Úgy neveltek, hogy szerény legyek, az iskolában a versenyhelyzet pedig leszoktatott az önkritikáról. Pedig fordítva kellett volna!
Úgy neveltek, hogy szerény legyek, az iskolában a versenyhelyzet pedig leszoktatott az önkritikáról. Pedig fordítva kellett volna!
Önkritika
A minden területen jelen lévő verseny (még a BKV-n is versenyzünk a helyért, sorban állva ölni tudnánk, hogy 1 hellyel előbbre kerüljünk) azt diktálja, hogy nem szabad hibázni, mert a legapróbb hiba esetén 5 cm-mel hátrébb kerülünk, 1-gyel hátrébb leszünk a sorban, vagy esetleg nem lesz ülőhelyünk a buszon (szörnyű…)
Szóval nem szabad hibázni, viszont a mások hibáira oda kell figyelni, hogy kihasználhassuk azokat.
Mindez maga után vonja, hogy mindenkiben kialakul egy igen fejlett kritikai érzék, miközben saját hibáinkkal szemben vakok vagyunk.
Sajnos ez a viselkedés katasztrofális hatású lesz későbbi életünkben.
Hibázni szabad. Mindenki hallotta már a kifejezést: emberek vagyunk. Az nem hibázik, aki nem dolgozik. Igazából ha valaki csinál egy véletlen ballépést, azt mindenki elfogadja, még akkor is, ha esetleg nehézségeket okozna. Még az üzleti életben is, ha feketén-fehéren a partnerünk a hibás, de azt mondja, hogy „elnézést, ezt itt most elszúrtuk”, akkor nem vonjuk rögtön akasztófára.
Ami viszont igazán baj, ha valaki hibázik, és nem látja, vagy ha újra és újra hibázik. Márpedig akinek nincs érzéke az önkritikához, az nemcsak nem látja a hibáit, de nem is tanul belőlük, és újra ugyanúgy el fogja szúrni – miközben dühös lesz, hogy a többiek már megint rosszul csinálják.
A kulcskérdés nem az, hogy ki hibázott, hanem az, hogy tanulunk-e belőle. Akinek nincs önkritikája, az gyakorlatilag önmagát teszi tönkre, anélkül, hogy ezt észrevenné.
Önbizalom
Minden tiszteletem a szerény, csendes és becsületes embereké. Igyekszek én is így élni. Viszont ahhoz, hogy az ember előbbre jusson, szükség van egy megfelelő adag önbizalomra.
Hiába jó szakember valaki, ha nem meri az ötleteit előadni, ha nem mer a többiektől eltérően gondolkodni, ha nem tud pro és kontra megvitatni egy elképzelést. Nem azt mondom, hogy harcolni kell, hanem azt, hogy ki kell állni magunkért.
Az önbizalom hiánya hosszú távon komoly gátló tényező lehet. Egy jó szakembertől vagy a karrier egy magasabb szintjén az embernek ki kell tudnia állnia a többiek elé, tudni kell szerepelni, megszólalni tömeg előtt, ne adj isten a többséggel szembe menni. Aki nem tud kiállni a többiek elé, az olyan, mintha félkezű vagy fél lábú lenne – illetve ennél rosszabb, hiszen valaki fél kézzel még ki tudna állni a többiek elé és tudna teljes értékű életet élni.
Szakemberként pedig elkerülhetetlen, hogy szakmai érveket kell ütköztetni, amihez alapvetően szükséges, hogy higgyünk saját magunkban.
A tisztesség és a csendes, háttérbe húzódó embernek még lehet kellő önbizalma. Mások véleményére az is oda tud figyelni, aki hisz a sajátjában. Aki annyira hisz önmagában, hogy közben másokra nem figyel oda, az vak és süket J
Az önbizalom mentálhigiéniás hatásai pedig még a fentieknél is fontosabbak. Jó munkát akkor végzünk, ha hiszünk abban, amit csinálunk, és motiváltak vagyunk. Önbizalom nélkül egyik sem megy. Önbizalom nélkül minden nap hétfő lesz, minden munkatárs gonosz és minden munka pocsék.
Önkritika és önbizalom egyszerre?
Igen, ez az egészséges kombináció. Attól, hogy valakinek önbizalma van, és kiáll magáért, még tisztában lehet hibáival, megismerheti őket és fejlődhet. Mindent mértékkel.
Utolsó kommentek