A CIB körüli hisztériát látva úgy tűnik, nagyon sokan - köztük újságírók - nem tudják, mi a válságmenedzser szerepe, ezért nem tudják tisztességesen értelmezni annak tevékenységét.

A Figyelő cikkét olvasva döntöttem úgy, hogy mindenképpen írni kell a válságmenedszerről, mert úgy tűnik, hazánkban még mindig nem ismerik ezt a fajta munkát. Az ismeret hiánya pedig furcsa cikkek megjelenéséhez vezet.

Előre szólok, hogy most nem a cikkben szereplő CIB bankról lesz szó. Nem foglalok állást a CIB tevékenységéről, hiszen - mint kívülálló - azt nem ismerem. Viszont dolgoztam már együtt néhány válságmenedzserrel, ezt szeretném megosztani a kedves Olvasóval

A válságmenedzser nem szokványos szereplője a vállalat életének. Normális esetben a cégnél nem dolgozik válságmenedzser. Nyugati cégeknél teljesen szokványos, hogy amikor megjelenik egy krízis, és a cég nem tud erre kellően reagálni, akkor behoznak egy külső embert. Ez nagyjából akkor akkor kerül sor, amikor:
- A baj már megtörtént
- A cég megpróbálta hagyományos eszközökkel megoldani a helyzetet, sikertelenül
- Nem látszik az alagút vége
- Radikális változásokra van szükség, amelyekre a cég saját erőből nem látszik képesnek
- Nem világos, hogy mit kellene csinálni, csak annyi látszik hogy rohanunk a szakadék felé
- Ezekre a radikális változtatásokra nagyon gyorsan van szükség

Ezek a helyzetek viszonylag ritkák. Mire egy vállalat idáig eljutna, már szántalan dolgot megpróbált, tehát feltételezhető, hogy saját belső erőből nem tudna kilábalni a válságból. A helyzet kényszeríti arra a vezetőséget, hogy tegyen valamit. A válságmenedzsment nem kellemes dolog, de ekkor már egyszerűen nincs más választás.

A válságmenedzser idős és tapasztalat, akire rá lehet bízni ezt a nagy felelősséget. Léteznek hivatásos válságmenedzserek (nagy tanácsadó cégeknél), akik krízisről krízisre járva tesznek csodát. Habár fontos, hogy a megváltó ember kívülről jöjjön, de ez azt is jelentheti, hogy ugyanannak a multinak egy másik osztályáról, másik leányvállalatától érkezik.

Első és alapvető dolog, hogy a válságmenedzser a felsővezetés maximális bizalmát és közvetlen felhatalmazását élvezi. Bármit megtehet, ha arra szükség van. Nem kell a hivatali utat bejárnia, vagy jóváhagyást kérnie. A kinevezésével a vezetés gyakorlatilag aláírt egy biankó szerződést. Ez a fajta függetlenség elengethetetlen, hiszen a csodatevőnek feltehetőleg rengeteg konfliktusa lesz, ami miatt majd sok ellenséget szerez.
A bizalom másik oldala az, hogy a lehetetlen helyzetet MEG KELL OLDANIA.

A válságmenedzser szükségszerűen kívülről jön. Mivel a helyi embereknek nem ment a válság kezelése, feltételezhetjük, hogy nekik ezután sem menne, és szükség van a független szakemberre, a „szűz kézre". A belső embereket kötik a meglévő status qou-k, a kapcsolati rendszer, a lekötelezettségek, amik miatt nem lennének képesek radikális változtatásokra. Egy külsőst ezek nem akadályoznak.

Megérkezett a válságmenedzser, mi fog történni?
Mindenképpen nagy változások jönnek. A csodatevő nagyon gyakorlatias és pragmatikus lesz, felrúgja a megszokásokat és az eddig jól bevált módszereket. Igyekszik minél több munkatársat minél jobban megismerni. Radikálisan átrajzolja a dolgokat.
A munka mindenképpen azzal jár, hogy a csodatevő a kezdetek kezdetén mindenről azt feltételezi, hogy rosszul működik, és mindenkiről azt feltételezi, hogy rosszul dolgozik (challange everything). Ez sokaknak nagyon rosszul eshet - képzeljük el, hogy valaki 10 éve a cégnél dolgozik, erre jön valaki és azt mondja neki hogy csinálja másképp. A válságmendzsernek a szükségszerűen rengeteg konfliktusa lesz. Sokan fogják utálni, sokan nem fogják érteni amit tesz, sokan megpróbálják furni. Biztosan ő lesz a folyosói pletykák főszereplője. Ő lesz az a negatív hős, aki kirúgja az embereket, aki leépíti a veszteséges üzletágat. Tabukat rombol le, szokásokat tör meg.

(Ugye a másik alternatíva az, hogy barátságosan, egymásra mosolyogva, egymást meg nem sértve, kéz a kézben ugrunk le a szakadékba... és akkor senkinek nem lesz állása...)

A csodatevő alapvetően nem arra játszik, hogy mindenkinek belegyalogoljon a lelkivilágába. Viszont nem fogja lefutni a felesleges udvariassági köröket - erre a válságban nincs idő. Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy most nehéz idők vannak. Aki jó munkaerő, annak nem lesz félnivalója, jó munkaerőre szükség van. Követni kell a válságmenedzsert, azt csinálni amit mond. Aki megsértődik és nem követi, az végső soron az egész céget hátráltatja a kilábalásban.

A helyzet velejárója, hogy a válságmenedzser kezdetben nem bízik senkiben. A cégnél dolgozóknak újra be kell bizonyítani, hogy értenek a munkájukhoz, és szükség van rájuk. Gyakorlatilag olyan, mintha mindenki újrakezdené a próbaidejét. Ez sokak önérzetét sértheti, de sajnos szükséges. Tisztességesen el kell végezni a munkát, és majd idővel kialakul a bizalom.

Amint a helyzet stabilizálódik, a válságmenedzser egyre inkább kezd a rövid távú megoldásról a hosszú távúra összpontosítani. Ez a váltás furcsa lehet, hiszen szine ellentétes: előbb feláldoztuk hosszútávú lehetőségeinket a rövid távú túlélésért, majd amint a rövid távú túlélés biztosított, elkezdjük keresni a hosszútávú lehetőségeket. Azonban ha jól megfigyeljük a képet, akkor a válságkezelés előtti és utáni cég teljesen más. A válságkezelés utáni hosszú távú kilátások is jelentősen eltérnek a korábbiaktól. A cég megtisztult, megszabadult az addig rejtőzködő koloncoktól, új potenciálok szabadultak fel.

A válságkezelés szép lassan feleslegessé válik, visszatérünk a normál üzletmenethez. A válságmenedzser megbízatása lejár, és hazamegy. Ugyanis a válságmendzsereket fix, rövid időre kérik fel - ha addig meg tudta oldani a problémát, akkor „visszaadja" a céget, ha addig nem tudta megoldani a problémát, akkor felesleges tovább ott dolgoznia.

Példaként említenék egy híres esetet az autóiparból. 1999-ben a Nissan annyira veszteséges volt és eladósodott, hogy gyakorlatilag egy fabatkát sem ért. Még a konkurrens cégek sem akarták felvásárolni. Végül a Renault-val lépett szövetséges, és egy francia menedzsert, Carlos Ghosn-t nevezték ki a japán cég élére.
A Nissanról azt kell még tudni, hogy a japán ipar ékköve, a japán gazdaság szent tehene, a japán multik mintapéldánya volt. Egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy nem-japán vezesse.
Ghosn könyörtelenül átalakította a céget. Japán ésszel felfoghatatlan dolgokat tett meg: gyárbezárások, masszív leépítések, a beszállítói hálózat karcsúsítása. Módszerei nagyon kemények voltak, szembement a japán igazgatókkal. Zsarolással, egyéb módszerekkel elérte, amit akart. Ebben az időszakban számos életveszélyes fenyegetést kapott, annyira, hogy testőröket kellett felfogadnia.
Aztán 1 évre rá a Nissan nyereséges lett, 2 év múlva pedig megszabadult az adósságaitól.
A Ghosn iránti ellenszenv az ellenkezőjére fordult: nemzeti hős lett, még japán képregényben is szerepel. Ahol felbukkan, megjelenik a rajongók és autogrammkérők hada.

Végül pár szóban foglalkoznék a konkrét, CIB-et kritizáló cikkel:
1) Válság idején sajnos előfordul, hogy munkatársakat kell elbocsájtani. Ezt bizonyára szörnyű tragédiaként élik meg azok, akik lapátra kerülnek, de még mindig egy fokkal jobb, mintha mindenkinek megszűnne a munkahelye.

2) Egy hitelválság idején teljesen normális és logikus lépés a hitelstop egy rossz helyzetben lévő bank részéről. A meglévő hitelek felmondásával nem értek egyet, de azzal igen, hogy a bank próbálja nem tovább mélyíteni a szakadékot, és meghúz saját maga számára egy vonalat. Egyébként is a magyar hitelezi gyakorlat önmagában rossz, nem (csak) a CIB tehet róla. Inkább azt kellene megkérdezni, kinek a feladata lenne a hitelezi gyakorlatot felügyelni, az ügyfelek érdekeit megvédeni.

3) Nem csak a CIB, hanem sok más multi hajtott végre totális központosítást az elmúlt években. A központosított szervezet előnye a nem-központosítottal szemben az, hogy olcsóbb. Teljesen logikus lépés válság idején.

4) Válság idején egy válságmenedzsertől elvárható, hogy fenekestől felforgatja a cég életét, megtisztíts a portfóliót, lefejezze a veszteséges üzletágakat. Ez a munkája, ezért küldték oda, nem azért hogy népszerűséget hajhásszon.

5) Jellemző Magyarországra, hogy kétszer is az év bankjának választott CIB vezetőjét hatalmas veszteséget okozó csalássorozattal összefüggésben távolítják el (lásd a cikket). Hogy is van ez?

6) Civlizált helyeken teljesen normális, hogy a munkaidő végén a munkatársak hazamennek (kivéve persze amikor az ember megcsúszik valamivel, vagy jön egy fontos határidő). Minden tiszteletem azoké a mohikánoké, akik napi 14 órában tolják reggeltől késő estig, heti 6-7 napon át, de azok a mohikánok akiket én ismertem, azokkal minddel volt valami probléma. Nem hősök, hanem korlátozottak voltak. Másrészt pedig, aki az inkompetens főnök és a szervezetlen munkahely miatt kénytelen napi 14 órában dolgozni, annak megváltás lesz ha kirúgják, igaz?