Közkívánatra egy be nem tervezett post következik.

Közkívánatra egy be nem tervezett post következik.

„M” vetette fel az előző postban (Az IT projekt bukásának 6 oka), hogy az írásaim elsősorban a megelőzésről szólnak egy ideálisan működő környezetben. Ez valóban így van, jelenlegi munkahelyem és/vagy beosztásomban lehetőség van a minőségi munkavégzésre. Viszont a blog olvasói között bizonyára akadnak olyanok – sőt lehet, hogy ők a többség – akik nem ilyen körülmények között dolgoznak.

Szóval, a nagy kérdés: mit tegyünk, ha egy nap ráébredünk, a projektünk annyira elkanyarodott a normálistól, hogy már állatorvosi lóra hasonlít, és könyvet lehetne róla írni, bemutatva minden rossz dolgot, ami csak egy projekttel történhet?

Például itt van az alábbi nem teljesen fiktív élethelyzet:
- Adott a Projekt Szponzor, aki szeretne saját zsebbe kapni valamit. Amíg ez megvan, addig nem érdekli, mit és mikorra szállít le a projekt.
- Adott a Projekt Manager, aki nem akarta ezt az egészet, csak a nyakába nyomták. De nem baj, majd jól mindent a beszállító nyakába önt.
- Adottak a szakértők/kulcsfelhasználók, akik nem így, nem ezt akarták volna csinálni. És egyébként se értenek a saját szakterületükhöz, ezt igyekeznek hallatlan agresszivitással leplezni.
- Ott van a beszállító, ahol a tulaj benyomta a projektbe az unokaöccsét, okos gyerek, majd csak hasznát veszik valahogy. Meg egyébként is fele annyi emberrel képzeli el a projektet, mint amennyi kellene.
- A beszállító oldalán a Projekt Manager, aki annak reményében hízeleg az ügyfélnek, hogy majd ott kap valami zsíros állást.
- A sor legalján ott a szoftver mérnök, aki próbálja egymaga 6 ember munkáját elvégezni, kevés sikerrel.

Szóval mit csináljon a szegény mérnök a lista legalján, hogy a dolgok megjavuljanak, és a projekt időben, az elvártak szerint, hatalmas ügyfél-elégedettséggel övezve kerüljön leszállításra?

A válasz az, hogy…

NINCS MEGOLDÁS !

Nincs egyszerű módszer arra, hogy egy ezer sebből vérző projektet hogyan csináljuk meg jól. Igazából ez olyan, mintha egy süllyedő hajóval akarnánk eljutni a kikötőig: a tudás és a tapasztalat nem sokat számít, lehet kezdeni imádkozni. Talán nem véletlenül voltak annyira babonásak a tengerészek…

A projektet úgy tessék elképzelni, mint egy hajó, ami az egyik kikötőből akar eljutni a másikig, közben ezer helyen futhat zátonyra, vagy támadhatják meg kalózok. Nem az a jó kapitány, aki egyik vagy másik zátonyt jól ismeri, hanem az, aki ismeri a biztonságos utat, és képes a hajóját ezen tartani. Ha megváltozik a széljárás és a hajó sekély vízre téved, akkor térdre emberek és imádkozni a csodáért!

Vagyis amikor valaki rájön, hogy állatorvosi lóval áll szemben, akkor már késő. Az összes eddigi tapasztalatom alapjaiban elszúrt projektekkel az, hogy nagyon fájdalmas lesz, sokáig fognak szenvedni, és biztosan nem lesz jó. Akármit is mondjon az aranyhal J

Nemzetközi kitekintés: Ugyanezek a problémák, amikről fentebb, vagy valamelyik megjegyzésben szó volt, pont ugyanúgy előfordulnak külföldön is. Amerikában is akad tulaj, aki korrupt, és a rokonságát nyomja be mindenhova. Németországban is élnek inkompetens szétszórt emberek. Angliában is akadnak agresszív barmok.

Viszont valamiért nemzetközi viszonylatban kevesebb az ilyesmi. Hogy miért? Talán mert az emberek gyomra az ilyesmit kevésbé veszi be. Az egyént igyekezett az oktatási rendszer törvénykövetővé nevelni, akinek egyúttal jogai vannak. Tehát nem köteles elfogadni a projekt elszúrtságát, hanem odaállhat a főnök elé, és elmondhatja észrevételeit (udvarias formában). Ha pedig a főnöke le akarná őt nyomni, akkor sztrájkolhat.
A főnökök is tisztában vannak azzal, hogy nem lehet akármit akárkivel megcsinálni. Az aljasságnak pedig tétje van (lásd Enron vezetők).

A másik visszatartó erő a kapitalista verseny, akarom mondani a természetes szelekció. Ha a projektet elszúrjuk, a céget kár éri, és az ügyfél nem fog akarni velünk többet szóba állni. Ha ezt így folytatjuk, akkor egy idő után se projektünk, se ügyfelünk nem lesz.
Az ügyfél oldalon is megvan ugyanez (teljesítmény mérés és értékelés), habár kevésbé brutálisan.

Aztán ott van az amerikaiak teljesítmény imádata. Ha valaki valamit jól csinál, akkor elismerik, akkor is, ha nem értenek vele egyet. Ha pedig valaki valamit nagyon elszúrt, akkor azon nincs mit megmagyarázni.

Mit csinálnak a nagy cégeknél, ha egy projekt nagyon el lett szúrva?

Megpróbálják rendbe tenni. Ennek jól bevált formája, hogy új Project Managert neveznek ki, vagy belülről, vagy végszükség esetén kívülről (Válságmenedzser). A Válságmenedzsereket a legfelső vezetés bízza meg, ezért szinte korlátlan hatalommal rendelkeznek. Két kézre fogják a kalapácsukat, és erőből visszaütik a projektet a normális mederbe. A sikeres válságmenedzserek (akiket én láttam eddig), sosem valami meglepő trükköt alkalmaztak, hanem csak lépésről lépésre felszámolták az alapvető problémákat, és ideálissá tették a körülményeket a munkavégzéshez.
Mivel a válságmenedzser sokba kerül, ezért tényleg csak akkor és csak arra használják, amire kell.

Összegezve: nem tapasztalt tűzoltókra van szükség, nem is csodatevőkre, hanem olyanokra, akik nem alkusznak meg a közel sem ideális felállással, de ha az megvan, akkor végig tudják vinni a projektet.

Végül pedig, hogyan értem el azt, hogy normális helyen dolgozhatok? Szerencsével és sok munkával. A sok munka része az volt, hogy összeszedtem a tudást és tapasztalatot, amit egy normális helyen elvárnak. (Valódi munkavégzéshez valódi szakemberek kellenek…)

A szerencséről pedig annyit, hogy nem jelentkeztem mindenhova, és nem haboztam lépni valahonnan, ha kiderült, hogy ez nem az a hely.

Igyekszek megalkuvás nélkül jól dolgozni, és ugyanezt várom el másoktól. Ha valaki nem így gondolkodna, akkor azt a problémát rendbe teszem. Nincs is más választásom - a főnököm és a főnököm főnöke is ugyanígy gondolkodik.