Mennyire ősi mesterség a projektvezetés? Fejlődött-e bármit is a szakma az elmúlt 5000 évben?

Mennyire ősi mesterség a projektvezetés? Fejlődött-e bármit is a szakma az elmúlt 5000 évben?

Mennyire ősi mesterség a projektvezetés?

Számos szakértő a projektvezetést mint modern szakmát kezeli, ami a 20. század során alakult ki. Ezzel a kitétellel igazából nem vitatkoznék: amit ma projekt menedzsment tudománynak, szakmának nevezünk, az valóban csak évtizedekkel ezelőtt alakult.

(lásd The Evolution of Project Management és A projektmenedzsment gyökereiről)

Azonban a koncepció, adott cél elérése projektszerűen, projektszerű keretek között, már régóta létezett. A 19. században ugyan nem szoftvert fejlesztettek, de építettek vasutat, gyárakat és magas épületeket. A középkorban számos kastély és vár épült, ahol szükség volt tervezésre, egyszemélyi vezérlésre, erőforrások kezelésére. Számos manapság használt koncepció (pl. TQM, mátrix szervezet) – ha nem is ezen a néven – létezett. Továbbmenve, már az ókorban is találhatunk példát projekt-szerű működésre: a nagy piramisok építése.

(lásd How did they make Khufu's pyramid? és The Great Pyramid: a course in project management)

Nevezhetjük-e az ókori Egyiptom piramisépítő írnokait projektmenedzsernek? A mai értelemben bizonyosan nem, de amit napi szinten csináltak, az szinte megegyezik a modern PM feladataival.

Először is szükség volt egy előzetes tervre (develop project plan). A piramisokat nem spontán, egyik napról a másikra építették, hanem gondos tervezés eredményeképpen. Az első kapavágás megtétele előtt szükség volt látni kellett a végcélt, azaz mekkora piramist milyen tájolással építenek, milyen alapanyagok kellenek hozzá és mennyi munkásra van szükség.

Bizonyára folyamatosan kellett a fáraóval kapcsolatot tartani: először azért, hogy a piramis tervét elfogadja és biztosítsa a szükséges erőforrásokat, majd időről időre állapotjelentést adni az építkezés előrehaladtáról. A fáraó számos esetben személyesen látogatta meg a helyszínt. (Managing project stakeholders)

A legnagyobb kihívást a méretek jelentették: nagyjából 10,000 munkásra volt szükség 20 éven át. Biztosítani kellett az ellátásukat, a szükség munkaeszközöket, elegendő követ. Biztosítani kellett azt, hogy a különböző munkáscsapatok közösen, meghatározott rendben dolgozzanak. Például a falfaragásokon szigorúan egymás után dolgoztak a rajzolók, a vésők és a festők. Nem egyszerre és nem összevissza. (Managing project team)

A munkának ütemterv szerint kellett haladnia. Az eszközöknek és alapanyagoknak az ütemterv szerint kellett érkeznie. Például a belső sírkamra gránitból készül, amit 350 km távolságból kellett szállítani, míg a többi követ a közeli bányából. Az egyes feladatok között függőségek voltak, amit az írnoknak értenie és látnia kellett, ha nem akart végzetesen elcsúszni a projekttel. A projektnek egyébként is megfelelő gyorsan kellett haladnia: el kellett készülni, mire a fáraó meghal. (managing project schedule)

Az építkezésre bizonyára számos veszély leselkedett: nyersanyag hiány, lázadás, háborúk, a birodalom gazdasági helyzete, viharok, a Nílus áradása vagy a fáraó túl korai halála. Az írnoknak mindezen nehézségekkel meg kellett birkóznia. (managing project risk)

Már említettem a kövek problémáját, azon belül is a gránitot. A gránitot nagyon nehéz bányászni, és elképzelhetetlen messziről kellett az építkezés helyszínére szállítani. Az írnoknak ügyelnie kellett az erőforrások beosztására, azaz legyen elég gránit (különben leáll az építkezés) de ne is legyen túl sok (különben túl sokáig tart kibányászni). Az ország aktuális gazdasági helyzete – ami jelentősen függött a Nílus szeszélyes áradásától – bizonyára mindig arra késztette a tervezőket, hogy takarékoskodjanak. (Managing project budget)

Végül pedig az írnoknak kezelnie kellett a politikai konfliktusokat. Az ókori Egyiptomban az egyes istenek papjai és templomai nem feltétlenül voltak barátságosak egymással. Istencsaládok és frakciók voltak. Nem volt mindegy, hogy melyik istent vésték fel. Bizonyára nem kevesebb ellentéttel jártak ezek a döntések, mint manapság. (Managing project conflicts)

Összességében tehát a piramis-építő írnok főbb feladati hasonlítanak ahhoz, amit manapság egy projektmenedzser csinál napi szintén. Ilyen értelemben nagy is meglepő, hogy az elmúlt 5000 évben a lényeg (célok, erőforrások és ütemterv kezelése) nem változott.

Tudna-e az ókori írnok a 21. században projektet vezetni?

A tapasztalata és esze bizonyára meglenne hozzá. Számos olyan eset ismert, amikor a Csendes-óceánon egy őskorban ragadt törzs találkozott a gyarmatosítókkal, átvették a modern civilizációt és alkalmazták. Egy olyan példára emlékszek, amikor az íj-nyíl-kőbalta technológiai környezetben felnőtt gyermek találkozott az autóval, majd fuvarozási vállalkozó lett.

Ami miatt viszont egy ókori írnok biztosan nem tudna mai projektet vezetni, az a modern eszközök és eljárások (best practice) ismerete. Ilyen például a Grantt ábrázolás, az Ms Project használata, a modern kommunikációs eszközök, a beosztottak kezelésének módozatai (pl. respect people). Ugyanígy hiányozna az eszköztárából a kész keretrendszer, amit a projektvezetési módszertanok jelentenek.

Mindez azt jelenti, hogy bár a napi szintű munkában sok hasonlóság lehet, de a modern projektvezető mégiscsak modern. Az eltérést nem a munka lényegi része jelenti, a célok és a koncepciók nem változtak, de az eszközök óriási különbséget jelentenek.

Másképpen fogalmazva: a scope-time-budget nem változott az évszázadok (évezredek) alatt. De a megközelítés, a „hogyan” sokat változott, és ma is változik. Focis példával élve: az nem változott, hogy a labdát a kapuba kell juttatni és 2*11 játékos van a pályán. De az változott, hogyan érnek el a csapatok gólt: hosszú labdákkal, gyors rövidpasszos játékkal, letámadással, kontrából vagy cselekkel.

Visszakanyarodva az eredeti kérdésre, a válasz igen: a szakma ősi, de sokat fejlődött az elmúlt 5000 évben, és tovább fog fejlődni a jövőben.