Jó dolog-e utazni, cég pénzén világot látni?

Sokan irigykednek rám az üzleti utak miatt. 360 EUR/éj árú szobában lakni, 5 csillagos szállodákban „tengődni”, a legdrágább éttermekbe járni, a világ nagyvárosaiban mindenhol megfordulni.

Elmondok egy nagy titkot: cseppet sem jó. Valahol visszasírom azokat az időket, amikor kétkezi programozóként nem kellett utazni sehová, csak írni a kódot aztán meg hazamenni.

Nagyon szívesen elcserélném az 5 csillagos szállodát azzal, hogy azt az időt otthon töltsem a családommal.

Amíg az ember fiatal és tapasztalatlan, addig izgalmas dolog utazgatni, repülni, Párizsba-Rómába-Londonba-Amszterdamba menni (esetleg rendszeresen).

Egy idő után a repülés izgalma elvész, sőt egyenesen unalmassá válik. Nagy kaland helyett csak a reptéren eltöltött unalmas órák maradnak, meg ahogy a repülőn ücsörgök és számolom a perceket a leszállásig. Nincs benne semmilyen izgalom.

A „világot látunk” kép is hamis. Az üzleti út azt jelenti, hogy napközben bent ülök egy irodában és üzletről beszélgetünk. Mire vége a munkának, addigra besötétedik és minden bezár – nincs lehetőség megnézni a várost. Rosszabb esetben üzleti vacsora is van (kötelező), és akkor már egyenesen annak fogok örülni, ha késő éjjel beeshetek a szállodai ágyamba.

Az irodából nézve a világ pont ugyanolyan mindenhol. Ezért felesleges elutazni bárhova is.

Ha meg akarom nézni a várost és bele akarok kóstolni a helyi kultúrába, akkor azt csak turistaként, szabadnapot kivéve tudom.

Az öltönyös menedzserek életét sokan képzelik a drága hotel és éttermek világába. Az igazság az, hogy a legdrágább szálloda sem olyan kényelmes, mint otthon a saját ágyam, és egyik étteremben sem eszek olyan jól, mint otthon. A legolcsóbb szállásra is elmegyek, ha csöndes meleg szobát és tiszta ágyat adnak. Étel tekintetében pedig örülök, ha gyorsan bekaphatok valami egyszerűt – amit rendszerint nem lehet, mert valakivel el kell menni beszélgetni egy tál étel mellett, és olyankor adni kell a külsőségekre. Általában órákba telik, mire az üzleti partneremmel összeszedjük magunkat és találunk egy megfelelő éttermet (a szállodától JÓ MESSZE), ahol aztán hosszú idő lesz mire rendelünk valamit és azt kihozzák. De akkor sem az evésről szól a történet, hanem kedélyesen csevegünk és kapcsolatot építünk.

Amíg az ember fiatal, addig lásson világot. A külföldi út a legjobb módi, de rendszeres üzleti utak kapcsán is el lehet kapni ezt-azt a másik kultúrából. De amint megházasodunk és gyerekünk lesz, akkor az utazás nyűggé válik, a külföldön töltött idő pedig elveszetté. A család a legfontosabb, és nincs az a pénz vagy az a kényelem, ami ezt helyettesíthetné.

Sajnos utazni KELL. Magyarország nem a világ közepe, és bizonyos szint felett már szükségszerűen külföldiekkel dolgozunk együtt. Az IT különösen az a terület, ahol az ember akaratán kívül belecsöppen egy nagyvállalat projektjébe, egy multi környezetbe, aztán innen csak egy lépés az utazás (sok az SSC Magyarországon).  A külföldi munkatársakkal időnként találkozni kell, mármint ha jól akarjuk végezni a munkánkat.

Amikor valaki állásra jelentkezik, célszerű rákérdezni az üzleti utak gyakoriságára és hosszára. Nagyon nem mindegy, hogy az irodában húzunk le hétköznap napi 10 órákat, vagy hétfő reggel 6-kor indul a repülőnk Ferihegyről és péntek este fél 11-kor érkezik vissza.

Az még rosszabb, ha ezek az utak nem tervezhetők, tehát nem mi mondjuk meg mikor utazunk, hanem a főnökünk vagy valaki más.

A legeslegrosszabb az, amikor az előző nap derül ki, hogy menni kell.

Volt már olyan állásajánlat, amit ilyenek miatt nem fogadtam el.

Mert miért is rossz a „nem tervezett utazás”? Ilyen munkahely mellett nem tudok színházba menni, vagy legalábbis azon kell izgulni, hogy kidobott pénz lesz-e a színházjegy ára. Nehézkessé válik a találkozás a barátokkal.

Ha a hetet valahol a világ túlvégén töltöm, akkor a hétvége pihenésről fog szólni, nem fogok akarni társaságba menni és pörögni.

A végére egy kis színes sztori.

Amikor hazaköltöztem Magyarországra, állást kerestem. Lelkesen, hogy végre itthon dolgozhatok. Az egyik állásinterjú egy multinál volt, akik egy külföldi ügyfelüknél futó projektbe akartak benyomni – kvázi ugyanoda akartak visszaküldeni kiküldetéssel, ahonnan hazajöttem. Csak amíg korábban helyi versenyképes fizetést kaptam, úgy ők ezt magyar versenyképes fizetéssel ajánlották. És természetesen mindezt úgy tálalták, mint lehetőség, mint bónusz.