Egy kis kitekintés, hogyan lesz máshol motivált a fejlesztő.

Egy kis kitekintés, hogyan lesz máshol motivált a fejlesztő.

Előre is bocsájtom, hogy nem vagyok az amerikai oktatási rendszer vagy adórendszer szakértője, tehát ha valakinek biztos információja van, nyugodtan tegye hozzá, korrigáljon. Viszont azt a kicsit, amit tudok, szívesen megosztom másokkal, hátha akadnak benne tanulságok.

Naszóval kéremszépen, az amerikai informatikus. Pufók arcú, kövér, pizzát és kólán él. Felismerhető a kinyúlt koszos pólójáról és a hosszú lófarkba fogott hajáról. De ne rohanjunk ennyire előre… az élete nem itt kezdődik, hanem az óvodában.

Az óvodában ugyanis alapkészségekre tanítják a gyerekeket, úgy mint szereplés, kommunikáció, csapatmunka.

Az általános iskolában mindez folytatódik, de itt már komoly szerepet kap a motiválás. Az amerikaiak felismerték azt, hogy a gyerek azt a szakmát választja, amit szeret, és azt szereti, amit a tanára megszerettet vele. Vagyis minden a tanáron és a motiváción áll vagy bukik, nem a tárgyi tudáson és nem az érdemjegyeken. Ezért a tanár elsősorban érdeklődést kelt fel, és csak másodsorban foglalkozik magával a tudással. Az amerikai tanár nem szakosodik – egy jó tanár bármit taníthat, például matematikát, de egy matematikus nem taníthat matekot, hiszen ő nem tud motiválni.

Az általános iskola végére a gyerekeket önálló lénnyé fejlesztik: világossá teszik, hogy jogaik és kötelességeik vannak, hogy saját maguk felelősek az életükért, és ne várják másoktól (se az államtól, se a szüleiktől) hogy azt rendbe rakják. Van még némi állampolgári ismeret, és természetesen minden nap felesküsznek az amerikai zászlóra.

A középiskolában mindenki megtanulja, hogy mi a pénz, és hogyan kell kezelni. Például hogyan kell befektetni, mi a különbség az egyes befektetési formák között. Hogy lehet hitelt felvenni, de vissza is kell fizetni. Hogy ami ingyen van, annak is van ára. (Körülbelül olyan dolgokat, amikhez itthon közgazdász diploma kell J )

A középiskola lehetőséget ad, hogy mindenki megismerje a világot, és elmélyüljön abban, amit szeret. Ha valakit érdekel például a zene, akkor az a saját döntése legyen, és ő járjon utána, ne a tanár kényszerítse rá a zeneórákat.

A középiskola vége fontos fordulópont. Ekkor válik a gyerekből felnőtté, aki megkapta a szükséges jogi, gazdasági és állampolgári ismereteket ahhoz, hogy a saját lábára álljon. És ez nagyjából ebben az időszakban meg is történik – a gyerek összepakol és elköltözik a családi házból. Erre rásegít a felsőoktatási rendszer.

A felsőoktatásról azt kell tudni, hogy rengeteg egyetem van. Két csoportba oszthatók: az állami egyetemek olcsók vagy ingyenesek, a magánegyetemek drágák de magas színvonalúak. A megfelelő egyetem kiválasztását nagyjából két dolog határozza meg: egyrészt, hogy a diák mennyit tud kifizetni, másrészt, hogy utána az a papír mennyit ér. Mert hiába húzza le valaki becsülettel az 5 évet az „Akocsis Private University”-n, ha az ott kapott „Diploma” feliratú wc-papírral kinevetik. A nevesebb egyetemeken túljelentkezés és komoly feltételrendszer van, a gyengébb egyetemekre egyszerűbb bejutni. Ja, és nem az egyetemnek van rangja, hanem a szaknak. Minden szakmánk megvan, hogy melyik egyetemen magas színvonalú az oktatása. Elképzelhető, hogy az egyik egyetem az orvosairól híres, a másik a matematikusairól. A diák pedig eldönti, melyiket választja.

Ennek a rendszernek két következménye van: az egyik, hogy a diák nem a legközelebbi iskolát választja, hanem az elképzeléseinek/lehetőségeinek megfelelőt, ami feltehetőleg kb 1500 mérfölddel távolabb van. Tehát ki fog szakadni a szülői házból, saját lakást bérel és saját talpára áll. És persze mobil lesz – gondolkodás nélkül elfogad egy állást, ha ahhoz az ország túlvégébe kell költözni.
A másik dolog a költség. Diplomázni akkor is drága, ha az egyetem maga ingyenes (lásd lakbér, rezsi, első saját autó, tankönyvek). Feltehetőleg nem lesz ingyenes…
Arra sem lehet számítani, hogy a család támogat, ezért mindenki diákhitelt vesz fel. Rengeteg pénzt. Ezt a hitelt aztán nagyon sokáig (egyes viccek szerint halálukig) fizetik vissza. A diákhitel visszafizetése arra kényszeríti a diákokat, hogy komolyan vegyék a tanulást, és érjenek el valamit az életben. Ők veszik fel a hitelt, ők költik el, és nekik kell visszafizetni.
(A diákhitel egyébként nagyon jó befektetés: igaz hogy sok pénz, de a diplomázás után az egyén értéke a munkaerő piacon jelentősen javul)

Az egyetemi képzés két lépcsős BS és MS fokozatokkal, ahogyan azt már tudjuk. Az iskolát mindenki annyi év alatt fejezi be, amennyi alatt tudja vagy akarja, mármint addig húzhatja amíg bírja pénzzel. Vagyis célszerű minél gyorsabban befejezni.
Ja, és a diákok biztosan dolgoznak valamit a suli mellett, a kiadások miatt szükség van fix bevételre. Sok esetben az iskola maga ad munkát kutatói vagy tanársegédi pozíciók keretében. Mire a diák lediplomázik, már több éves munkatapasztalata lesz.

A diákok értékelése folyamatos és kemény. Minden óra röpdolgozattal kezdődik. Mindig van házi feladat. Az éves érdemjegy a házi feladatok, a röpdolgozatok, a nagy dolgozatok, a vizsga és az órai munka függvényében alakul. Szokás az érdemjegyeket görbéhez igazítani, azaz kiváló csak a legjobb 5% lehet, illetve a legrosszabb 5% biztosan megbukik, az elért pontszámtól függetlenül. Ez versenyhelyzetet teremt: habár a diákok összedolgoznak, de senki sem fogja a másik házi feladatát megcsinálni. Mindenki önálló lesz, és felelősséget vállal saját eredményeiért.

A házi feladatok egyszerűek, de sok időt kell velük tölten. Nem 4-5 komoly példát kell megoldani, hanem 50-100 egyszerűt. Ez előre vetíti a szorgos és kitartó munkaerő képét, aki nem „okosan” hanem kemény munkával oldja meg a feladatokat.

Amerikában hagyományai vannak a gyakornokságnak. Egyik oldalról a diáknak valamiből meg kell élnie, ha lehet akkor a szakterületéhez kapcsolódóan. Másrészt a vállalatok saját maguk kinevelhetik a tehetségeket, minimális kockázattal, miközben a diákok értelmes munkát is végeznek (ahol 5 fős csapat van, ott biztosan össze lehet szedni az egyszerűbb feladatokat, amiket egy gyakornok is simán meg tud csinálni). Harmadrészt az egyetem is támogatja ezt – hiszen így a diákok az elméleti tudáson felül gyakorlati tapasztalatot is kapnak.

Ha már egyetem és támogatás. A kormány jelentős mértékben támogatja az oktatást. Ez persze nem teljes mértékű, de jelentős. A támogatást nagyjából a következő két szempont alapján osztják ki: az egyetemet végzett diákok által fizetett adó a diplomázást követő 5 évben, illetve a nagy munkáltatók által összeállított preferencia-lista. Vagyis ha az egyetem piacképes diplomát ad, amit a vállalatok elfogadnak és keresnek, és az egyetemen szerzett tudással jól lehet keresni, akkor az egyetem több támogatást kap. Ha csak ruhatár szakos diplomát osztogat, akkor kevesebbet.
Az állami támogatás és a diákok jelentkezései piaci nyomás alá helyezik a felsőoktatási intézményeket, hogy naprakész tudást adjanak, és folyamatosan igazodjanak a cégek elvárásaihoz. Ennek nyilván anyagi korlátai vannak, de ha lehet akkor mindenki igyekszik a legjobb felszerelést és legjobb oktatókat megszerezni. (következmény: a professzorok jól keresnek, a tudás kifizetődő)

Mivel az egyetem a diákokból él, kialakul egyfajta közvetlenül ügyfél-szolgáltató kapcsolat. A diákokat nem fogják minden nap lehülyézni, sőt ellenkezőleg: arra bíztatják őket, hogy minél jobban mélyüljenek el választott tárgyukban, szerezzék meg az MS fokozatot. Meg úgy egyáltalán, tanulják meg azt, ami érdekli őket.

Az iskola nem csak a tudományok területén igyekszik megnyitni a világot, hanem a szó szoros értelmében is. A cserediák programoknak köszönhetően kellő mennyiségű külföldi diák vesz részt az oktatásban. Az iskolának ez azért jó, mert felhúzza az átlagot.
Az oktatók utána vadászat eredményeképpen neves külföldi professzorokat csábítanak Amerikába.
Így tehát kialakul egy multikultúrális, vegyes közeg. Az egyetemre nagy betűkre ki van írva: THINK GLOBAL! és valóban mindenki így gondolkodik. Ha majd elhelyezkednek, teljesen természetes lesz nemzetközi csapatban nemzetközi projektben dolgozni.

És ha már a közegnél tartunk. Az egyetemen a diák szükségszerűen csatlakozik egy diák-körhöz. Ezeket tipikusan három görög betűvel jelölik, például Alpha-Kappa-Alpha (aki nem érti, gondoljon Harry Potterre és a Gryffindor házra). Lesz egy szűken vett közösség, amihez a diák tartozik, ahol segítik és megbecsülik egymást, ahol barátai lesznek. Például szokás a tanév kezdetén a helyi újságban hirdetést feladni „Imádunk benneteket” és „Örülök hogy csatlakoztatok hozzánk” plusz a gólyák nevei.
Ezzel egyrészt a diákban tovább erősödik a csapatmunka iránti fogékonyság. Másrészt erős kapcsolati hálója alakul ki. Diplomázás után mindenki a szélrózsa minden irányába szétszórdik, vállalkozók és cégvezetők lesznek – nem árt ilyen kapcsolatokra szert tenni. Vannak, akik szerint pusztán ezért a kapcsolati hálóért érdemes egyetemre járni.

Végül pedig a példaképekről. Bill Gates, Steve Ballmer, Steve Jobs. Csak néhány azon legendák közül, akik egyetemistákból milliomosok lettek. Megmutatták, hogy a diplomázás után egy kis garázsból is el lehet indulni a világhírnév felé.
Minden diák ezzel a tudattal kel és fekszik, hogy meg lehet csinálni, és mások is megcsinálták, és majd ő is megmutatja amint befejezte a sulit.

Eljön a diplomosztó, és az amerikai informatikusunk harcra kész: motivált, a legjobb tanároktól tanulta a legjobb dolgokat, van munkatapasztalata, tud keményen, csapatban dolgozni. Már a saját lábára állt, saját maga intézi pénzügyeit, vannak kapcsolatai, mobil, és pontosan tudja, mit akar.

Ha vállalkozást indít, akkor számtalan segítséget kap.
Az iskolában és a saját életvitele okán a pénzügyekben már járatos. A vállalkozással kapcsolatos adminisztráció egyébként is egyszerű. A kisvállalkozások jelentik az innováció motorját, ezért a kormány odafigyel, hogy egyszerű legyen vállalkozást indítani.
A kisvállalkozások fele az első 2 évben csődbe megy, ezért az elején adókedvezményeket kapnak. Rengeteg tanfolyam van, ahol kezdő vállalkozóknak mindják el, mit hogy csináljanak. A kormány célja az, hogy a vállalkozások túléljék a kritikus időszakot, és „felnőjenek”, hogy majd munkahelyeket teremtsenek és adót fizessenek.

Mindenhol található „inkubátor központ”, vagyis irodaház, ahol kis cégek számára nyújtanak alapvető irodai szolgáltatást, és ez nem drága (a költség megoszlik a sok cég között). Közös titkárság, kommukiációs szolgáltatások, konyha, flexibilisen bérelhető iroda, közös tárgyló.
A sok kis cég azt is jelenti, hogy feltehetőleg ugyanebben az épületben lesz egy olcsó ügyvéd (szintén vállalkozó), marketinges, szerelő, könyvelő, HR-es és tanácsadó.

Az USA nagy ország, egy gyakorlatilag homogén piaccal, ahol nincsenek belső határok. A lehetőségek nincsenek beszűkítve a vállalkozás 50km-es körzetére. Az informatikai vállalkozó simán szerezhet ügyfelet az ország túlvégéből. Gyakorlatilag az egész ország egy nagy potenciális ügyfél-massza, ahol a piaci viszonyok uralkodnak.

Mondanom sem kellene, de megemlítem a jogrendszert. A törvény mindenkire érvényes, és megvédi a kisvállalkozást. Ha a vállalkozást kár érné, akkor simán perelhet, és számíthat arra, hogy a kárát rövid időn belül megtérítik.
A jog nem csak a szerződés betűjét ismeri, hanem a ráutaló magatartást és a szóbeli egyezséget is. Aki jogkövető magatartást folytat, azt megvédik, aki szemmel láthatóan jogelkerülő, az pedig jó eséllyel elveszíti a pert.
Számos ügyvéd szakosodott arra, hogy szegény de kisemmizett ügyfeleket védjen gonosz nagy halakkal szemben.
Ja és még valami: megvannak a folyamatok arra, hogy ha valaki egyszer sumákolt, akkor legközelebb ne legyen rá lehetősége.

Vállalkozások szempontjából fontosak a trendek, azaz mi fog történni a következő években, mire kell felkészülni. Az állam tisztában van ezzel. Nem változik az adórendszer évente, nem variálnak a bejelentési kötelezettségekkel és jogszabályokkal. Ha valamit változtatni kell, akkor előre bejelentve, fokozatosan teszik, és úgy hogy amit egyszer megjavítottak, azt ne kelljen 2 év múlva újra megjavítani. Ez stabil hátteret ad a vállalkozásoknak, akiknek így csak a munkájukra kell összpontosítani.

A másik dolog az információáramlás és a média szerepe. Az USA-ban sem a médiának, sem a média szereplőinek nem érdeke, hogy hazudjon. Elég világosan lehet tudni, hogy mi merre hány méter, és mik az aktuális piaci trendek. Ha például magas a munkanélküliség, akkor nem fogja az egyik prominens gazdasági újság azt írni, hogy nem rosszabbodtak az álláslehetőségek (ugye IT-Business?)
Mindez azt jelenti, hogy a cégvezetőnek nem kell innen-onnan összevadásznia az adatokat, hanem csak elolvassa az újságot, részt vesz a konferenciákon, és követi az aktuális trendet. Nincs szükség trükkökre, csak ki kell szolgálni az ügyfeleket, és kész.

Tegyük fel, hogy informatikusunk nem vállalkozó lett, hanem alkalmazottként dolgozik valahol.
Erre minden képessége meg is van.
A munkaerőpiac is globális, tehát rengeteg állás közül lehet választani. A költözés megszokott dolog mind a cégek, mind a munkavállalók között. Nem fognak egy jelöltet csak azért kirakni, mert nem helybeli. Az igazat megvallva a méretek miatt szinte biztos, hogy egy komoly pozíciót nem helybelivel töltenek be.

A fizetéseket is pontosan lehet tudni. Nem azt, hogy kinek mennyi, hanem azt, hogy adott pozícióban adott államban adott tapasztalattal mi az átlag. Azt hiszem ezt maga az adóhatóság publikálja – nem személyes adat, és egy gombnyomással lekérhető az adóbevallások alapján.
Szóval mindenki tudja, pontosan mennyi fizetés jár a munkáért, ezen lehet még egy kicsit alkudozni, illetve az egyéb juttatásokat beárazni.

Amerika a menedzsment-tudomány egyik fellegvára, tehát az amerikai informatikus főnöke feltehetőleg ért bizonyos szinten a menedzsmenthez. Vannak rossz amerikai főnökök is, de az átlag tisztában van a szerepével.
Ez azért jó, mert motiváció szempontjából a főnökön múlik minden. Tehát az amerikai informatikus nem csak azért motivált, mert az iskolákban eddig csak motivációt kapott, hanem mert a főnöke is normális.

Aki figyelt, az még emlékszik, hogy ezen a ponton az informatikusunknak még óriási adóssághegyei vannak az egyetemről. Ezeket vissza kell fizetni, tehát az informatikus szorgosan végzi a dolgát. Aztán jön a saját ház a lakáshitellel, az autó amit biztosan hitelre vesz (autó nélkül lépni sem lehet), az autó 3 évente történő cseréje, a befektetési céllal történő nagyobb házba költözés, stb. Szóval adósság mindig lesz, és mindig valamit éppen vissza kell fizetni.

Az amerikai ember közösségi ember. Az iskolában is közösséghez tartozott, és ezt nevelték belé. A munkahelyén is a közösség része lesz. Nem alárendelt, hanem a közösség része. Nem vágja magát vigyázba, ha a főnöke belép, hanem azt nézi, mit kell megcsinálni, és ez hogyan egyeztethető össze a saját céljaival/képességeivel. Meg hogy szereti-e ezt egyáltalán csinálni. Ha nem, akkor sürgősen lelép, és belevág valamibe, amit szeret.

Az amerikai informatikusnak van hobbija és van magánélete. Igazából nem is dolgozik, csak csinája a pénzt – hiszen csakis azzal foglalkozik, amit amúgy szeret csinálni. A magánéletében pedig azt csinál, amit akar. Lehet hogy hobbiként informatikával foglalkozik, mondjuk egy hétpróbás hacker, de a kettő (munkahelyi célok és magánélet) szétválik.

Mivel az amcsi informatikus ért a pénzügyekhez és ért a soft skill-ekhez, ezért nincs szükség külön öltönyös managereket alkalmazni mellette. Egy jó vezető fejlesztő is meg tudja az csinálni, amit egy átlagos manager.

Mivel Amerikában vannak a világ legnagyobb iT cégei, ezért az amcsi informatikus akár ezeknél is dolgozhat, és megnézheti ezen cégeket belülről. Vagy ha nem ő, akkor a haverja. Vagy legalábbis nyomon követheti, mi zajlik az IT piacon.
Számos konferencia és tanfolyam áll rendelkezésére, hogy tanuljon és fejlődjön. Határ a csillagos ég J

Ha az amcsi IT-s külföldre akarna menni dolgozni (általában nem akar), akkor vitathatatlan előnyökkel rendelkezik. Ugyebár az anyanyelve angol, tehát a világ bármelyik részén bármilyen pozíciót betölthet. Szemben azzal, aki csak úgy-ahogy beszél angolul.
A nagy IT-s cégek amerikaiak, akik egy „hazai” informatikusban jobban megbíznak.

A globalizáció és outsourcing miatt az egyszerűbb IT-s feladatokat külföldiek végzik (mert ők olcsóbbak), vagyis az amcsi informatikus jó eséllyel inkább valamilyen vezető-koordinációs szerepkörbe kerül.

Na röviden ennyi. Remélem akadt benne tanulság, és világossá vált, hogy a tengerentúli konkurrencia mennyire felkészült.

A következő részben az indiai informatikusokat veszem nagyító alá.