Olvasói témafelvetésre reagálva egy cikk a céges rendezvények hasznosságáról vagy haszontalanságáról. Érdemes-e ezeket szervezni vagy részt venni rajtuk? Úttörőtábor a 21. században.

Olvasói témafelvetésre reagálva egy cikk a céges rendezvények hasznosságáról vagy haszontalanságáról. Érdemes-e ezeket szervezni vagy részt venni rajtuk? Úttörőtábor a 21. században.

Mészáros Gábor volt olyan kedves, hogy emailben megkeresett egy témával. Többek között a következő kérdéseket tette fel:

„Mennyire fontosak ezek a rendezvények, és mennyire kell ezeknek kötelezőnek lennie? Számíthat-e elbocsájtásra egy "kevésbé csapatjátékos", akinek nem tetszik vagy/és sorozatosan nem megy el? Milyennek kellene lenniük?”

Csapatépítő tréningen, kötelező céges bulin már mindenki volt. Nagyon érdekes kérdés, hogy ezek fontosak-e, érdemes-e ilyet szervezni, illetve érdemes-e részt venni rajtuk.

Kezdjük talán a lényegnél: mi a hozadéka egy csapatépítő rendezvénynek? Elnézést, nagyon pragmatikus leszek: az eredményességet abban mérném, hogy a munkatársak a rendezvény után mennyivel jobban dolgoznak. Ha nem dolgoznak jobban, akkor nincs értelme a csapatösszetartásnak, ha jobban dolgoznak, akkor van.

Úgy gondolom, hogy egy csapatépítő rendezvény közvetlen módon biztosan nem fogja növelni az eredményességet. Egy programozó pont ugyanolyan jól fog tudni kódot írni a közös sörözés után, mint előtte. Ilyen értelemben véve a rendezvénynek nincs értelme. Azonban lehetnek közvetett előnyök, vegyük ezeket sorba!

Sokszor a csapatépítő tréning célja a képességfejlesztés, pl. problémamegoldás, konfliktuskezelés vagy alkalmazkodás – ráadásul ezt valamilyen játékos formában teszi. Az elképzelés még akár jó is lehet – szoft skill tanulása informális keretek között – azonban kétlem e képzési forma hatékonyságát. Egy „hivatalos” tanfolyam esetén még keresi az ember, hogy mi hasznosat tud leszűrni a tananyagból, de egy kötélpályán való átmászásból semmit. És egyébként is mindenki azt várja, mikor lesz vacsora. Lehet hogy bennem van a hiba, de ilyen keretek között még soha semmi hasznosat nem tanultam.

A csapatépítő rendezvények velejárója a tájékoztató prezentáció, amelynek egyértelmű célja a munkatársak tájékoztatása a cég helyzetéről, a célkitűzésekről, a közeljövőről. Ezekre ugyanis a munkatársak részéről nagy igény van. Az információmegosztás hasznos dolog.

Figyelem, ezt is lehet jól is és rosszul is csinálni! Az egész cég leáll, hogy mindenki órákon át dögunalmas ppt-ket nézegessen – ez az egyik véglet, ami nem csak a munkatársak idegeit készíti ki, hanem értékes munkaidőt vesztünk el. És a rendezvénynek nem lesz semmilyen értéke. A másik véglet, amikor tényleg képbe kerülnek a dolgozók, látják azt, mi történik és mi fog történni. Ezzel motiváltabbak lesznek, látni fogják saját helyüket a stratégiában, és ennek megfelelően tudnak eljárni.

A csapatépítő tréning célja szokott lenni a kollégák közötti kapcsolat építése, a kommunikáció javítása. Mint menedzser, számomra minden, a munkahelyen kívül töltött „közös” programban ez a lényeg. Közvetett haszna van: ha együtt sörözök valakivel, akkor jobban megismerjük egymást, és utána ha a szükség úgy hozza, jobban tudunk együtt dolgozni. Ez mindenképpen pozitív dolog – azonban nagyon oda kell figyelni a helyszín és a környezet kiválasztásával, hogy a kapcsolatépítés megtörténjen. Típushibák:

- a kapcsolatépítés „kötelező”, ami azt eredményezi, hogy a kollégák számolják a hátralévő perceket kapcsolatépítés helyett

- klikkesedés, hasonló a hasonlóval, nem épülnek új kapcsolatok

- olyan környezetbe sikerül szervezni a rendezvényt, ahol nincs lehetőség beszélgetni vagy az nem kötetlen

Egy sztori: nem olyan régen egész napos csapatépítésen voltam Pozsonyban. Igen sok pénzért egy profi csapatépítő céget bíztunk meg a rendezvény lebonyolításával. A cég ki is tett magáért, minden percünk be lett osztva feladatokra. A kollégák azzal az elképzeléssel mentek Pozsonyba, hogy megismerkednek a várossal és közösen söröznek egyet – ehelyett kvázi túlélőverseny volt, se várost nem lehetett nézni, se sörözni. Aztán este – amikor végre vége lett a kötelező programnak – a kollégák közösen elmentek sörözni. Valaki nagyon berúgott és elesett, eltörte a lábát. Az egész csapat összefogott és segített neki a bajban. Az esti baleset sokkal jobban összekovácsolta a társaságot, mint az egész napos rendezvény.

Van a csapatépítő rendezvényeknek egy olyan oldala, amit nem vernek nagydobra: értékelés. Igen, mindenkit figyelnek és mindenről feljegyzés készül. A játék célja nem csak a képességfejlesztés, hanem egyben teszt is. Ki vetett fel ötleteket és ki maradt csöndben a háttérbe húzódva? Ki adott utasításokat és ki hajtotta azokat végre? Egész sor rejtett személyiségjegyre fény derül a rendezvény során.

De van-e ennek bármi értelme is? Semmi. Egyrészt mert aki akarja, könnyedén átverheti a tesztet. Ha karrierista vagy és előléptetésre vágysz, nincs más dolgod, mint egy ilyen rendezvényen jól szerepelni. Beszélj sokat, legyél a társaság középpontja, dobjál be minél több ötletet (az se baj, ha mind marhaság). Ugyanakkor a csendes profi, aki a munkáját elvégzi de nem érdekli a csapatépítés, ő nagyon rossz értékelést fog kapni.

Másrészt pedig – most komolyan, bárki elhiszi, hogy aki jó homokvár építésben, az jó menedzser lesz?

A végére hagytam a csapatépítő rendezvények azon előnyét, hogy ilyenkor kötetlenül megbeszélhetjük a problémákat. Az irodában, a vállalati hierarchia korlátozza az információáramlást, a szervezeti vakság megakadályozza a triviális problémák felismerését. Ilyenkor kell a csapatot kirángatni a megszokott közegből és rákényszeríteni egy kis közös informális csevegésre. Előbb-utóbb valaki kimondja azt, amit mindenki tud de tabu. Az mindenképpen javítja a motivációt, ha a problémákról nyíltan beszélünk, az még inkább, ha a vezető ezt komolyan meghallgatja.

Tipikus legjobb gyakorlat, ha a projekt rosszul megy, akkor el kell vinni a csapatot egy közös vacsorára. Ott garantáltan ki fog derülni, mi a baj, és valószínűleg még ott sikerül megoldást találni rá.

Összességében tehát a kép vegyes. A céges rendezvényeknek, a csapatépítésnek van egy teljesen felesleges és rossz oldala, de ugyanakkor ha jól csinálják, akkor lehet hozadéka és javíthatja az egyén, a csapat eredményességét. És ennek fényében meg lehet válaszolni a kérdéseket:

Mennyire fontosak ezek a rendezvények? Az információmegosztás, a csapattagok közötti kapcsolat építése, a csapat kohézió és a csapat motivációja fontos dolgok, ezért ezek a rendezvények szerintem fontosak. De csak annyira fontosak, amennyire ezeket a célokat elérik.

Mennyire kell kötelezőnek lennie? A legjobb az, amikor nem kötelező, és nem kényszerítjük a munkatársakat semmire. Ezért a rendezvénynek rövidnek és vonzónak kell lennie. Egy közös vacsora vagy sörözés például ideális, hiszen aki akar az el tud rá menni, aki pedig nem az könnyen talál kifogást.

Azonban időről időre szükség van egy nagyobb rendezvénye, ami szükségszerűen hosszabb időt vesz el (pl egy egész nap vagy több nap) és sokba kerül – ilyenkor célszerűbb a részvétel kötelezővé tétele. Ezt valahogy kompenzálni kell a kollégák részére, például olyan programpontokkal, amelyek érdeklődésre tartanak számot.

Mennyire lehet kötelező egy csapatépítő tréning szabadidőben? Nincs annál rosszabb, mit egy kötelező hétvégi csapatösszetartás! A kollégák fáradtak lesznek, a motivációjuk nagyot zuhan, és életkedv nélkül fogják a feladatokat végrehajtani – ezzel tovább rombolva egymás motivációját. Ha kötelező egy rendezvény, akkor az legyen munkaidőben, vagy legalábbis ne kérjünk túl nagy áldozatot a munkatársaktól. Elvégre normális embernek családja van, akikhez munkaidő után rohan haza.

Számíthat-e elbocsájtásra az, aki nem vesz részt? Én soha senkit nem rúgnék ki, mert egy közös ivászatra nem akar elmenni. Azonban más menedzserek gondolhatják azt, hogy az illető antiszociális, nem része a csapatnak, és ezért tőle meg kell szabadulni. (Ne felejtsük el, sok dolgot azért csinálunk, hogy ne gondoljanak bennünket pszichopatának!) Ha a tréning célja felmérés volt, akkor a részt-nem-vétel a lehető legrosszabb pontszámot jelenti.

Milyennek kell lennie egy jó csapatépítő tréningnek? Szerintem olyannak, ami segít kapcsolatot építeni a munkatársak között, ahol őszintén beszélhetünk, ahol kiderülnek dolgok, és ami után mindenki lelkesebb lesz. Ezt úgy lehet elérni, ha a rendezvények rövidek, jól szervezettek, és ha olyat kínálunk, ami a többséget érdekli.

Hogyan lehet kezelni a csapatépítő tréning vegyes fogadtatását (a teljes lelkesedéstől az egész borzalmasig)? Minden ember más és másak az elvárásai. Míg valakinek családja van és nem szívesen szán időt céges rendezvényre, más pedig éppen szingli és nem akar otthon ülni. Van, aki szeret sörözni, más nem iszik alkoholt és nem akar kocsmába menni. Van, akinek buli az élet, más viszont mindent komolyan vesz. Ezért nagyon nehéz olyat kitalálni, ami mindenkinek megfelelő. Meg kell találni a középutat.

Lehet-e erőszakosan kapcsolatot építeni emberek között? Nem. Viszont lehetőséget teremteni rá, azt lehet. Egy kötetlen céges vacsoránál vagy egy bowling közben össze lehet futni rég nem látott vagy még nem ismert kollégákkal és ismerkedni.

Rá lehet-e bízni a munkatársakkal, hogy maguktól ismerkedjenek? Igen és nem. Igen, hiszen erőszakkal nem lehet rájuk kényszeríteni. És nem, mert mindenki szeret a maga komfortzónájában maradni, bezárkózni a maga kastélyába, és onnan nem kimozdulni. Ezt kell valahogy megtörni – persze óvatosan – és lehetőséget teremteni az ismerkedésre. (pl úgy szervezni a csapatokat vagy az asztaltársaságot, hogy „vegyes” legyen)

Mi van az introvertáltabb munkatársakkal? Nem mindenki egyforma. Valaki egész este tréfás történeteket fog mesélni az asztalszomszédjainak, más pedig egész este csöndben ül és bólogat. Mind a viccmesélés, mind a vicchallgatás kapcsolatépítő jellegű. Mivel emberek vagyunk, az introvertáltabb munkatársak is fognak beszélni a parti során – esetleg sokkal többször, mint a munkájuk során tennék. Abban biztos vagyok, hogy az introvertált munkatársat is érdekli, mi van a többiekkel (vagy csak pár szimpatikus kollégával), és ő is szereti a vicces történeteket.

Tudják-e a munkatársak maguktól, hogy nem ismernek elég embert? Pont fordítva: azt hiszik, hogy elég embert ismernek. Hiszen akit a napi munkavégzéshez ismerni kell, azt úgyis ismerik. De a kapcsolatok lényege az, hogy váratlan helyzetben – amikor ismeretlen feladattal, ismeretlen terepen, ismeretlen munkatársakkal – kell dolgozni, akkor is akad egy ismerős, akit valahonnan korábbról (egy céges buliról) ismerünk. Ezért a kapcsolatépítést „generálni” kell.

Lehet-e belső céges/szociális portállal pótolni a csapatépítő tréninget? Ha a tréning csapnivaló, akkor lehet. De ha jól csinálják, akkor nem lehet. Az emberi köteléket semmi nem pótolja.

Mennyire lehet egy céges rendezvényen a játékokat szakmaira venni? Nem érdemes. Egy tantermi tanfolyam is nehezen ad át információt, pedig ott a padba vannak ragasztva az emberek egész napra. Itt pedig mindenki az esti vacsorát várja. Szakmai szempontból egy csapatépítő tréning kevés. Ha pedig a játék célja a képességfejlesztés, nos arról a véleményem fentebb olvasható.

Mennyire legyen egy céges rendezvény szórakoztató? Kénytelen annak lenni, különben a munkatársak bealszanak, és akkor az eredményessége nulla lesz.

Néhány javaslat:

- Legyenek céges rendezvények: negyedévente egy rövidebb, évente egy nagyobb (1 vagy több nap)

- Szükség van az osztály és a csapat szintjén is rendezvényekre, havonta vagy hetente

- Legyen közös sportolási lehetőség és céges tanfolyam, ezek fakultatívak és jobban össze tudják hozni az embereket, mint a legdrágább csapatépítő tréning

- A különleges alkalmakat meg lehet ünnepelni, például nagy projekt lezárása, karácsonyi buli, farsangi bál

- Önkéntes segítség (tipikusan hétvégén, szigorúan önkéntes alapon)

- Adományok gyűjtése, esetleg tombolával összekapcsolva

- Ha valami baj van, akkor egy közös vacsora sokat segíthet

- A kapcsolatépítést nem csak tréningen lehet elősegíteni, hanem „munkaidőben” is: mátrix szervezettel vagy alkalmi „vegyes” munkacsoportokkal (ahová olyan kollégák kerülnek, akik normális esetben nem állnak munkakapcsolatban)