ITÉlet

@Kutya23 kérdezte, hogyan lehet motiválni az alkalmazástámogatásban, bugfixszel foglalkozó kollégákat?

@Kutya23 kérdezte, hogyan lehet motiválni az alkalmazástámogatásban, bugfixszel foglalkozó kollégákat?

Már több olvasói megjegyzés és kérdés is érkezett a témával kapcsolatban, volt pár kapcsolódó cikk is (Mire használjuk a tapasztalt programozókat? és A fejlesztés és a támogatás szétválasztása), úgyhogy most itt az idő, hogy részletesebben is beszéljünk róla.

Általánosan elterjedt nézet szerint az alkalmazás fejlesztés, projekt keretek között végzett munka presztízse nagyobb, mint a hibajavításé. Ennek valahol az az alapja, hogy új funkciókat készíteni és szoftvert fejleszteni az valahol egy kreatív munka, ahol lehetőség van a tehetség kibontakoztatására, és a tehetségünk, szakértelmünk által közvetlenül értéket teremteni. Ez az, amiről egyetemistaként mindenki álmodott.

Ezzel szemben az alkalmazástámogatás azt jelenti, hogy másik által megírt – esetenként igen csapnivaló – kódban kell turkálni, és ahhoz hozzányúlni úgy, hogy jó legyen. Mintha más után kellene feltakarítani. Vagy a kártyavár alján az egyik lapot kicserélni. És ezért ezek a fejlesztők nem motiváltak.

Meg kell hogy mondjam, ezt a nézetet ennyire erősen eddig csak magyar fejlesztőktől hallottam. Más környezetben nem szokott akkora gond lenni abból, ha ismeretlen kódban hibákat kell javítani.

Miért?

Mert a fenti kategorizálás (fejlesztés jó, bugjavítás rossz) igen erősen fejlesztői központú. A fejlesztők azt szeretik, ha kreatívan önmegvalósíthatnak, ha új kódokat írhatnak. De ezt csak ők látják így. Az ügyfélnek viszont az a fontos, hogy meglévő szoftverei jól működjenek – és ez fontosabb az új fejlesztéseknél. Ugyanez fontos a menedzsmentnek is: ne legyenek problémák, ne legyenek eszkalációk, menjen minden simán.

Vagyis üzleti szempontból a hibajavítás nagyobb presztízsű, mint a fejlesztés.

Tény, hogy az üzemeltetés vezetőjének nagyobb a hatalma, mint a fejlesztés vezetőjének. Miközben az üzemeltetés beleszólhat a fejlesztésbe, addig a fejlesztők nem nagyon szólnak bele az üzemeltetésbe.

A gazdasági válság rámutatott arra is, hogy a hibajavítás stabil jól fizető munka, amit meg kell becsülni. Ha rosszul áll a vállalat, akkor a fejlesztéseket bármikor le lehet állítani és szélnek ereszteni a fejlesztőket – de alkalmazás támogatásra a legínségesebb időkben is szükség van.

Tehát amikor senki sem akar hibajavítást csinálni és mindenki csak fejleszteni akar, akkor ott túlságosan fejlesztő-központúvá vállt a csapat, és elfelejtkeztek a lényegről: az ügyfélről és az üzleti értékteremtésről. Feltehetőleg a célok rosszul lettek kommunikálva, nem átláthatóak, vagy nem sikerült azokat megérteni. Ennek visszaállítása a menedzserek, a csapatvezetők dolga.

Ha az üzleti célok világosak, akkor mindenki meg fogja érteni, a szoftverek stabil működése – és a hibák kijavítása – fontosabb, mint új feature-ek készítése.

Azonban az emberek különbözőek. Vannak kockafejű fejlesztők, akiket abszolút és egyáltalán nem érdekel az ügyfél, nekik a szoftverfejlesztés mindig is kreatív önmegvalósítás lesz. Nekik nem lehet elmagyarázni, hogy mi az üzleti cél és mi az üzleti érték. Pontosan mint ahogy az elmúlt rendszerben szocializálódott szaki bácsinak nem lehet elmondani, ő van az ügyfélért és nem fordítva.

Éppen ezért amikor valaki bekerül a csapatba, előzetesen tisztázni kell vele, mi a célja és mi motiválja. Ha ő akar lenni a következő Bill Gates, nos akkor nem biztos, hogy a supporton a helye. De ha egyszerűen csak egy olyan munkát keres, amit jól megfizetnek és ahol értéket teremt (ahol az érték az ügyfélnél keletkezik és nem a fejlesztőnél), akkor nem lesz gondja a hibajavítással sem.

Ezzel pedig eljutottunk egy fontos alapkérdéshez: mi a munkahely és miért járunk be dolgozni? Ha az életünket a munka tölti ki, akkor önmegvalósítani akarunk és nem érdekel a pénz. Ennél talán jobb hozzáállás az, hogy a munka nem egyenlő az életünkkel. Nem azért csináljuk, hogy önmagunkat megtaláljuk, hanem azért, hogy értéket – és saját magunknak pénzt – teremtsünk. Amit majd arra használunk, hogy éljük az életünket, ahogyan szeretnénk – munkaidőn kívül. A munka és a magánélet egyensúlya az, ami lehetővé teszi a legmagasabb szintű teljesítményt. És itt ez a példa pont arról szól, amikor az egyensúly felborul, és amit meg kell javítani.