Észrevettem egy alapvető különbséget magyar és nem-magyar vállalkozások között.

Külföldön (nem csak nyugaton, hanem Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban) ha tárgyalsz egy partnerrel, akkor segíteni akarnak. Elmondod mit akarsz, és elkezdenek gondolkodni hogyan oldják meg. Javaslatokat tesznek. Közben persze ügyelnek rá hogy nekik jó legyen, de amíg nem jár komolyabb erőfeszítéssel addig rugalmasak.

Magyarországon ellenben az üzleti partnered panaszkodással kezdi. Rosszul megy az üzlet, ráfizetés a projekt, tulajdonképpen púp a hátán az egész. Nem érdekli hogy mi mint ügyfél mit szeretnénk - ő csak a saját megoldását hajlandó hozni, csak úgy ahogy van, teljesen rugalmatlanul. Ha nem tetszik, mehetünk máshová. De nem javasolja, mert a konkurencia nála sokkal drágább lesz.

Igazából itt arról van szó, hogy mindenki „profit maximalizálásra" törekszik. A bevett szokások szerint a meeting során a felek egymásnak mennek, és aki keményebbnek bizonyul, az lehúzza a másikat. Ha bárki is a win-win-re törekedne, azt a gyengeség jeleként értékelik, és a partner azonnal bekeményítene. Sőt, a potenciális lehúzás lehetőség felbukkanása többé nem is lesz rugalmas - hiszen egy jó üzleti lehetőséget szalasztana el. Inkább hajlandó hagyni elmenni egy ügyfelet, mint utána álmatlanul hánykolódni az „üzleti lehetőség" miatt.

Ennek megfelelően a magyar managereket a keménységük alapján válogatják (azaz aki be mer szólni az ügyfélnek).

Ez így rendben is volna, amíg a magyar vállalkozásunk magyar ügyfelekkel dolgozik. De érthető okok miatt a módszer külföldiekkel nem működik. És mivel kis hazánk piaca valóban nem nagy, ezért a magyar vállalkozások gyakorlatilag saját üzleti lehetőségeiket rombolják szét.

Megoldás? Amíg az üzleti kultúra nem változik, addig nincs. Addig marad a kettősség: azok a cégek, akik Magyarországon sikeresek, de nem tudnak a nemzetközi piacra lép, és a nemzetközi cégek akik nem értik, mi zajlik Magyarországon...