Használati útmutató gallföldi öltönyösökhöz.

Használati útmutató gallföldi öltönyösökhöz.

Hazánkban sok francia tulajdonú vagy francia érdekeltségű cég van, ahol egy bizonyos szint felett már napi kapcsolatba kell kerülni francia menedzserekkel, ne adj isten a francia nyelvtudás felvételi követelmény.

Azoknak szeretnék egy kis segítséget nyújtani, akik efféle közegbe csöppennek.

A dolog ugyanis nem egyszerű – pont ugyanannyira nem egyszerű, mint egy külföldinek Magyarországra jönni és magyar főnökkel együtt dolgozni.

A franciákra nagyon jellemző az a tárgyalási módszer, hogy először „nekiesnek” a beszélgetőtársuknak. Ezt egy magyar viszonyokhoz szokott ember esetleg sértőnek találhatja, az agresszív támadástól leblokkol és megsértődik, aztán nem lesz semmiféle megállapodás.

Ugyebár a magyar ember először tárgyal, és ha a tárgyalás nem volt sikeres, utána sztrájkol.

A franciák – akik hagyományosan jól védik érdekeiket – fordítva csinálják: előbb sztrájkolnak, aztán ha már mindenki kimutatta a foga fehérét, akkor asztalhoz ülnek, és normális hangnemben megbeszélik a dolgot.

Tehát ne lepődjünk meg, ha francia vitapartnerünk pontosan ezt a taktikát követi: köszönés után rögtön nekünk ront. Ez pusztán előadás, része a show-nak. Olyan, mint az Új Zélandi rögbicsapat Haka tánca. Nem kell megijedni, hanem 5 percig nyugodtan szemléljük a show-t, aztán amikor vége, akkor beszélhetünk.

Klasszikusokat idézve: csak semmi pánik! Amint vége a kirohanásnak, nyugodt hangon ismertessük az álláspontunkat, és hogy miért nem volt helyes a kirohanás.

Simán előfordulhat, hogy a megbeszélés, ami egymás torkának ugrással kezdődik, az teljes egyetértéssel fog végződni, és a tárgyalófelek mint barátok fognak elbúcsúzni. (Egészen a következő megbeszélésig, ahol megint rituálisan egymásnak esnek…)

Személyes élmény: egy bizonyos munka elvégzését kértem egy francia cégtől. Megbeszélés kezdődik: a menedzser rögtön támad, hogy ezt a munkát nem végzik el, fizessek sok pénzt, aztán majd lehet róla szó. Lejárt az 5 perc roham, kifújja a levegőt – átvettem a szót, és mosolyogva visszavertem az érveket, hogy miért kellene mégis megcsinálniuk amit kértem. A végén kiderült, hogy igazából már nekiálltak a kért munkának, jóval a megbeszélés előtt – tehát szakmailag tisztában voltak a valósággal, a roham csak a játék része volt.

Logikus, hogy a roham célja nem az „ellenség” megsemmisítése, hiszen nem ellenségek vagyunk, hanem üzleti partnerek. De akkor meg mi szükség van így nekitámadni a másiknak?
Nyilván benne van, hogy a francia menedzser bepróbálkozik, hátha nyer – még akkor is, ha kicsi az esélye.
Másrészt pedig megmutatja, hogy az érdekei fontosak, és vegyem azokat figyelembe – nem a tartalom a lényeg, hanem az álláspontok meghallgatása. Elvégzik a kért munkát, de az nekik valahol veszteség (idő, munkaerő) tehát még ha igazam is van, de ne használjam ki őket.

Végeredményben ez nem más, mint egy játék, mint egy színjáték. Eljátsszuk, mert ez az élet rendje.
A nagy bunyó után pedig összeölelkezünk és legjobb barátokként elmegyünk együtt sörözni.