Pár szó arról, milyen út vezet a kinevezéshez

Örömmel jelenthetem, hogy a cég kinevezett, kaptam egy teljesen más feladatot, ami több felelősséggel, nagyobb csapattal és több munkával jár. (ezért sem tudok a bloggal elég időt tölteni).
A fizetésem sajnos nem emelkedett, de összességében örülök.

A kinevezés kapcsán önfényezés helyett inkább arról írnék pár szót, hogyan sikerült ide  jutni.

Lehet találgatni mi volt a legfontosabb tényező. Drága öltöny? Megnyerő mosoly? Csillogó prezentáció? Nem, a legfontosabb az volt, hogy a munkámat rendesen megcsináltam.
Amilyen egyszerűen hangzik, annyira nehéz!
Már ott el lehet csúszni, hogy a manager felfogja, mi a munkája. Az elején szívesen átrajzoltam volna mindent, de nem ez volt a munkám - valakinek már kész koncepciója volt, azt kellett megtanulni és végrehajtani. Ez sokkal nehezebb, és sokkal több türelem kell hozzá, mint óvatlan duhajként rögtön megváltani a világot, aztán pedig meg-nem-értett zseniként megsértődve elzárkózni a világtól.

A sikeres munkavégzéshez óhatatlanul hozzátartozik, hogy elsajátítom a munkavégzéshez szükséges tudást, megismerem az üzleti folyamatokat. Mint manager, minden pillanatban uralnom kell a helyzetet, minden kérdésre választ kell tudnom adni - ehhez tudás kell. Minden szakértővel partiban kell lennem az adott szakterületen.

Mivel IT-s vagyok, ez óhatatlan azt jelentette hogy az üzleti oldalt is ismerjem, majdnem olyan szinten, mintha az üzleti oldalon dolgoznék. (Ezért nincs idő IT-s tudást „on the job" megszerezni - ha oda-vissza ismered a szokványos IT eljárásokat, akkor AZON FELÜL MÉG sokat kell tanulni)

A sikerhez szükség volt továbbá arra, hogy ne csak a saját feladataimra figyeljek oda, hanem másokéra is, hiszen ha más végzi rosszul a munkáját, akkor együtt bukunk. Sajnos vannak élethelyzetek, amikor ez konkrétan azt jelenti, a másik ember munkáját és el kell végezzem, különben nem jutunk sehova.

Még egy apróság: inkább barátokat, mint ellenségeket gyűjtöttem. Egy multinál minden mindennel összefügg, soha nem tudhatja az ember mit hoz a holnap. Szövetségesek nélkül esélytelen. Amikor csak tehettem - és nem járt túl nagy áldozattal - igyekeztem másokat szorult helyzetükben kisegíteni. Ezt mások észben tartották, és jobban odafigyeltek az én céljaimra.

Voltak nagyon komplikált helyzetek és voltak nehézkes munkatársak. Ezekkel boldogulni kellett (ha kritizáljuk őket, attól megsértődnek, és csak rosszabb lesz... ).

Amikor egy ideje jól mentek a dolgok, és a főnököm főnöke több helyről is pozitív visszajelzést kapott rólam, akkor jöttek az „extra" projektek. Plusz munka a napi feladatokon felül, rendszerint lehetetlen feltételekkel, természetesen azonnal legyen kész. Általában a „kihívás" kategória. Sikerült ezeket nagyjából időre, tisztességes módon megcsinálni, mintha nem is valami lehetetlen dologról lett volna szó.

(Feltehetőleg külsősként kétszer meggondoltam volna, hogy elvállaljak ilyen projekteket)

A főnököm felé jeleztem az éves kiértékelő megbeszélésen, hogy úgy érzem van szabad kapacitásom, és el is tudnék látni komolyabb feladatokat.

A döntést nem ő hozta meg, hanem az ő főnöke, a tények és a rólam szóló visszajelzések alapján. (illetve addigra már neki is volt személyes tapasztalata)

Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy hű de jól jártam: az új feladatkör is tele van kihívásokkal. Egy külső ember józan ésszel nem vállalná el. Feltehetőleg fél év múlva megosztom a tapasztalatokat a Kedves Olvasókkal.