Mi a különbség a projekt katasztrófa és a légikatasztrófa között? Az okozott veszteség.

Mi a különbség a projekt katasztrófa és a légikatasztrófa között? Az okozott veszteség.

Feleségem ajánlotta ezt a filmet. A Viasat-ot fut jelenleg SOS: Légikatasztrófa néven.

Valamiért az 6. részt a magyar sorozatban az 5. részként adták le.

Itt megnézhető online február 2-ig:

http://play.viasat.hu/series/sos_legikatasztrofa/sos-legikatasztrofa-1-evad-5-resz

A film az Alaska Airlines 261-es járatának lezuhanását mutatja be (részletesen itt olvasható). A történetből számomra nem maga a légikatasztrófa az érdekes, hanem ami mögötte van – az események láncolata, ami a katasztrófához vezetett.

Időrendben nézve a történet ott kezdődik, hogy az Alaska Airlines egy jól futó, nyereséges légitársaság. Aztán jön a válság, a konkurencia megerősödik, az Alaska Airlines számai (profit, bevétel) pedig kezdenek egyre rosszabbul kinézni.

Mit tesz ilyenkor a menedzsment? Természetesen megpróbálja a válságot kezelni és kilábalni belőle. Hatékonyságot növel és költséget vág. BÁRMI ÁRON.

A gépek a korábbinál kétszer annyi időt töltöttek levegőben. Ezzel sikerült a bevételi oldalt növelni – ugyanakkor a karbantartásra is nagyobb tehet hárult, hogy a gépek képesek legyenek ennyit repülni.

Erre azt a „megoldást” találták ki, hogy a szerviz intervallumokat növelték. A 261-es katasztrófáját okozó alkatrész szerviz idejét egészen pontosan a 4-szeresére – így nem volt rá lehetőség, hogy a meghibásodást időben észrevegyék és elhárítsák.

Mindezt természetesen az FAA jóváhagyásával (az Amerikai Légügyi Hatáság)

Ezen felül gyakorlattá vált a vállalatnál, hogy a karbantartók javaslatait a vezetőség (vagy más karbantartók) felülbírálták. Például – ahogyan az a 261-essel történt – az egyik mérnök rutin ellenőrzést végez a repülőn, és észreveszi, hogy az egyik alkatrész cserére szorul. Ezt jegyzőkönyvben rögzíti. Aztán műszak végén hazamegy abban a hiszemben, hogy az alkatrészt kicserélük.

A háta mögött a jegyzőkönyvet felülbírálják, a cserét kihúzzák, és a gép repül tovább – a hibás alkatrésszel.

Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy elég lett volna egy ember, bárhol a láncolatban, aki megállíthatta volna a katasztrófát. Ellenőr, karbantartó, technikus vagy menedzser. Ha bármelyikőjük egy ici-picit többet aggódik a biztonságért (vagy csak nem néz félre), akkor 88 ember nem hal meg.

Személyesen senkit sem ítéltek el a történtekért.

Az eset azonban másért is érdekes.

Az Alaska Airlines-nál bevezetett „költségcsökkentési program” nem tetszett mindenkinek. Az ott dolgozók aggódtak a biztonságért, és hát szerettek volna jó munkát végezni – amit a vezetőség nem tett lehetővé számukra.

Ennek a véleménynek többen hangot is adtak. Sőt akadt valaki - John Liotine fő karbantartó -, aki egész konkrétan beperelte saját munkaadóját a hanyagságért.

Igen, egy beosztott azért perli be munkaadóját, mert az nem teszi lehetővé a minőségi munkavégzést.

2 évvel azelőtt, hogy a 261-es lezuhant volna.

John Liotine megtett mindent, amit a lelkiismerete diktált, hogy elkerülje a katasztrófát – de nem sikerült.

Ő egy hős, egy bukott hős.

Mi történt vele? Az Alaska Airlines fizetés nélküli szabadságra küldte. Aztán amint lehetett, meg is váltak tőle. John Liotine többé nem dolgozhat a légiiparban, hiszen „balhés”, megbélyegezett ember. Ki venne fel egy olyan alkalmazottat, aki beperli saját munkaadóját?

Pedig a per bizonyítja, hogy John a minőség megszállottja, és a munkájának rendel alá mindent. Még akár azon az áron is, hogy ne legyen munkája.

A filmben megszólal egy erre szakosodott ügyvéd: sokan hívják fel John-hoz hasonló emberek, akikre szintén költségcsökkentést, „okos” megoldásokat kényszerítenek, akiknek a szakmai véleményét a vezetőség figyelmen kívül hagyja.

Az ügyvéd felkészíti őket, hogy nem csak a munkájukat veszítik el, de az életben soha többé nem dolgozhatnak az adott iparágban.

Ez egy nagyon szomorú dolog. Nem helyes, hogy ilyen a világ – hogy aki szívén viseli a jó minőséget, azt kirúgják és lehetetlenné teszik.

Ugyanakkor viszont mégis pozitív a történet végkicsengése: a profithajhász vezetők nem tehetnek meg akármit. Mindig akad valaki, aki dacol velük. John Liotine létezik.

Amíg pedig az embereknek van lelkiismerete, és nem állnak be a sorba, addig a rossz vezetőknek lesz félnivalójuk – és ez tartja féken őket.

A film azt bizonyítja, hogy rossz dolgok ugyan történnek, de létezik lelkiismeret, léteznek jó emberek – különben ez a film se létezne.

Az a konklúzió, hogy bár a világ nem tökéletes, de álljunk ellen a „költségcsökkentésnek”, végezzük jól a munkánkat, és legyünk pozitív értelemben igényesek. Saját magunkkal és a munkaadónkkal szemben is. Rossz főnök, rossz munkahely azért létezik, mert az emberek beletörődnek és beállnak a sorba.