Nem olyan régen feltette ezt a kérdést valaki, aki most költözött haza Magyarországra hosszas külföldi tartózkodás után.

Manapság az a kurrens kérdés hogy mi kell a külföldre költözéshez, de talán az a téma is érdekes lehet hogy milyen hazaköltözni. Főleg a külföldön élő magyarok számára. (Titokban reménykedek hogy ők is olvassák ezt a blogot.)

Amikor szóba került hogy hazaköltözök, akkor körülbelül annyira volt biztos minden mint a kiköltözésnél – azaz semennyire. A sajtóból az derült ki, hogy az ország egyik része szerint jól mennek a dolgok, a másik része szerint rosszul. Látszott, hogy vannak állások, de az is, hogy nem sok. Az ismerőseim egyik része arra bíztatott, hogy maradjak még tovább külföldön, a másik része azzal ámított, hogy ugyanannyi pénzt Magyarországon is megkereshetek.

Nekem meg volt a saját privát okom hogy miért döntöttem a hazaút mellett, nem a hírek alapján tettem. Mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy mi fontos számára. Nekem fontos volt a család és hogy tartozok valahová. Illetve úgy értékeltem, hogy a „nagy kaland” során elég sok tudást, tapasztalatot szedtem össze, amit majd itthon kamatoztathatok.

(Valahol a távolban egy szónok arról beszél, hogy a hazának kiművelt emberfőkre és versenyképes tudásra van szüksége.)

Már kintről elkezdtem szervezni az itthoni életet, értsd állásportálokat bújtam, pályáztam, fizetési adatokat kerestem.

A kintről való álláskeresés semmilyen eredményre nem vezetett. Ugyan voltak telefoninterjúk, de az állások nagy részéhez toborzócégen keresztül vezet az út, akik előbb le akarnak ellenőrizni (személyesen) mielőtt kiajánlanak.

Összepakolni mindent és feladni a kint felépített életet nagyon nehéz volt. Az évek alatt sok tárgyat gyűjtöttem össze (bútorok, könyvek, emlékekek), amik hozzám nőttek. Megválni tőlük olyan volt, mintha egy részemet veszíteném el.

Aztán adódtak nehézségek a lakással, az autó eladásával, de ezeket mind meg lehetett oldani.

Végül sikerült két bőröndre redukálni a csomagot, megvenni a repülőjegyet, és hazamenni.

Mivel korábban évente hazalátogattam, Ferihegyre leszállva nem ért akkora katarzis, mint amekkora fordulatot ez jelentett valójában. Az első hetek gyorsan elszálltak.

A kezdeti időszakban igyekeztem a régi kapcsolatokat, barátságokat felmelegíteni. Távolság, időzónák és telefonköltség miatt, illetve közös témák hiányában a korábbi kapcsolataim a Magyarországon maradtakkal leépültek, kivéve egy szűk kört. Visszaérkezve megpróbáltam ezeket újraindítani. Több-kevesebb sikerrel.

Egyrészt jó volt régi barátokkal, ismerősökkel találkozni. Az elején még izgalmas volt kalandjaimról mesélni, de aztán már kimondottan fárasztó volt ugyanazokra a kérdésekre ugyanazokat a válaszokat adni.

Másrészt kiderült, hogy az évek alatt mindenkivel lett valami, megváltozott az érdeklődési körünk. Mindenki más ember lett – beleértve engem is – ezért újra ki kellett építeni a baráti kört.

A szűk családi kör, a rokonok természetesen örömmel fogadtak és mindenben segítettek a vissza-illeszkedésben.

Munkát a vártnál sokkal nehezebb volt találni.

Nyár elején érkeztem haza, és szeptemberig az álláspiac halott volt. Ha valaki hazatérés után gyorsan szeretne állást találni, akkor költözzön haza augusztusban.

Az is meglepett, hogy interjúzni merőben más, mint külföldön. Az önéletrajznak is másnak kell lennie. Akkor jó lett volna, ha egy Magyarországon álláskeresésben járatos ember elmondja a dolgokat és segít. Próbáltam segítséget kérni, de Magyarországon a „segítség” alatt mindenki azt érti hogy „be tudnál-e ajánlani valami jó pozícióba”.

A másik meglepetés az volt, hogy a munkaadók nem olyan embert kerestek mint én. A hosszú külföldi élet alatt hozzászoktam hogy legyek nyitott, rugalmas, törekedjek a legjobb megoldásra. A szemem értelmesen csillogott és volt önbizalmam. Ráadásul volt megtakarított pénzem, tehát nem a szokásos munkavállalót jelentettem aki függ a munkahelyétől.

Amíg kint éltem, sok olyan dolgot tanultam ami Magyarországon még kevéssé ismert. Azt hittem hogy ha hazajövök, mindenki kapkodni fog utánam és milliomos leszek. Aztán kiderült, hogy azokra a dolgokra itthon nincs szükség.

A magyar piacon a magyar piac ismerete jelent előnyt. Mert itt mindenki ismer mindenkit, és ha nem X vagy Y helyről jössz, akkor már nem vagy megbízható. Másrészt pedig itthon a módszerek is sajátosak.

Ez valahol logikus: külföldön a magyar referencia értéktelen, itthon pedig a külföldi.

Hazatelepülőként kis és közepes vállalkozáshoz nem érdemes jelentkezni. Multikhoz is inkább azokhoz, akiknek az adott országban van leányvállalatok, illetve akik a magyar helyett a nemzetközi sztenderdeket követik.

Mennyire volt kultúrsokk hazatelepülni? Sokkal nagyobb, mint külföldre költözni. Még úgy is, hogy beszélem a magyart, folyamatosan nyomon követtek az elektronikus médiát, és az itthoni rokonokkal hetente beszéltem.

Nem tudom miért nehezebb hazajönni. Talán mert ha külföldön falakba ütközök, akkor még reménykedek benne hogy van megoldás. Itthon ha falakba ütközök, akkor tudom, hogy bennem van a hiba, mert olyan dolgot várok el ami itthon nincs.

A közlekedés elsőre félelmetes volt, de aztán beletanultam és ment.

Lakást találni, saját talpamra állni nem volt annyira nehéz. Ha az ember egyszer megcsinálja ezt külföldön, akkor már nem nehéz.

Ami nem volt egyszerű, és talán még ma is tart, hogy amikor visszatértem, akkor már nem voltam ugyanaz az ember, mint aki elment. Rácsodálkoztam erre az országra mintha sose ismertem volna, és mind a mai napig tart a csodálkozás.

Évek múltán is előfordult, hogy fennakadtam valamin, amit minden magyar (mármint aki nem hagyta el az országot) munkatársam teljesen természetesnek vett. És hogy én bizonyos dolgokhoz másképp nyúlok, mint a többiek.

Ilyenkor az ember elgondolkodik, hogy most bennem van-e a hiba vagy a világ bolond. Sajnos sokszor a világ bolond.

Aztán rájöttem arra a konklúzióra, hogy ezt a „másságot” az előnyömre tudom fordítani. Habár az élet úgy könnyebb, ha a tömeggel együtt úszok, de akkor is megtalálom a számításomat, ha nem követem a többieket. A külföldi élet, az ott tanultak az életben és a munkahelyen egyaránt előnyt jelent, ha azt jól használom. Multiknál, nagy projekteken felelősségteljes munkát végezve kamatoztathatom a tudásomat, és olyan megoldásokkal állhatok elő amire más nem képes.

Persze ahhoz hogy megtaláljam ezeket a helyeket, az időbe került és ahhoz előbb meg kellett tanulni a „magyar módit” is.

Mit tanácsolnék azoknak a magyaroknak, akik most azon törik a fejüket hogy hazatérjenek?

Azt mindenképpen, hogy készüljenek fel rá: nagyon nehéz lesz. Az első 1-2 év biztosan.

Ehhez kitartásra és elkötelezettségre lesz szükség. Legyen valami olyan pozitív életcél, ami ellensúlyozza a problémákat és ami miatt nem veszíti el az ember a hitét.

És persze legyen elég anyagi tartalék arra az időszakra, amíg itthon megvetik a lábukat. Ideális esetben külföldről már akkor költözzünk haza, ha van elég pénz a lakás/ház megvásárlására.

Arra is fel kell készülni, hogy a kulturális különbségek és a „visszaszokási időszakban” nem lesz azonnal állás.

A legfőképp pedig arra kell felkészülni, hogy a hazaköltözőnek ne legyenek illúziói. Rossz lesz. És nem az életszínvonal miatt, sokkal inkább az emberek miatt. Az emberek nehezen változnak. Hamarabb lesz díszes főtere a szülővárosomnak, mint hogy az emberek nyitottak legyenek.

Lehet-e itthon boldog valaki, aki egyszer már kiszakadt?

A boldogság azon múlik, hogy sikerül-e elérni a céljaimat, hogy sikerül-e egy olyan közeget kialakítani magam körül, amiben jól érzem magam. Ezt meg lehet csinálni Magyarországon. Bár igaz, hogy a pálya talán kicsit több akadályt tartalmaz, mint külföldön. Viszont vannak más előnyök, amik külföldön nincsenek. Ez mindenkinek a saját értékrendjén és saját döntésein múlik.

Összességében azt mondom, hogy „csak úgy” hazajönni legalább akkora felelőtlenség, mint „csak úgy” kimenni. És legalább ugyanolyan, ha nem egy fokkal nehezebb.