Sztereotípia a multikról: reggel 9-kor bemegyünk dolgozni, egy nagy irodában a kis dobozunkban ücsörgünk a gép előtt 5-ig, aztán hazamegyünk. És mennyire nem igaz!

Sztereotípia a multikról: reggel 9-kor bemegyünk dolgozni, egy nagy irodában a kis dobozunkban ücsörgünk a gép előtt 5-ig, aztán hazamegyünk. És mennyire nem igaz!

Sokan azt gondolják, hogy nagyvállalatnál dolgozva az ember elveszik (elveszhet) a tömegben. Van egy kis feladata, ami ettől eddig tart, azt kell csinálni 9-től 5-ig mint a gép, aztán hazamenni. Ez a „kis fogaskerék vagyok a nagy gépezetben” kép a 21. században már nem igaz. A nagyvállalat nem csak azt jelenti, hogy sokan dolgozunk a cégen belül, hanem azt is, hogy egy-egy feladat elvégzéséhez több munkatársnak (több üzleti funkciónak) kell összedolgozni.

Az informatikai projektek felépítése is megváltozott: nem 30 kódvető iparosra van szükség, akik tolják a kódot ezerrel, hanem 5 igazi fejlesztőre, aki érti az üzleti területet és össze tud dolgozni a kulcsfelhasználókkal. Manapság már nincsenek akkora projektek, ahol 100 vagy akár csak 30 informatikusra lenne szükség. A nagy projekteket is kis csapatok hajtják végre, amik 5-10 fővel operálnak. Legfeljebb felbontjuk a nagy projektet sok kicsire.

Mit is jelent ez a 21. század nagyvállalataira nézve?

- A különböző üzleti funkciók kénytelenek összedolgozni. A sok kis csoport laza együttműködéséből dinamikusan működő virtuális munkacsapatok alakulnak ki. A szakmai döntéshozás a hierarchikus szintek helyett egyre inkább ezekre a munkacsoportokra helyeződik át. Például annak az eldöntése, hogy a multi belépjen-e egy új ország piacára, igen komplex (HR, pénzügyi, adókörnyezet, értékesítés, helyi szokások, ügyfél igények, piaci potenciál, konkurencia, logisztika), amit ezen területek szakértői fognak eldönteni, nem pedig egy manager az íróasztal mögül.

- A formális folyamatok mellett jelentős szerepe van az informális információgyűjtésnek (lásd kávéautomata beszélgetés, vélemény kikérés), a konszenzus keresésnek, és az iteratív kommunikációnak. (Például a City bankjai rengeteg pénzt takarítanának meg, ha nem a City-ben tartanának fenn aranyáron irodát egy olyan munkához, amit telefonon és számítógépen keresztül bárhonnan el lehetne végezni. Viszont akkor a bankárok nem tudnának este a pub-ban egymással beszélgetni)

- A globális világ és az üzleti környezet arra kényszeríti a döntéshozókat, hogy egy-egy döntéshez egyre több tényezőt vegyenek figyelembe. Azaz egyre több információra van szükség, amiket több különböző üzleti területről kell összegyűjteni. A projektek immár nem kizárólagosan egy-egy osztályhoz tartoznak, hanem egy-egy osztály vezetésével (sponsor) több más osztályt bevonva (stakeholder) szerveződnek.

- Ahhoz, hogy ez működhessen, a munkacsoportok egyre nagyobb önállóságára van szükség. Ehhez viszont a munkacsoportnak tisztában kell lenniük a cég stratégiájával, az üzleti kényszerekkel és a célkitűzésekkel, hogy a megfelelő megoldásokat tudják kidolgozni. A felső vezetők tehát egyre inkább a stratégia meghatározására koncentrálnak, és annak végrehajtását ezekre a csoportokra bízzák.

- A multicég alkalmazottai szükségszerűen belekerülnek ebbe a forgásba, tehát nem droidként egy adott feladatot végeznek mechanikusan, hanem dinamikusan másokkal együtt dolgozva csapatként hoznak döntéseket és támogatnak másokat. Egy 21. századi nagyvállalatnál mindenki cross-funcional csapattag.

- Ez azt is jelenti, hogy a munkatársak nem közvetlenül a főnöküknek, annak szájíze szerint dolgoznak, hanem a közös célokért virtuális munkacsapatokban. (Sajnos az értékelési rendszerek továbbra is a főnök-beosztott viszonyra építenek.)

- Az egyén értékelése az egyéni célok helyett egyre inkább stratégiai célok felé tolódik.

Vagyis kis fogaskerekek helyett önálló, kreatív, jól teljesítő munkatársakra van szükség, akik jól mozognak ezekben az informális struktúrákban és virtuális csapatokban. A saját dobozába zárkózó munkatársak ideje lejárt.

Sajnos ennek a legnagyobb kerékkötői maguk a beosztottak. Akik egyébként önálló, kreatív munkára vágynának, ahol elismerik a teljesítményüket, ahol valami újat alkothatnak. De a valóságban csak a saját munkájukkal törődnek elsősorban, az asztalszomszédjukon kívül mással nem szívesen állnak szóba, az pedig végképp nem érdekli őket, a másik osztályon kik és mit csinálnak. És visszahúzódnak a munkaköri leírás kényelmes fala mögé.

Néhány tipikus idézet:
- „Nekem erre nincs időm”
- „Ha akarsz valamit, mondd meg, mit csináljak”
- „Nekem nem ez a feladatom”
- „Nekem ez a dolgom, azt mondták hogy ezt csináljam, ha valami gond van vele, akkor fordulj a főnökömhöz”
- „A saját munkám elvégzésére sincs időm, akkor hogyan tudnék segíteni másoknak?”
- „Ez nem igazán érdekel”
- „Úgy dolgozok, ahogy akarok.”
- „15 éve ezt csinálom, nem vagyok hajlandó másképp csinálni”