Mi teszi a jó menedzsert: ha ismeri a szakirodalmat vagy ha gyakorlatias?

Mi teszi a jó menedzsert: ha ismeri a szakirodalmat vagy ha gyakorlatias?

Mindenki tudja, hogy a menedzserek között tudás és tapasztalat tekintetében nagy a szórás és sok a véglet. Akadnak 25 éves felsővezetők és 70 éves veteránok. Akad, aki az általa menedzselt szakterület mestere, és van, akinek gőze sincs hozzá.

Vajon melyik véglet a jó, hogyan lesz valakiből sikeres menedzser?

Kétségtelen, hogy ezen a területen a gyakorlat sokat számít. Ha láttunk egy jó gyakorlatot, akkor tudjuk alkalmazni, és végső soron képesek vagyunk arra, hogy vezessünk egy munkát. Ha tudjuk hogyan kell megszelídíteni az oroszlánt, összekapni a csapatot és kezelni a krízishelyzetet, az jó. Bizony ilyen kihívások sűrűn fordulnak elő, és ha nem teszünk valamit, akkor megbukhat a projektünk, a munkánk.

Tehát gyakorlatra szükség van.

Viszont a gyakorlati tudás, a frontvonalon szerzett tapasztalat nem garantálja a sikert. Hiába sikerült elkapni a fonalat, jó viszonyt kialakítani a projekt vezetőivel és feltüzelni a fejlesztőket, ha az átadás előtt derül ki egy csomó nem várt „meglepetés” – és elúszik az átadás.

Azért, hogy ne legyenek meglepetések, szükség van az elméletre: mit hogyan csináljunk a „nagykönyv” szerint.

Szükség van-e elméletre? Elméletre mindenképpen szükség van, mert ez teszi a menedzsment tudományt tudománnyá.

De sikeressé tesz-e bennünket az elmélet? Nem feltétlenül. Lehet, hogy jól terveztük meg a projektet, végigvisszük a tervet, de összeveszünk a kulcs beszállítóval, megutáltatjuk magunkat a felsővezetőkkel, és aztán támogatás nélkül maradunk.

A nyerő kombináció az elmélet és a gyakorlat kettőse.
A kulcs ugyanis a hatékonyság és a hatásosság – nem ugyanaz! Angolul talán jobban érthető az efficiency és az effectiveness közötti különbség. Magyarul mindkettő fordítható úgy, hogy hatékonyság, és elveszik a különbség. Az effectiveness azt sugallja, hogy valaki sokat dolgozik, de nem feltétlenül jelenti azt, hogy jól is. Az efficient pedig azt mondja, hogy hatásosan dolgozik, vagyis nemcsak sokat, de eredményesen is.

Kell mind az elmélet, mind a gyakorlat, hogy a menedzsment hatékony is és eredményes is legyen.

Egy tapasztalat oktatótól azt hallottam, hogy e nyerő kombináció a következőképpen nyerhető: a frissen kinevezett menedzsert hagyjuk érvényesülni fél évig, ne küldjük azonnal tanfolyamra. Majd miután fél évet szenvedett a gyakorlati problémákkal, na akkor küldjük el egy rakás tanfolyamra.
Ha már fél évet szenvedett, akkor látni fogja a gyakorlati problémákat és az alapkérdéseket, amikre megkapja az elmélettől a válaszokat.
Biztosan lesznek dolgok, amiket pusztán józan paraszti észből jól fog megfogni, és lesznek olyanok, amiket rosszul. Az elmélet segít neki szétválasztani a jót a rossztól és korrigálja a hibákat.

Ha hamarabb küldenénk el tanfolyamra, akkor nem látná az elmélet célját, ezért nem értené azt meg, és később amikor szüksége lenne rá, már nem fog emlékezni rá. Valószínűleg ugyanígy járnak azok, akik az iskolapadban tanulnak a menedzsmentről, de diplomázás után nem csöppennek bele egyenesen a pörgésbe.

Ha később küldenénk tanfolyamra az ifjú menedzsert, akkor már berögzülnek a hibás módszerek, és a berögzült rutinokat nehéz korrigálni. Amikor valaki 1-2-3 év tapasztalat után – és főleg ha sikerei is voltak – tanfolyamra küldünk, akkor azt nyűgnek, időpocsékolásnak érezheti, hiszen ő már tud menedzselni, napi szinten gyakorolja azt. Az elméletet is kritikusan fogja nézni: nem azt keresi, hogy mire jó az elmélet, hanem azt, hogy mik a kivételek. Ez az ember nem fogja látni a fától az erdőt, és úgy jön el, hogy „na ugye megmondtam hogy felesleges”.

Választ adva a címben feltett kérdésre: a menedzsment elmélet, ahol a gyakorlat legalább annyira fontos.

És ha jó menedzserek akarunk lenni, akkor ne álljunk meg egy adott szinten, ne ragadjunk meg a sikereknél, hanem képezzük tovább magunkat – új elméleteket és új gyakorlati fogásokat tanulva.