ITÉlet

Mit tegyünk ahhoz, hogy ez legyen a világok legeslegjobbika?

Mi magyarok szeretünk sokat panaszkodni, szeretünk pesszimistának lenni és bosszankodni. Gondok a munkahelyen, a társadalommal, a rokonokkal és az ismerősökkel. Azt érezzük, hogy a világ gonosz, ellenünk dolgozik és maga alá gyűr. Most próbálok tanácsot adni, hogyan lehet felvenni a harcot és jobbá tenni környezetünket.

Az ország helyzetére, a közfelfogásra és a társadalomra jelentős hatással van az ország kormánya. Sajnos ezt gyakran úgy fordítjuk le magunknak, hogy oldjon meg mindent az állam, és hogy én egyedül úgyse tudok semmit se csinálni – tehát meg se próbálom, csak várom a sült galambot. Ami feltehetőleg nem jön, és ettől lehet megint depizni.

Azonban a társadalmat egyének alkotják. Igenis van lehetőség ellenállni és harcolni a rossz dolgok ellen mikro szinten is. Ha nem tesszük meg, akkor elfogadjuk és támogatjuk a rosszat – és akkor biztosan nem lesz jó.

Felhívnám arra a figyelmet, hogy nem passzív szereplői vagyunk a közösségnek. Bármit mondunk vagy teszünk, az bizonyos eséllyel kihatással lesz a többiek viselkedésére. Ha az a divat, hogy mindenki adót csal, akkor mindenki adót fog csalni. Ha ez cikivé válik, akkor kevesebben fognak adót csalni.

Általános szabály az, hogy ha van egy bizonyos társadalmi elvárás, akkor a közösség általában valahogy így oszlik meg:
25-30% szabálykövető, aki mindig az elvárás szerint cselekszik, figyelembe veszi a szabályokat és a közösség érdekeit
25-30% lázadó, akit nem érdekelnek a szabályok és a saját érdekei szerint cselekszik
A maradék nagy többség ingadozik attól függően, hogy mik voltak a legutóbbi tapasztalatai, és hogy a többiek mit csinálnak.

Ha példát mutatunk erkölcsből, bátorságból és józanságból, akkor megnöveljük ennek előfordulási valószínűségét. Ha harcolunk a lázadókkal, akkor növeljük a szabálykövetők előfordulását.

Ez fordítva is igaz: ha beletörődünk a helyzetbe és megyünk a rossz példa, a tömeg után, akkor azzal kárt okozunk, hiszen a rossz példa ragadós lesz.

Vagyis tudatosan kell dönteni jó és rossz között, a jó irányába, és ezt látványosan felvállalni. Ezáltal a közösségen belül (legyen az baráti kör, munkahely vagy lakóhely) szép lassan elterjed az új norma, és élhetőbbé válik.

A legnagyobb ellenérv a pozitív hozzáállás ellen, hogy a naivitással azonosítják. A világ gonosz, az élet nem habostorta, ember embernek farkasa, a túlélésért kemény dolgokat kell bevállalni. Akkor élek túl, ha eltaposom a másokat, mert valakinek veszítenie kell, és az nem én akarok lenni.
Nos, a gondolatsor nem helyes. Csak akkor kell másnak veszítenie, ha a játék zárt, nulla alapú. Az élet nem ilyen: minden körülmény között létezik win-win. A vállalkozásom nem csak akkor lehet sikeres, ha a konkurrens céget kicsinálom, hanem akkor is, ha összefogunk.

Túlélni akkor is lehet, ha nem csak „bármi áron” tesszük azt, hanem úgy is, ha az elveinket nem adjuk fel. A tapasztalat és a dörzsöltség nem egyenlő azzal, hogy lopunk.

Sajnos az „ügyes”, az „okos” és az „ügyeskedés” kifejezések egyre inkább azt jelentik, hogy valaki nem törvényes, vagy legalábbis nem etikus utakat jár. A nyugati társadalmakban a tolvajt nem nevezik sem okosnak, sem ügyesnek.

A közösség azért rossz, mert elfogadja a „rossz” dolgokat normának, és rákényszeríti az egyénekre. Ha meghúzunk egy vonalat és ellenállunk a kényszernek, akkor megtörhetjük, megváltoztathatjuk azt.

Sajnos sok esetben az elveinkhez nehéz ragaszkodni. Például egy munkahelyen, ahol egymás kicsinálása a norma, és senkit sem érdeke a tényleges teljesítmény, ott nem biztos, hogy sokáig szeretnék maradni. Ilyenkor egyszerűen ki kell lépni a közösségből (felmondani a munkahelyen) és keresni egy másik (jobb) helyet. A felmondás maga kihatással lesz a kollégákra és a vezetőkre, bizonyos eséllyel (ami alacsony, de ettől még esély) változások is lesznek.

Amit biztosan nem szabad csinálni: megalkudni a helyzettel és engedni elveinkből. Ha az elveinkből adunk fel, ha a boldogságunkat váltjuk be aprópénzre, akkor sosem lesz jó, sosem leszünk boldogunk.