Jó-e a magyar gazdaságnak, hogy idejöttek a multik? Vagy éppen ellenkezőleg, a multik teszik-e tönkre a magyar gazdaságot? Kell-e utálni a nemzetközi cégeket?

Jó-e a magyar gazdaságnak, hogy idejöttek a multik? Vagy éppen ellenkezőleg, a multik teszik-e tönkre a magyar gazdaságot? Kell-e utálni a nemzetközi cégeket?

Divat szidni a multikat, és időnként – főleg választások idején – felbukkannak cikkek, tanulmányok az idetelepült multinacionális cégek által okozott kárról, megkérdőjelezve a nekik nyújtott támogatást.

Nem szeretnék pro vagy kontra állás foglalni, közgazdász sem vagyok, de mint egyszerű állampolgár szeretnék rávilágítani pár összefüggésre, ami a közérdekű számára talán kevéssé ismert.

Az Európai Unió egyik alapgondolata volt, hogy létrehoznak/létrehozunk egy nagy egységes szabad piacot, ahol az áru, szolgáltatás és munkaerő szabadon áramolhat. Erről szavaztunk is, és úgy szavaztunk, hogy Magyarország az EU része legyen.
A gazdasági határok eltörlése azt jelenti, hogy aki akar, az bemehet a másik országba, ott gyárat, boltot építhet, tetszés szerint értékesíthet vagy gyárthat. Nem tilthatjuk meg a kereskedőláncoknak, hogy idejöjjenek, viszont nekünk is megvan a lehetőségünk, hogy lerohanjuk Franciaországot, Angliát vagy Németországot a magyar termékekkel. Egyenlő jogok, egyenlő esélyek.

Azaz mégsem, hiszen a határok megnyitásával bennünket rohantak le. A magyar vállalatok nem igazán voltak felkészülve a versenyre, még a hazai pályán sem, nemhogy a külföldi terjeszkedésre. Erről nem a „gonosz” multik tehetnek, ők csak éltek a lehetőséggel, amit az EU nyújtott nekik, a lehetőséggel, amiről mások önként (vagy saját butaságuk miatt) lemondtak.

A multik térhódítására nagyon jó példa a tokaji bor. Talán nem közismert, de sok híres tokaji pincészet valójában külföldi tulajdonú. Annak idején jött a külföldi befektető, felvásárolta a pincét és a földet, beruházott, épített, gépesített, hozta a legújabb technológiát, felépítette a márkát, és most jó minőségű bort ad el modern pincészetéből. Csak egy apróság: a tölgyfa hordót egy bizonyos helyen növő fából készítik, és 5-10 év után kidobják, mert ezután másmilyen lesz a benne érlelt bor íze.

Természetes a magyar pincék is megmaradtak. A szőlészetük kicsi, ezért esetenként kétes származású szőlőből készítenek bort hagyományos módszerek szerint. Modern gépek helyett ódon falak vannak, tudatosan felépített marketing és PR helyett az idős bácsi történeteket mesél. Ők veszik meg és használják a „multi” által kidobott 5-10 éves hordókat.
Nagyon örülök, hogy az idős bácsi még megvan, és azzal foglalkozik, amit szeret csinálni, csak hát a bora minősége…

Ha nem vettek volna földet Tokaj környékén külföldiek és nem építették volna fel modern pincészetüket, akkor lehet hogy ott most semmi sem lenne. Akkor nem lenne minősége a tokaji bornak, nem lenne ára a földnek, nem lenne ennyi pincészet, és kevesebb munkahely lenne. És nem lehetne büszkén ajándékba adni külföldi kollégáknak egy híres magyar terméket.

Aki az előző rendszerben nőtt fel, az pontosan tudja, hogy ebben az országban bizony sokminden hiányzott vagy nem épült fel. Erről hosszan lehetne írni, röviden csak annyit mondanék, hogy 10 év alatt sokat fejlődött az ország. Nem jött el a Kánaán, de valami mégiscsak eljött, előrébb vagyunk azáltal, hogy a multik idejöttek.
Konkrétan informatikánál maradva: amikor külföldiekkel kezdtem dolgozni, akkor az jött le, hogy a magyar szaktudás, a (akkori) magyar oktatási rendszerben szerzett tudás és a magyar kkv-ben szerzett tapasztalat nagyon erős és versenyképes. Ugyanakkor az „egyéb” területen (szoft képességek, menedzsment) olyan nagy a különbség, amit az erős szaktudás nem tud kompenzálni. Akkor és ott szükség volt arra, hogy a multik bejöjjenek és hozzák a know-how-t.

A rendszerváltás elmúlt, szükség van-e ma már a multikra?

Ehhez had meséljek el egy történetet…
Amerika nagy ország, a piaci lehetőségek nem teljesen egységesek. Tipikusan a Nyugati Part az innováció motorja, ahol a nagy dobások történnek (lásd Kalifornia, Szilícium-völgy, Seattle). Ezek az államok mindent megtesznek, hogy a high-tech cégeket magukhoz csábítsák, számukra megfelelő körülményeket biztosítsanak, katalizálják az innovációt.
Csakhogy a Nyugati Part drága hely. Ha valakinek befutott az ötlete, a cége, akkor célszerű költségoptimalizálás miatt a Keleti Partra áthelyezni a tevékenységet. A Keleti Parton olcsóbb a munkaerő, alacsonyabbak az adók, ugyanakkor a munkaerő képzettsége nem rosszabb (számos nagy egyetem található ezen a részen).
Amikor a cég tovább szeretne költséget csökkenteni, akkor jön a „Középnyugat”-nak nevezett rész. Magas munkanélküliség, alacsony színvonal, olcsó munkaerő. Ezek azok az államok, akik nem nettó befizetői a közös kasszának… Kis képzavarral élve ők az észak-amerikai civilizáció pereme.
Ha már az itt található munkaerő is túl drága, akkor a cég továbbviszi a termelés Mexikóba, Tajvanra, Kínába vagy Indiába.
A folyamat ugyanúgy lezajlik, legyen szó acéliparról, autógyártásról, számítógép gyártásról, szoftver fejlesztésről vagy informatikai szolgáltatásokról.
Hogyan van mégis munkája az átlag amerikainak, ha mindent előbb-utóbb külföldre kiszerveznek? Úgy, hogy egyes termékek helyett a versenyképességre összpontosítanak. Mindig van egy újabb találmány, valamilyen innováció, ami újra elindítja a hullámot, és munkahelyeket generál. Az országnak van gazdaságpolitikája, ami tisztában van a globális hatásokkal, és arra összpontosít, hogy a globális verseny mellett/ellenére legyenek amerikai munkahelyek.

A folyamatot tekintve bízvást kijelenthetjük, hogy nem túl előnyös Kína, India vagy Középnyugat szerepében lenni, azaz no-brain munkahelyeken olcsó pénzért csinálni valamit, hogy aztán az ország EU-s pénzekre szoruljon. Sokkal jobb lenne Szilikon völgynek lenni, ahol kreatív innováció zajlik.
Ha olyan multik települnek hazánkba, akik csak piacnak tekintenek, azzal nem leszünk bentebb. Azt is kétlem, hogy call-center-es munkahelyekkel toronymagasra lehetne tornázni a GDP-t (arról nem is beszélve, hogy a low-cost munkahelyek egy pillanat alatt átkerülnek másik országba, ha a bérek/adók picit emelkednek).

Viszont ha a külföldi vállalat tudást hoz be, fejlesztőközpontot épít vagy hosszú távra beruház, az jót tesz a magyar gazdaságnak és a magyar embereknek.

Jó-e a magyar kkv-knek a külföldi cégek jelenléte? A verseny jó dolog, hiszen termelékenységre ösztönöz. A korpa kihullik, a jó cégek megmaradnak. Gond csak akkor van, ha a verseny tisztességtelen. És itt már nem a multi „gonoszságáról” beszélünk, hanem a saját jogrendszerünkről, a saját erkölcseinkről.

Az lenne az ideális, ha mindenből meg tudnánk venni a magyar terméket, illetve eldönteni, hogy magyart vagy külföldit veszünk. Sajnos nincs mindenből magyar termék, vagy ha lenne is, az nem lenne árban, minőségben versenyképes.
Tehát igazából a multik „kiűzéséhez” nem törvényekre és védővámokra lenne szükség, hanem életerős versenyképes magyar kkv-kre. A magyar vásárlók, illetve munkavállalók pedig döntsék el, hogy mit vállalnak be és mit nem. (Lásd korábbi írásom a kétarcú multiról)

Összegzésképpen: nem jó, ha egyoldalúan kitiltjuk a nagyvállalatokat, mint ahogy az se jó, ha előnyben részesítjük őket. Az igazság valahol a kettő között, a tisztességes verseny körül van. A hazai cégek felvirágzásának igazából a versenyképességhez és gazdaságpolitikához van köze, hogy megtaláljuk hazánk szerepét a globális világban és éljünk lehetőségeinkkel.