Vicces történet a kulturális különbségekről.

Vicces történet a kulturális különbségekről.

A múlt héten történt.

Üzleti úton voltam külföldön, és szokás szerint a hotel éttermében reggeliztem. A reggeli svédasztalos a szokás szerint svédasztalos, azaz az ember leül egy asztalhoz, lerakja a cuccait (notebook, bőrönd), majd elmegy „vadászni” magának egy tányérnyi ételt.

A szomszéd asztalnál egy japán mérnök ült, hasonlóképpen foglalva a helyet (notebook, táskák). Csakhogy amikor visszament az asztalhoz, akkor tévedésből – talán a notebook táskája hasonlít az enyémhez, ki tudja – az én asztalomhoz ült le.
A személyzet észrevette a hibát, rögtön odamentek és udvariasan szóltak neki. Sajnos a japán mérnök nem igazán beszélt angolul, a pincér nem beszélt japánul, ezért nem jutottak dűlőre egymással. Végül a pincér a lehető legnagyobb udvariassággal és szabadkozva megfogta a mérnök tányérját, és átrakta az ő asztalára. A mérnök ekkor vette észre, hogy a cuccai a szomszéd asztalnál vannak…

Egy európai ember ilyenkor szabadkozva visszaül a helyére. Itt viszont egy ázsiai, ráadásul felelős pozícióban lévő emberről volt szó, ezért a történet másképp alakult.

Felállt, visszament az asztalához, fogta a tányérját, a számítógépét és táskáját, átrakta az én asztalomhoz. Innentől kezdve ez az ő asztala volt. És elkezdte szúrós szemmel nézni az én cuccaimat, hogy azok mit keresnek az ő asztalánál.

Természetesen odasiettem, és egy bocsánatkérő mosoly kíséretében átpakoltam magam a szomszéd asztalhoz…

Tanulság?
1) Ázsiai ember nem hibázik, bármi áron
2) Minden csak nézőpont kérdése