A társadalom szélsőségesen polarizálódott: vannak a farmeres szakemberek és az öltönyös managerek. A farmerosok szerint az öltönyösök nem értenek semmihez, az öltönyösök szerint pedig a farmerosok csak lopják a napot.
Aztán eljön a pont, amikor a farmerosnak el kell döntenie: marad farmeros vagy átvált öltönyre.

Vannak a farmeres szakemberek és az öltönyös managerek. Projekt rendezvényen a farmeresek a farmeresekkel, öltönyösök az öltönyösökkel beszélgetnek. A két kaszt látszólag nem keveredik.

Aztán eljön a nap, amikor derék farmeres szakemberünk már 30-40 éves, jelentős tapasztalattal rendelkezik, szakmailag elérte amit lehetett. Most szeretné valami „többre" vinni. álaszút előtt áll. Most mit tegyen?

Egyrészt maradhat szakembernek és foglalkozhat élete végéig azzal, amit eddig csinált. Hiszen nagyszerű dolog az, amikor az ember azt csinálhatja amit szeret. Pékre, autószerelő, informatikusra mindig szükség lesz.
Azonban a kép nem tökéletes. Egyrészt ahogyan emberünk pályakezdőből a szakma mesterévé vált, úgy jön az új generáció, a fiatal pályakezdők serege akik szintén a szakmai mestereivé akarnak (és fognak) válni. Tehát folyamatos a konkurencia a munkaerőpiacon. Ráadásul a fiatalok mindig olcsó és jó munkabírású alternatívát jelentenek szemben a szakemberünk egyre magasabb fizetési igényével.

A másik probléma a tudás elavulása - elsősorban informatikában. Hiába dolgozik valaki 10 éven át, tanul meg 5-6 programozási nyelvet, kijön egy vadonatúj technológia és az 5-6 programozási nyelv innentől kezdve nem sokat ér. Ahhoz hogy valaki a szakma mestere maradjon, folyamatosan frissítenie kell tudását. Minél több a tudása, a naprakészen tartás annál több időt vesz igénybe, és egyre kevesebb idő marad érdemi munkavégzésre.

Sajnos ennek a folyamatnak az a végeredménye, hogy az 5-6 programozási nyelv ismerete és a 10 év tapasztalat nem érvényesíthető a munkaerőpiacon.
Arról nem is beszélve, amikor egy 2 éve létező programozási nyelvre keresünk fejlesztőt, akkor nagyjából az utóbbi 2 év számit - legyen akár 2 akár 12 év tapasztalata valakinek.

Vagyis aki élete végéig szakember akar maradni, készüljön fel rá, a fiatalokkal kerül egy csoportba, sokat kell küzdenie a tudása megtartásáért, és bérigénye sem lehet markánsan több, mint egy fiatalnak.

Jó, tegyük fel, hogy emberünk nem akarja ezt, és felfelé akar lépni. Ez viszont azt jelenti, hogy előbb vagy utóbb managerré válik, és a farmert öltönyre cserélni.
Miért is szükségszerű ez?
Mert ha valaki elég idős és tapasztalt, vezeti szeretné a csapatot, a projektet. Az emberi pszichéből és a csoportdinamikából adódóan a csapatnak így is, úgy is lesz egy vezetője. Ez a vezető számára új, szokatlan kihívásokkal fogja szembe találni magát: a szakmai feladatokon túl meg kell terveznie a többiek munkáját, megszervezni a szükséges eszközöket, kommunikálni az ügyféllel, ellenőrizni a munka elvégzését, és motiválni a munkatársakat.

A szomorú hír az, hogy mint szakember ezekben a dolgokban nem lesz tapasztalat, ergo lehet hogy jó szakember de nem feltétlenül jó vezető. Managernek lenni is egy szakma, amit meg kell tanulni. Nagyjából olyan, mintha egy öltönyös managert állítanánk be szervert telepíteni. Az eredmény is ugyanolyan lesz.

Ha valaki felfelé akar haladni és jól akarja csinálni, akkor képeznie kell magát: vezetői tanfolyamok, vezetői tapasztalat gyűjtése, PMI és egyéb oklevelek. Végül már ezek a dolgok töltik ki az idő nagy részét, a szakma pedig a múlt lesz. Ami nem is baj, hiszen így a többiek tudnak a szakmára összpontosítani, míg managerünk a vezetési tevékenységre.

Aki nem akar manager lenni de nem is akar kétkezi munkás lenni, annak van egy harmadik lehetőség: saját céget alapit, és külső tanácsadóként vagy cégvezetőként folytatja. Egy cégvezetőnek is értenie kell a vezetéshez bizonyos mértékig, de közel marad a szakmához, és továbbra is szakmai tudásából él meg. (ha pedig beindul az üzlet és főállású cégvezetővé kell avanzsálnia, hát istenem, kellemes gond)

Tehát nagyjából ezek a lehetőségek.
Nagyon fontos megérteni: nincs más út, nincs köztes lehetőség. A piacnak szakemberek, managerek és független kis cégek kellenek. Nincs szükség vezetői babérokra törő, de vezetéshez nem értő managerekre, illetve magas bérigényű de az éppen szükséges technológiához nem értő szakemberekre.

Másképp nézve: a pozíciót és a bérigényt a piac határozza meg (kapitalizmusban élünk!), nem pedig az életkor vagy a ledolgozott évek száma (ami a szocializmusban volt).

Aki tartani akarja a lépést, annak legyen konkrét elképzelése a jövőjéről, és tanuljon-tanuljon-tanuljon.
(Life Long Learning az új szlogen. Egy ember élete során 3 különböző szakmát kell megtanulnia. Nem szégyen váltani.)

Végül, befejezésként pár személyes történet a témához kapcsolódóan.

Annak idején villamos szakközépiskolába jártam. Villanyszerelőnek, tv szerelőnek vagy technikusnak lenni akkor jól fizető nyugdíjas állás volt - hiszen tv-je, elektromos felszerelése mindenkinek volt. Akik az iskolát elvégezték, joggal érezhették úgy, hogy beleültek a tutiba. Ennek ELLENÉRE néhányan informatikai vonalon mentünk tovább.
Aztán fordult a világ. Manapság olcsóbb egy új tv-t venni, mint a régit megjavítani. Sőt a „javítás" is azt jelenti, hogy egy egész panelt vagy modult cserélnek, senki nem keresi meg a hibás tranzisztort. Egyszerűen nincs szükség villanyszerelőre. Akik annak idején a biztos megélhetést remélték e szakmától, mára teljesen mást csinálnak.

Manapság is vannak olyan szakmák amiktől a csodát várjuk. És senki ne csodálkozzon, amikor hirtelen, 10-20 év tapasztalattal a háta mögött nem talál munkát. Talán mert a 3 lehetőség helyett sikerült két szék közé ülni.

A másik történet igazából nem egy konkrét személyről szól, hanem jelenségről. Időről időre interjúztatok informatikusokat különféle állásokra. Megjelenik egy idősebb szaki, 10-15 év tapasztalattal (rosszabb esetben tanított is), alig leplezett gúnnyal hogy szerinte mi nem értünk hozzá. Ő viszont ahhoz nem ért ami az állás tárgya lenne (szemben a többi jelölttel). És fel sem fogja, mi a helyzet. Most őszintén, mit lehet ilyenkor csinálni? Semmit.

A harmadik sztori arról szól, hogy cégvezetőnek lenni is egy szakma.
Adott hősünk, aki nem akart már többet beosztott lenni, nem akarta hogy valaki megmondja neki mit csináljon. Ezért alapított egy céget, felvett beosztottakat, és mentek a dolgok. Egy darabig. Ugyanis hősünk nem akart cégvezetéssel foglalkozni, nem akart pénzügyekkel foglalkozni. Elvégre azért alapított céget, hogy a szakmával foglalkozzon. Zavarta ha valaki kérdést tett fel neki, zavarta ha az ügyféllel kellett beszélnie, zavarta ha a beosztottak nem dolgoztak „maguktól".
A vége az lett hogy... még nem csőd, de nem állnak jól a dolgok.