen ha nem teljesíthető és ha nincs elég erőforrásunk, akkor kérni kell.
Szóval úgy érzem, az arany középút ott van, hogy a napi 8 órán túli munkát igenis számon kell tartani, számolni kell, és azt utána kompenzálni (kifizetni vagy lecsúsztatni).
Tipikusan az informatikai cégek kötetlen munkaidővel dolgoznak, ami kiváló a túlóra kezelésére: a programozók néha éjszakáznak, de néha lazáznak a késői munkakezdéssel vagy a korai hazamenetellel.
A Siemensnél tapasztalt heti beosztás is tetszett: hétfőtől csütörtökig 9 órát (vagy többet) kell dolgozni naponta, de pénteken 2 után haza lehet menni. Vagyis legalizálják, hogy a kollégák túlórázni fognak, de ezért cserébe kapnak is valamit.
A heti 60 órás, hétvégén is dolgozós munkahelyeket ott kell hagyni.
Ja, és mindez csak a beosztottakra igaz. Menedzserekkel szemben a túlóra elvárt. Ez egy ilyen szakma.
Utolsó kommentek