A közvélekedés szerint fényes karriert csak inkompetens, a székükhöz ragaszkodó, felfelé jó kapcsolatokat építő emberek építhetnek ki. Ez miért nem igaz?
A közvélekedés szerint fényes karriert csak inkompetens, a székükhöz ragaszkodó, felfelé jó kapcsolatokat építő emberek építhetnek ki. Ez miért nem igaz?
A „Rocket Singh” című filmben fakadt ki egy ponton a főhős: az apja miért dolgozni, és miért nem lopni tanította meg, akkor többre vitte volna az életben.
Tagadhatatlan, hogy akadnak menedzserek, akik sajnos megfelelnek a klasszikus sztereotípiának: felfelé udvarolnak, ügyesen helyezkednek, és napi munkájuk nagy részét a székük védelme jelenti. A közvélekedés szerint ezek az emberek a „sikeresek”, vagy „ügyesek”.
Habár ez a taktika rövid távon képes működni, hosszú távon azonban öngyilkosság. Miért?
Az ügyes helyezkedés tagadhatatlanul hozhat sikereket. A közvélekedéssel szemben az inkompetens ember tudja magáról, hogy inkompetens, és tudatosan tesz lépéseket (védi magát) a lebukása ellen. Minél nagyobb a szakadék a látszólagos és valós kompetenciák között, annál több időt/energiát vesz el a látszat fenntartása. És annál kevesebb idő marad valódi munkavégzésre és tanulásra. A valódi munkavégzés elvesztése azért is katasztrofális, mert ez lenne a fejlődés legjobb formája, lehetőség a tapasztalatszerzésre és a bizonyításra.
Az inkompetens vezető tehát megreked egy szinten. De egyébként is el fog távolodni a kemény munkától, hiszen nem ezen a módon jutott a székéhez, és ha már egy recept bevált, akkor azt alkalmazza.
Ez így tud is működni, egészen addig, amíg…
Az Élet kiszámíthatatlan. Mindig történik valami váratlan. A körülmények megváltoznak, új főnök érkezik, új projekt indul, új feladatokat kapunk. Vagy elég pusztán annyi, hogy az ügyes helyezkedés sikeres volt, emberünk megkapta álmai állását. A lényeg az, hogy az eddig megszokotthoz képest változás történt, és újra be kell bizonyítani, hogy a vezető érdemes arra a székre.
Az addig sikert sikerre halmozó ember belekerül egy új helyzetbe, amit az általa kreált kép alapján simán tudnia kellene teljesíteni… de mivel ez csak egy gondosan felépített kép volt, hiányzik a szükséges tudás és tapasztalat, a „rutinfeladattal” elbukik. Mindenki elkezd gyanakodni, hogy az ász talán mégsem annyira ász, nagyító alá kerül, az újabb feladatnál már odafigyelnek rá... így még kisebb az esélye, hogy valahogy elmaszatolja a dolgokat, és újfent bukni fog.
Ha pedig megindult a lejtőn, onnan nehéz lesz visszajönni. Keményen dolgozni már nem tud, márpedig a nagyvállalatnál – a zsíros fizetésen felül – eredménykényszer van. A lejtő alján a megálló valószínűleg a kirúgás lesz, és majd egy új helyen újra kell kezdeni az építkezést.
Ilyen pillanatok – amikor bizonyítani kell, és kőkemény eredményeket hozni – hosszú távon biztosan előfordulnak, és a legfényesebb karriert is képesek derékba törni. Éppen ezért a hosszú távú, sikeres karrierépítés elengedhetetlen feltétele, hogy az ember megtanuljon keményen dolgozni és teljesíteni.
Miért fog ez biztosan bekövetkezni? Mert a multik DNS-ében van a teljesítménykényszer, a célok meghatározása és a teljesítmény mérése (lásd: a számoknak meg kell lennie). Az embert folyamatosan patikamérlegre teszik. Nem elég, ha tegnap sikeresek voltunk, holnap újra bizonyítani kell.
Példa másik területről: magyar focisták. Sikeresen alkalmazkodik a közeghez, az edzőhöz, elalibizik az edzésen és a meccsen, a szurkolók szeretik, megkapja a fizetését, semmilyen veszély nem fenyegeti az egzisztenciáját. Aztán egy nap jön a meghívó a válogatotthoz, vagy zsíros szerződés egy külföldi csapatba.
Hirtelen belekerül egy új közegbe, ahol meg kellene szakadni az edzésen és felszántani a pályát a meccsen – de ettől már elszokott, csak a gólöröm megy meg a nyilatkozat az újságíróknak. Aztán jön a panaszkodás hogy „nem szeret az edző” meg hogy „nem passzolnak a társak”, majd hazasomfordálás.
Mint ahogy a bevezetőben említett filmben, a valós életben is kifizetődő keményen dolgozni és megfogni a munka végét.
Utolsó kommentek