ITÉlet

Avagy hogyan kezeljük az alulteljesítő kollégát.

Avagy hogyan kezeljük az alulteljesítő kollégát.

Volt egy munkatársam, nevezzük mondjuk Balázsnak.

Ez a Balázs tudott élni.

Későn jött dolgozni, de cserébe korán ment haza. Ja és sűrűn lejárt cigizni, beszélgetni a haverokkal.

Amivel alapvetően még nincs baj, ha a munka el van végezve.

De az nem volt.

Balázs egyébként már 4 éve dolgozott a cégünknél. Nagyon jó fejlesztő volt, és eszes is. Azt hogy eszes, én is megerősíthetem. Az a típus, akit egy HR-es biztos hogy tehetségesnek bélyegezne, és ha nem nálunk dolgozna, akkor mindent megtenne, hogy levadássza.

De Balázst már levadászták és nálunk dolgozott.

Igazából a kisebbik baj az volt hogy Balázs nem törte magát. A nagyobbik az, hogy ezt mindenki látta – és hát nagyon lerombolja a sok hangya morálját, ha a tücsök vidáman hegedül.

Szóval valamit tenni kellett.

Először is tényeket gyűjtöttem. Összeszedtem a munkára vonatkozó statisztikákat. Balázs teljesített a számok alapján a legkevesebbet, és azt is a legrosszabb minőségben. Összevetettem a munkáját másokkal – az jött ki, hogy mindenkinél rosszabbul teljes.

Tehát ami érzés volt, azt a tények alátámasztották.

A következő lépés annak a feltárása volt, hogyan jutottunk idáig.

A számok alapján Balázs korábban jól teljesített, aztán jött egy mélyrepülés, és belekerült a jelenlegi állapotba.

A mélyrepülést az jelentette, hogy kapott egy rossz teljesítmény értékelést, és „segítséget kapott”. (Megj: akkor még nem én voltam a főnöke) Aki vett már részt ilyenben, az tudja, hogy mi ez: megfenyegetik, mikromenedzselést kap a nyakába, megmondják mikor mit hogyan csináljon.

A „segítség” hatására Balázsból eltűnt minden korábbi lelkesedés, és csak azon volt, hogy a „szükséges minimumot” hozza. Csak annyit teljesített, ami elégséges volt hogy ne rúgják ki, se többet se kevesebbet. Miért is teljesített volna, amikor a motivációját lerombolták és bűnözőként kezelték?

Testben még ott volt, de lélekben már régóta nem. Már nem várt semmit sem ettől a munkahelyről, nem akart megtanulni semmit, nem akart elérni semmit, és úgy általában csak túlélésre játszott.

Körülbelül itt kerültem bele én a képbe. Sajnos rosszkor, mert ezek után már nem igazán láttam, hogyan lehetne Balázst visszakapni.

Nagyon szerettem volna ezt az egészet megfordítani, mert Balázs okos és tapasztalt volt. De ami történt azt nem lehet semmissé tenni. Alaposan végiggondoltam, hogy mivel lehetne motiválni, mit lehetne csinálni.

Önmagában csak az, hogy Balázs lelkesedését visszaállítsuk, az óriási munka – és vagy sikerül vagy nem. Viszont Balázst már mindenki elkönyvelte alulteljesítőnek – ezt a bélyeget lemosni még egy fokkal nehezebb. A kettő együtt lehetetlen.

Próbáltam futni egy kört hogy hátha egy házon belüli váltás új helyzetet teremthetne. Egy másik csapatnál tiszta lappal indulhatna, és megszabadulna egy csapással a megbélyegzett bűnözői státusztól. Azonban éppen akkor nem keresett senki sem fejlesztőt, úgyhogy csak egy megoldás maradt…

Leültem Balázzsal beszélgetni. Rávilágítottam, hogy igazából neki itt nem jó, és az eszével, a tehetségével csak elvesztegeti az idejét. Egy másik cégnél, másik helyen, ahol megkapja a bizalmat, ott tudna érvényesülni, ott újra megkapná az esélyt.

Úgyhogy Balázs egy nap felmondott és elment mert talált egy állást máshol.

Neki happy end lett a történet vége, talált egy izgalmas, új kihívásokat rejtő munkát. Én pedig felvettem a helyére egy olyan kollégát, aki több tapasztalattal rendelkezett, és pont ez a munka volt az amire vágyott.

Habár mindent megtettem amit lehet és a végén mindenki jól járt, de azért bosszant, hogy a Balázsban rejlő lehetőség kiaknázatlan maradt. És hogy itt valaki valamit nagyon elrontott.