HTML

ITÉlet

Egy multinacionális cégnél dolgozó informatikai manager szakmai blogja. Észrevételek, tapasztalatok szoftver fejlesztésről, vezetésről, managementről és hatékonyságról itthoni és külföldi példákon keresztül. Az informatikáról másképp...

Utolsó kommentek

  • 232323: Szóval managernek jó lenni, akkor dől a nagy lé, felelősség meg számonkérés sehol. Krém. (2019.10.31. 15:24) Kirúgják-e a menedzsert ha hibázik?
  • Simon Géza: "A következő forradalmi áttörés, nagy dobás, ami megint tőzsdei felfutáshoz vezet, az nem valamilyen informatikai dolog lesz, hanem egészen más." Ha a generic AI nem informatikai, akkor igazad van.... (2018.02.19. 07:01) Az IT jövője
  • pggp: @AnyTink: Köszi, de én csak egy blog olvasó vagyok, aki jól tudja használni a keresőt ;-) (2017.10.17. 07:19) Milyen volt hazaköltözni?
  • AnyTink: @pggp: :) Gratulálok a család bővüléséhez és a sikeres 'hazatelepedéshez'. Mi most gondolkodunk a hazaköltözésen és jó olvasni mások élményéről! Köszönöm az írásod :) (2017.10.16. 18:49) Milyen volt hazaköltözni?
  • pggp: Tulajdonképpen igen, alakult valami: akocsis.com "2017 április, Dália eloször Szentesen" ;-) (2017.06.06. 21:51) Milyen volt hazaköltözni?
  • Utolsó 20

Sokan akarnak menedzserek lenni különböző okokból. Ki mit tesz érte, mi az amit érdemes tenni, milyen a vezetővé válás felé vezető út?

Sokan akarnak menedzserek lenni különböző okokból. Ki mit tesz érte, mi az amit érdemes tenni, milyen a vezetővé válás felé vezető út?

Az emberek egy része meg van győződve róla, hogy mindenképpen öltönyös (vagy kosztümös) menedzsernek kell lennie, ha sikeres akar lenni. Mert sokakat elbűvöl a céges autó, az üzleti utak lehetősége, a hatalom, a túldimenzionált fizetés és az egész napos pasziánszozás fals ígérete.

Természetesen nem mindenki akar menedzser lenni – nem is kötelező -, de még így is szép számmal akadnak olyanok, akiket megszédít a karrier lehetősége.

A tudatosan felfelé törtető kollégák két csoportra bonthatók:
1) Akik szerint megérdemlik, hogy vezetők legyenek, hiszen ők tehetségek és már mindent tudnak ahhoz, hogy előléptessék őket.
2) Akik bármit megtesznek, hogy vezetők lehessenek.

A tudatos önfejlesztés valahogy nem jellemző. Az előbbi csoport elégedett magával, ezért nem érzi fontosnak a képzést, az utóbbi pedig a „bármit megtesz” alatt egészen mást ért.

A menedzserré válás legelső és legfontosabb eleme a szándék maga. Az előléptetésért tenni kell. Ha valaki „csak” jól teljesít, az nem fogja automatikusan maga után vonni a felfelé lépést – hiszen sokan jól érzik magukat az adott szinten az adott munkakörben, és nem akarnak váltani. Ugyebár az előléptetés nem csak plusz pénzt jelent, hanem plusz munkát és plusz felelőséget jelent, ami nem feltétlenül jelent előnyt. És persze nem csak a menedzserré válás az egyetlen előmeneteli lehetőség… Szóval ha valaki vezető akar lenni, akkor azért tudatosan kell tennie.

A vezetővé válás nagy részben a főnökön múlik, a főnök értékelésén és ajánlásán. (Azokkal az esetekkel nem foglalkoznék, ahol a munkatárs a tulajdonos unokatestvére, és mint ilyen az előmenetele nem a közvetlen főnökén múlik)
Nem, nem a közvetlen főnök dönt az előmenetelről, de ő az, aki helyzetbe hozza a beosztottját, és a kinevezésben az ő értékelése fog sokat nyomni a latban. Egy menedzser kinevezése mindig kockázatos, ezért egy esetleges negatív értékelés biztosan lehetetlenné teszi. (Ugyebár ha menedzserre van szükség, kívülről mindig lehet hozni alkalmas leinformálható jelöltet, tehát semmi nem kényszerít a belső ember kinevezésére.)

Említettem a „helyzetbe hozást”. Ahhoz hogy valaki vezető legyen, eredményt kell letennie az asztalra. Tehát mondjuk lehetőséget kapni egy projekt vezetésére, ahol aztán bizonyíthat. Vagy a szárnyai alá venni fiatalabb munkatársakat, hogy így mutassa meg: tud embereket vezetni.
Ezek a bizonyítási lehetőségek nem csak a közvetlen előmenetelnél fontosak, hanem majd később, amikor később menedzser állásra jelentkezik egy másik céghez, és a 100 másik jelentkező közül kell kitűnni eredményekkel.

Összességében tehát a „helyzetbe hozás” nem azt jelenti, hogy az illető feneke alá tolnak mindent, hanem csak lehetőséget kap, ami ugródeszkát jelenthet a továbblépéshez.

E lehetőségeket tudatosan kell keresni, kérni, aztán ha megvan akkor kiaknázni.

A lehetőség sok esetben plusz munkát jelent a napi feladatokhoz képest. Nos, legkésőbb itt ezen a ponton el kell dönteni, hogy menedzserek akarunk lenni és teszünk érte, vagy várjuk a sült galambot. Ha előre akarunk jutni, akkor a plusz feladatokat be kell vállalni. Minél nehezebb a feladat, annál nagyobb fegyvertény lesz jól teljesíteni.

Mi van akkor, ha a főnökünk nem hiszi el, hogy projektet/csapatot tudnánk vezetni? Őszintén megbeszélni vele céljainkat, és jelezni, hogy előmenetelre hajtunk. A hangsúly nem ott van, hogy az előmenetelnek azonnal be kell következnie, hanem ott, hogy tudatosuljon a cél. Ha a főnökünk nem ad lehetőséget és nem veszi komolyan a dolgot, akkor sajnos ott nincs mit tenni – az ő ajánlása és segítsége nélkül nem lesz semmi.
Ha sikerül kemény munkával bebizonyítani, hogy téved, akkor van esély, de ha nem, akkor lépni kell, másik főnöknél próbálkozni.

Aki nem szereti a nyomulást, azt megnyugtatom: nem az erőszakos nyomuláson van a hangsúly. Ez csak tudatos karrier-tervezés és eredményesség.

Ha pedig nyomulás: sokan vannak, akik képességek és eredményesség helyett az erőszakosságra helyezik a hangsúlyt. Vagyis asszertívak próbálnak lenni. Ismertem olyan kollégát, aki 2-3 évet töltött minden egyes cégnél, csak annyi időt hogy előléptessék, aztán ment a következő céghez magasabb pozícióba.

Az asszertivitás nem jelenti automatikusan az előléptetést. Mint mondtam, eredmények is kellenek hozzá, felmutatható sikerek. Nyilván aki nyomul, az hamarabb kerül szem elé, hamarabb merül fel a neve mint jelölt.

Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy kineveznek?

Az ember sosem lehet benne biztos.

Egyik oldalról szükség van egy nyitott, betöltésre váró pozícióra. Ezeket a lehetőségeket a felső vezetés látja, és nem is biztos, hogy a jelölt tud róla, egészen addig, amíg a döntést nem hozták nyilvánosságra. Ezért kell folyamatosan jól teljesíteni és szem előtt lenni.

A másik dolog – amit már említettem – az maga a kinevezés kockázata. Egy menedzser sok kárt tud okozni, ha inkompetens és nem odavaló. Minden egyes előléptetésnél – még akkor is, ha egyöntetű döntés – mindig benne van az, hogy na nézzük meg hogyan válik be. Minden egyes előléptetés egyben próbaidő is. A kockázatot minimalizálni kell, és ugyebár kívülről mindig lehet hozni tökéletes jelöltet.
Tehát nem csak azt kell bebizonyítani, hogy megérdemeljük a menedzserré válást és sokat tettünk érte, hanem azt is, hogy utána minden rendben fog menni.

És ez elég nehéz.

Szóval nem elég csak úgy egyszerűen jól teljesíteni, hanem úgy is kell teljesíteni, hogy az előre mutasson a leendő vezetői munkára, és a kinevezéssel járó átmenet minél simább legyen.

Valahol a sorok között ott van a képességek és a tanulás, soft és hard skill-ek. Menedzsernek lenni – egy másik szakma. És ezt a szakmát is jól kell megtanulni ahhoz, hogy sikerüljön eredményeket letenni az asztalra. A tanulásnak teljes körűnek kell lennie, tehát nem elég ebben vagy abban kiemelkedőt nyújtani, hanem tudni kell kezelni az adott munkakörben előforduló összes kihívást. Ugyanis az Élet nagyon trükkös tud lenni, avagy Murphy nem alszik.

Címkék: karrier menedzser

A bejegyzés trackback címe:

https://akocsis.blog.hu/api/trackback/id/tr305211472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

raki 2011.01.26. 09:56:26

jó írás :-) egyedüli megjegyzésem, h az asszertívitás nem erőszakosság, csak önérvényesítő képesség, de pont, h nem erőszakos, másokat elnyomó módon. Szerintem :-)
süti beállítások módosítása