Manapság - főleg költségtakarékossági szempontok miatt - egyre több szó esik a távmunkáról. A részleteken sok múlik, azaz függ az adott munkakörtől, feladatoktól. Adminisztratív és IT területen a távmunka a legtöbb esetben működőképes.

E cikk megírásához a témát övező különleges légkör vezetett. Például a mi cégünknél minden műszaki feltétel 1 éve adott, mégsem bevett dolog a távmunka. Legalábbis nem a mi régiónkban. Eközben a cég nyugati leányainál a kollégák gyakran dolgoznak otthonról.

Nem lebecsülve senki munkáját, de sok feladatkör ellátásához elég egy számítógép, egy telefon és email elérés. Ezek a 21. században, a mobil telefon és internet korában adottak. A legtöbb helyen a cég amúgy is ad számítógépet és mobilt, illetve fizeti az alkalmazottak internet számláját.

Ezen kívül szükség lehet a cég alkalmazásainak, belső dokumentumainak elérésére, erre találták ki a VPN-t.
Ha több emberrel kell egyszerre beszélni, akkor telefonkonferenciát szervezünk.
Ha valamit mutatni akarunk, akkor NetMeetinget vagy hasonló alkalmazást használunk.
Rövid csevegéshez használhatunk egy Instant Messengert.
Ha látni szeretnénk beszélgető partnerünket, akkor csatlakoztassunk web kamerát.
Aki pedig sokallaná a telefon számláját, az beszélhet a Messengerén keresztül is (pl. Skype-n keresztül is fel lehet hívni magyar telefonszámokat).

A legtöbb cégnél mindez létezik, hiszen kb 10 éves technológiákról beszélünk. Tehát a távmunka műszaki feltételei adottak.

Akkor miért nem terjedt el a távmunka Magyarországon?

Három okot látok: kulturális beidegződés, szervezési hiányosságok és a kommunikációs kultúra hiánya.

Kulturális beidegződés

Magyarország = Budapestország. Minden Budapesten van. Az átlagos magyar nagyvállalat székhelye Budapesten van, partnerei székhelye szintén Budapest, és azok partnerei is itt vannak. Esetleg Vácon, Cegléden vagy Szolnokon, de csak azért mert az közel van Budapesthez.
Vagyis az egész szisztéma arra épül, hogy mindenki egy helyen van. Ha „helyzet van", akkor csak odasétálsz a megfelelő csapathoz/szakértőhöz a 2. emeleten és szólsz nekik. Vagy felhívod a partnert hogy ugorjon be délután.
Gyakran a partnered, alvállalkozód is helyileg a cégnél van, legalábbis fenntartasz nekik egy irodát, asztalt, számítógépet. Hogy közel legyenek, ha szükséged van rájuk.
Meg egyébként is, ha az irodában ülsz, abból baj nem lehet.

Szóval látható, így ebből nem lesz távmunka.

Kontrasztként látogass meg mondjuk egy román nagyvállalatot. Romániában több nagyváros is van, nem csak Bukarest. Ott van például Kolozsvár, Temesvár, Constanta vagy Craiova. Egy román cég számára természetes, hogy a partnere másik városban lakik. Mivel Románia nagy (és a közlekedés nehézkes), az emberek hozzászoktak a távoli munkához.

A nyugati civilizációban - lásd 20. századi globalizáció - ma már teljesen természetes, ha az üzletfeleddel, főnököddel nem találkozol személyesen. Ebből a szempontból Magyarország valahol a 19. században jár. Bár ha az Angol gyarmatbirodalmat tekintjük, akkor talán a 19. század is túl optimista...

Szervezési hiányosságok

Valljuk meg őszintén, távolról dolgozni nehézkesebb. A távolság miatt mindent előre meg kell tervezni. Gondoskodni kell a munkavégzéshez szükséges eszközökről, dokumentumokról és információkról, azaz szervezni kell. Gondoskodni kell róla, hogy mindenki számára legyen világos a feladat, mi a cél, és közösen dolgozzon a csapat.

Ez a vezető dolga. Sajnos amíg a magyar managerek még az onsite csapatuk életét sem tudják megszervezni, addig ne is beszéljünk offsite munkavégzésről.
Ezt a vezetők is tudják, ezért nem engedélyezik a távmunkát. Idézet: „De ha hirtelen eszembe jut, hogy beszélni akarok a csapatommal, akkor mit csináljak?"

Ha a beosztott nem ül az irodában, akkor nem lehet neki tockost adni...

(Mellékesen kérdem: a Ti cégeteknél sikerült-e bevezetni a rugalmas munkaidőt? Ugyanazok a buktatói.)

Mérő László könyvében említi mint „kultúrsokk", hogy az angol ügyfele mindig üzleti tervet várt el tőle, miközben mindketten tudták hogy úgyse a terv szerint fognak dolgozni. A terv célja pusztán annyi, hogy legyen egy közös nevező, egy önbeteljesítő jóslat. Terv nélkül káoszba fulladna a közös munka.

Kommunikáció hiánya

A magányos, otthonról végzett munka egyik hátránya hogy a munkás kimarad a közös pletykákból, az elejtett információkból. Nem látod mit csinálnak a többiek, nem látod a gesztusaikat. Így fennáll a veszélye, hogy kimaradsz a csapatból.

Szóval a jó távmunkás képes információt megosztani, tud kérdezni, és megfelelően használja a kommunikációs csatornákat. Ez elvárás az irodákban ülőktől is, legfeljebb ott nem tűnik fel a hiánya.
(Azt hitted hogy azért kapod a pénzed, hogy jól végezd a munkád? Nem! Azért kapod, hogy jól végezd a munkád és jól kommunikálj!)

A magyar ember alapvetően rossz kommunikátor, hiszen az oktatási rendszer magányos Nobel díjasokat képez. Senki sem akar információt megosztani, mert félti a tudását. Így viszont sosem lesz az emberekből csapat, és teljesítményük töredéke lesz az irodában dolgozókénak.

A legnagyobb csapás kétségkívül a rosszul kommunikáló főnök: aki nem mondja el mit vár el, hogyan várja el, mik a tervei, és nem nyilatkozza ki a döntéseit. Mert így semmi sem fog úgy sikerülni, ahogy szeretné.

A főnökök félelme (mármint hogy a melós lazsál és nem dolgozik) úgy küszöbölhető ki, ha a melós szorgosan teszi a jelentéseket, és ha az eredmény mérhető. Azaz ha mindketten tudják mikor van kész.

Végül, de nem utolsó sorban a távmunka kommunikációs nehézsége miatt a beosztottak nehezen fognak egymástól tanulni, hiszen nem látják a másik hogyan és mit csinál.

Konklúzió

A távmunka műszaki feltételeinek biztosítása nem számottevő akadály.
Összességében a távmunka a résztvevőkön múlik, elsősorban a főnökön.

Amíg az emberek nem állnak készen rá, addig hiába minden.