A korábbi, amerikai informatikusokkal foglalkozó cikk után most az indiaiak kerülnek terítékre.
A korábbi, amerikai informatikusokkal foglalkozó cikk után most az indiaiak kerülnek terítékre.
Az indiai informatikus megértéséhez először meg kell érteni azt a közeget, ahonnan származik, azaz Indiát, illetve az ázsiai ember lelkivilágát.
India nagy és soknyelvű ország. Nem egyszerűen csak egy ország, hiszen Európához mérhető. Rendkívül zsúfolt – képzeljük el, hogy Európa lakosságának másfélszerese szorong harmad akkora helyen. Az életszínvonal alacsony.
Igaz, hogy az indiai kasztrendszer már nem annyira kötött, mint a múltban, de az emberekben még mindig megvan. Egy felső kasztú számára ez azt jelenti, hogy a családja biztosítja számára a legjobb iskolákat és a legdrágább tanárokat, viszont 30 éves korára milliomosnak kell lennie – különben a családja kitagadja.
Egy alacsonyabb kasztból származó mérnök pontosan tudja, hogy neki 10-szer annyit le kell tennie az asztalra, mint másnak, és minden nap bizonyítania kell, ő is ér annyit, mint más – ezért aztán reggeltől estig hajt, mint a gép.
Ha egy indiai valamilyen élhető életet akar elérni, akkor nagyjából három választása van:
1) Megszerezni egy állami állást, ami presztízst, stabil hátteret és megfelelő fizetést nyújt
2) Számos multi szolgáltatóközpontja települt Indiába, ezek egyikébe bejutni maga a főnyeremény az indiai átlaghoz képest kimagasló fizetésekkel
3) Külföldre menni, ott keményen dolgozni és letelepedni
Aki nem él ezen lehetőségekkel, annak marad az utca és kétes vállalkozások. Csak hogy a szakadékokat érzékeltessem: egy külföldi multi által felépített csillogó üvegpalotában takarítani vagy teát felszolgálni még mindig királyi élet az utcán való tengődéshez képest (például Infosys központ, Bangalore illetve Tidel Park, Chennai). A multik által nyújtott nyomott fizetések is mesések a helyi viszonyokhoz képest.
Az indiai iskolarendszer kemény és igazságtalan. Létezik egy érettségihez hasonló vizsga, amit a diák életében csak egyszer tehet, és annak eredménye örökre meghatározza lehetőségeit.
Ahhoz, hogy valakinek bármilyen esélye is legyen fenti életutakra, egyetemre kell menni és diplomát szerezni. Az iskolarendszer állami. Az indiai egyetemek a világ legjobbjai között vannak (a top 100-as listán az ELTE-t megelőzi 2 indiai intézményt). Az ITC szektorban 3 nagy indiai egyetemet találunk. Ennek a hátulütője az, hogy aki nem ezen a 3 egyetemen végez, az örökre megbélyegződik, tehát ezekbe kell bejutni BÁRMI ÁRON. (összesen évente kb 500,000 mérnök végez évente Indiában, akik nagy része informatikus)
Az indiaiak számára az iskola és a karrier nem önmegvalósítás, hanem eszköz a túléléshez és a nyugodt élethez. Ha mondjuk holnaptól a genetika lenne a trend, akkor mindenki azonnal beszerezne egy genetikai könyvet, és azt tanulná reggeltől estig. Ha pedig megtanulták a könyvet, akkor azt mondanák, hogy ők már genetikusok, és keresnének egy állást.
Az iskolát elvégezve a diplomás mérnökök viszonylag könnyen el tudnak helyezkedni. Egyrészt mert sok multi települt Indiába, másrészt pedig a világon mindenhol vannak indiai cégek. Még ha külföldre vagy külföldi céghez is megy az indiai mérnök, a főnöke jó eséllyel egy másik indiai lesz, akinek már sikerült megcsinálnia a szerencséjét. Ezért nem csak jól kell tudni teljesíteni a szakmában, de meg kell őrizni a kultúrát és indiaiként is helyt kell állni.
Ha már a kultúránál tartunk: egy indiai hazaszeretete megmarad, bárhova is megy. A család és a haza mindig szent számukra (még akkor is, ha tisztában vannak India negatív oldalával).
Az ázsiaiakra jellemző munkamorált tanulják meg, azaz a munka kora reggeltől késő estig tart, vagy ha a főnök azt mondja akkor este és hétvégén is. Zokszó nélkül. A túlóradíj teljesen ismeretlen fogalom.
További ázsiai vonás az idő végtelensége és az ígéretek betartása.
Ha bárki nem tudná, az idő végtelen. Tetszőlegesen bonyolult projekt biztosan be fog fejeződni valamikor, csak elég ideig kell rajta dolgozni. Ezért felesleges idegeskedni a határidő vagy a munkatempó miatt. Ha hétfőre ígérjük a szállítást, akkor célszerű észben tartani – hétfő van minden héten.
Az ázsiai ember nagyon fél attól, hogy „elveszíti az arcát”, azaz nem teljesül az ígérete, vagy nem tud legalább annyira teljesíteni, mint bárki mást. Ezért biztosan lehetünk benne, hogy ha kizsarolunk egy határidőt, akkor az indiai fejlesztő bele fog egyezni, sőt mi több, le is fog szállítani valamit. Lehet hogy a szoftver nem fog működni vagy hibás lesz, de az indiai fejlesztő azt fogja állítani, hogy készen van – mert az ígéret kötelezi.
Az indiai informatikust nem zavarja, sőt segíti, ha főnöke kritizálja őt, mert akkor tudja, miben kell változtatnia. Ő viszont soha semmilyen módon nem fogja kritizálni a főnökét – az alá-fölérendeltségnek hagyományai vannak.
Azok az indiaiak, akikkel az olvasó találkozhat, ők vagy Európában élnek, vagy Indiában egy fejlesztőközpontban. Ők azok, akik indiai mércével nézve már megcsinálták a szerencséjüket, a krém krémje. Nem feltétlenül tehetségesek, de nem is a tehetségükkel érték ezt el, hanem kemény munkával, és annak a hatalmas szociális/társadalmi nyomásnak engedelmeskedve, ami rájuk nehezedik.
Ráadásként angliai napi díjak egy ismert indiai erőforrás közvetítőtől:
Onsite analyst: 340 GBP
Offshore analyst: 130 GBP
Onsite developer: 300 GBP
Offshore developer: 120 GBP
Ha valaki szeretné ezeket a számokat forintra átszámolni, akkor a Siemens/Synergon/IT Services informatikusok díjazásához hasonlítsa, hiszen azt a szolgáltatást fogja kapni (menedzsment, training, QA, módszertan, customer care, garancia, erőforrás ütemezés, stb).
Ps. Egyik ismerősöm cégéhez (nem Magyarország) most verekedte be magát egy indiai fejlesztő. Felajánlotta, hogy 3 hónapig ingyen dolgozik, és bebizonyítja, hogy érdemes felvenni. Nem városi legenda.
Ps2. A szerző nem állítja azt, hogy ezt a modellt kellene alkalmazni, vagy az indiai IT-s jobb/rosszabb lenne a magyarnál. A cikk célja pusztán ismeretterjesztés az „ismerd meg konkurenciádat” jegyében.
Utolsó kommentek