A sorozat 3. része arra keresi a választ, lehet-e az empowerment-et Magyarországon alkalmazni?

A sorozat 3. része arra keresi a választ, lehet-e az empowerment-et Magyarországon alkalmazni?

Az 1. részben a menedzser szerepéről írtam, a 2. részben a csapatról, most pedig arról, hogy mindez Magyarországon mennyire megvalósítható. Aki nem olvasta az előző részeket, kérem most tegye meg.

Az empowerment, a munkások felhatalmazása olyan dolog, amit nyilván minden informatikus szeretne. Magyarországon mégis kevés jó példa van rá, olyannyira, hogy sokan az empowerment-et a jetivel és az ufóval teszik egy szintre (legenda).

Mennyire alkalmas a magyar informatikus erre a fajta munkára?

A kérdés megválaszolása már ott nehézségbe ütközik, hogy a magyar informatikus ismérveit nehéz meghatározni.

A magam részéről nem hiszek a fajelméletben. Szerintem nemtől, bőrszíntől és társadalmi hovatartozástól függetlenül lehet valaki jó informatikus, vagy lehet valaki rossz informatikus. Sőt, a különbözőség az, ami sikerre visz egy csapatot vagy egy vállalatot.

Mégis, milyen a magyar informatikus?

Magyar informatikussal már volt negatív tapasztalatom, és persze volt pozitív is. Tegyük magasra a lécet: mondjuk azt, hogy a cél az, minden magyar informatikus tökéletes legyen, és nézzük meg, miből adódtak a negatívumok!

A magyar informatikus alapvetően jó, de mégis akadnak problémák. Különös módon ezek a problémák inkább az idős, tapasztalt kollégákkal fordul elő: nekik már saját, kiforrott elképzelésük van a munkáról, és abból nem hajlandóak engedni. Márpedig az empowerment kialakítása nem más, mint egy vándorút, ahol a diktatórikusan felülről vezetett csapatból eljutunk az alulról vezetett önálló csapatig. Eközben mindenki – vezető és beosztott – alkalmazkodni kényszerül és át kell állniuk az új munkamódszerekre. Ez egy tanulási folyamat. Ha nincs változás, ha nincs alkalmazkodás, akkor empowerment sincs. Az empowerment elbukik, ha a valaki kijelenti, hogy „ezt így kell csinálni és kész” vagy hogy „csak azt csinálom, amire utasítanak”.

A fiatalabb kollégák képesek arra, hogy új módszereket tanuljanak. A tapasztaltabbak pedig valamiért nem fogékonyak erre, vagy legalábbis nem mindenki.

Ez azért furcsa, mert pontosan az idősebb, tapasztaltabb kollégák szeretnék azt, hogy nagyobb cselekvési szabadságot kapjanak, hogy a tapasztalatukat kamatoztathassák, és új kihívásokat kapjanak. Aztán ami történik: jön a szabadság és a felhatalmazás, a kolléga pedig nem tud mit kezdeni a helyzettel.

Úgy vélem, mindennek semmi köze sincs a genetikához, vagy ahhoz, hogy magyarnak született. Sokkal inkább ahhoz van köze, milyen cégeknél, milyen cégkultúrában dolgozott az informatikus pályafutása első 5 évében. Vagyis itt a kulcskérdés nem a magyar informatikus, hanem a magyar IT cégek belső kultúrája.

Milyen a magyar IT cégek belső kultúrája?

Érdekes lenne elvégezni egy országos felmérést, ennek hiányában a saját tapasztalataimra támaszkodhatok. A saját tapasztalatom az, hogy a hazai IT szektorban domináns nagy cégektől nagy számban jönnek el az emberek. Biztosan vannak kivételek, és nyilván a nagy számok törvénye alapján a nagy foglalkoztatók rúgnak ki több embert (nagy cég sok ember, kis cég kevés ember).

Érdemes megnézni a hazai IT piac nagy szereplőit. Sokan közülük outsourcing-ban utaznak. Ami nem rossz, de ott senki sem fog empowerment-ben részt venni. A kiszervezés logikája az, hogy a munkát felülről lefelé irányítják, és többszörösen visszaellenőrzik. Jó munkásember droidokra van szükség.

A haza IT piac nagy szereplőinek egy másik csoportja pedig állami, kormányzati megrendelésekből él. Ezek légkörét, kultúráját nem kell bemutatnom, és hogy ott hogyan mennek a dolgok.

Mintha hiányozna az a kör, ahol a fogékony, önálló munkavégzésre képes, tapasztalt informatikusokat kinevelik.

Tehát nem a magyar informatikussal van baj, hanem a magyar cégkultúrával. A magyar informatikus hozzáállása csak egy következmény. Emiatt aki Magyarországon empowerment-be vágja a fejszéjét, az vagy maga válogassa meg embereit, vagy kemény kézzel szórjon.