Avagy miért látni olyan sok rossz előadást?

Avagy miért látni olyan sok rossz előadást?

Habár itt menedzsment témában blogolok, nem tartom magam ebben Magyarország legokosabb emberének. Az igazat megvallva sok olyan magyar menedzserrel, tanácsadóval találkoztam, akik nálam sokkal jobban értenek a vezetéshez és a menedzsmenthez. Magyar nyelvű üzleti, manager blogokból is akad, ahol a szerző esetleg nálam jobb.

Éppen ezért szeretném magamat fejleszteni, szeretnék ezekkel a nálam okosabb emberekkel találkozni és tanulni tőlük. Megnézni, hogy mások hogyan csinálják, hogyan oldották meg ugyanazokat a problémákat, amikkel én most küzdök.

Ennek egyik formája lenne, hogy az ember elmegy egy klubba, ahol hasonszőrűekkel találkozik, beszélget velük, illetve ha eljár konferenciára.

A felállás mindkét esetben hasonló: van egy (vagy több) felkért előadó, előadás, van egy fő gondolat, ami köré a mondandót felfűzték, az előadások előtt/közben/között/után pedig megy az úgynevezett kapcsolatépítés, ahol kötetlenül lehet más menedzserekkel eszmét cserélni.

Valahogy a dolog mégsem működik.

Kezdjük az elejétől. Multinál dolgozó IT menedzser konferenciát keres, mert tovább szeretne fejlődni. Az első szűrő a konferencia témája, az előadások rövid leírása. Mivel tanulni szeretnék valamit, a marketing célú prezentációk, illetve a bullshit jellegű témák eleve kiestek. Ha az előadás témája szerint KatiPeti Bt bemutatja legújabb SoftwareÁsz nevű programcsomagját, na ez helyből kiesik.

Az sem érdekel, ha valaki a legújabb technológiákról szeretne beszélni. Már írtam róla, hogy épeszű vezető nem használ új dolgokat. Majd csak akkor, ha már a konkurenciánál bevezették, és ott ment hibamentesen 1-2 évet. Ezzel csak az a gond, hogy bár sok a hírverés jellegű bevezető (marketing) előadást, de „ez bevált” jellegű előadások nincsenek.

Mivel multi cégnél dolgozok, ezért a kkv szektor ügyes-bajos dolgai kevéssé érdekelnek. Ez nyilván az én hibám, ha kkv-nál dolgoznék, akkor meg a nagyvállalati környezet nem érdekelne. Szóval az olyan előadásokat eleve kihúzom, ahol egy 10 fős kis cég próbálja megmondani, hogyan kell szoftvert fejleszteni vagy projektet vezetni. Lehet, hogy okosakat mondanak, de nem ugyanaz a kategória, ezért nyilvánvalóan egészen más problémákra egészen más megoldásokat adnak.

Sok esetben az az érzésem, hogy a megrendezett előadás eleve nem komoly, csak egy ürügy az ismerkedésre és a kapcsolatépítésre. Mintha golfozni menne az ember: valójában nem az ütésről szól, hanem a beszélgetésről két ütés között.

És akkor itt szögezzük le: nem érdekel a kapcsolatépítés. A nemzetközi színtér miatt nemzetközi beszállítókkal dolgoztatunk, akik már megvannak. Nem keresek magyar beszállítót, de ha keresnék is, akkor sem a kávészünetben összegyűjtött névjegykártyák alapján. Hanem mondjuk kiírnék egy tendert, és megkeresném a piacon a megfelelő tudással, referenciával rendelkező játékosokat.
És hogy tisztázzuk - a meglévő magyar beszállítóink jók, nem akarom lecserélni őket. A KatiPeti Bt számára pedig érdektelen, hogy ismernek-e engem vagy sem.

Jó tegyük fel, hogy sikerült találni egy olyan konferenciát, ahol a téma érdekes, valós üzleti problémát boncolgat, és az előadó cégek sem kutyaütők. Elmegyek, meghallgatom, csalódok. Miért?

Az előadók jelentős része – elnézést a szóért – prostituálja magát. Lehetősége van egy teremnyi menedzser előtt beszélni 15-20-30 percen át, ekkor hirtelen olyan dolgok válnak fontossá, hogy a cég logo kellően sokáig látszódjon. Az előadás 50%-a azzal megy el, hogy milyen nagyon jó a cég, miből él, mit csinál, mi a története, stb stb, egyszóval cégbemutatás. Aztán röviden érintjük a témát (csak röviden), amiből semmi hasznos nem derül ki, csak annyi, hogy a siker kulcsa csakis és kizárólag XY Kft volt. Aztán a végén levezetésként összegzés, a siker ecsetelése (ügyfél elégedett volt, a munka nehéz volt de megcsináltuk, sokat tanultunk belőle, stb stb), majd jöhetnek a kérdések.
Kérdések persze nem nagyon lesznek, hiszen nincs miről kérdezni, nincs mihez kapcsolódni, nem hangzott el semmi.
Az előadás profi volt, azaz szórakoztató (a kötelező kis személyes anekdotával az elején), tehát a hallgatók úgy érzik, valami jópofát láttak, és annyit tanultak belőle, mint egy jól sikerült mosópor-reklámból.

A konferencia szervezői gyakran vannak annyira profik, hogy kikötik: nincs reklám. Főleg ha a konferencia keményen pénzdíjas. Ilyenkor az előadók azzal trükköznek, hogy nem konkrétan a reklámozandó termékről beszélnek – a nevét ki sem ejtik -, hanem a termék bevezetéséről, illetve arról az üzleti problémáról, amit a termék megold.
Például az előadás a tematika szerint Projekt portfólió menedzsmentről szólna, valójában a cég által kifejlesztett projekt menedzsment szoftver bevezetését ecseteli.
Szintén a mosópor-reklám kategória.

Aztán ott vannak az egyetemi professzorok és tanársegédek. Szerintem igenis fontos, hogy az egyetemek a szakmához minél közelebb, esetleg a szakmával együtt dolgozva, összefonódva jelenjenek meg. A szakmának szüksége van tudományos háttérre, elméletekre, miközben az egyetemeken tanítóknak pedig illik tudnia, mi folyik a valós életben.
Viszont az egyetemi előadások, tudományos munkák légköre egész más, mint amikor egy rakás öltönyös/kosztümös menedzsernek kell valamit megmutatni. A menedzser számára a tudományos előadás száraz, és ami legfontosabb, hiányzik belőle a gyakorlati megvalósítás.
Olyan is előfordul (nem is ritkán), hogy az elmélet bár papíron jól mutat, de triviális megvalósítási nehézségekkel küzd. Elhiszem, hogy egy tanársegéd számára a megvalósítás kívül esik az érdeklődési körön, és hogy neki egy ilyen konferencián megjelenni húsba vágó kérdés (a publikációs lista, ugyebár), de számomra a megvalósítás a fontos.
Nem, nem azt mondom, hogy ne legyenek tudományos előadások, ellenkezőleg, két kemény szakmai prezentáció között üdítő változatosságot jelentene egy professzor előadása. A valóságban ez inkább úgy néz ki, hogy két szakmailag gyenge előadás között meg kell hallgatni egy szakmailag megalapozatlan elméleti eszmefuttatást, amit aztán heves vita követ, hosszan vesztegetve a résztvevők idejét.

A következő kategória az önjelölt tanítómestereké. Akik pusztán egoizmusból prezentálnak, azzal a feltételezéssel, hogy az ő minden szavuk arany, tehát bármit is osztanak meg a hallgatósággal, az nekik jó lesz. Élvezik, hogy ennyi ember figyel rájuk, hogy taníthatnak, mert így okosabbnak érzik magukat. És mert azt hiszik, ha egyszer valami sikerült, akkor ott már komoly konklúziókat le lehet vonni. Nem biztos. Lehet, hogy ez csak annak a menedzsernek volt újdonság.
A legjobb előadók, amiket eddig láttam, azok voltak, akik komolyan felkészültek, akik nem arról beszéltek, amit gondoltak, hanem arról, amit már 5-10 éve csinálnak, és ez idő alatt milyen tapasztalatokat gyűjtöttek.

Szót kell ejteni még a kényszer-prezentálókról. Ők kvázi olyanok, mint a kényszervállalkozók. Prezentálniuk kell, mert éppen nincs projektjük, mert a publikációs listát növelni kell, mert a cv-ben jól mutat, mert a tanácsadó cégnek meg kell jelennie, mert reklámozni kell a terméket, mert be kell ugrani valaki helyett, mert az eladás pontot jelent a PMP vizsgához.
Mindegy miről. Mondanivaló nincs, csak egy színes szagos értelmetlen massza. El lehet puffantani alapvető igazságokat (pl. mennyire fontos a tesztelés, ápolj jó viszonyt az ügyfeleddel), vagy üres értelmetlenségeket (pl. rizikófaktorok egy projekt életében, a projekt kihatása a vállalatra). Elfecsérelt idő megnézni őket.

Végül, de nem utoljára, vannak olyan előadók is, akik értenek ahhoz, amiről beszélnek, van tapasztalatuk, nem csak ugatják hanem csinálják. Na ők vannak nagyon-nagyon kevesen. Olyan ez, mint ahogyan a plázákat összerakják: szükség van 1-2 olyan boltra, amibe bemennek az emberek, a nagy többség pedig bugyit és mobil telefont árul.

Ezek voltak a főbb kategóriák, és most jöjjön pár észrevétel.

Néhány éve voltam tanfolyamon, amit egy neves francia tv-s szakember tartott arról, hogyan kell jól prezentálni. Ennek részeként szóba került a prezentáció felépítése. Mert a szemkontaktuson, fejtartáson és a beszédtechnikán felül fontos a téma is. Annak felépítése pedig úgy indul, hogy pontosan tudjuk, mit akarunk mondani - csak azt kell kitalálni, hogyan jussunk el a mondanivalónkig. Vagyis legyen mondanivalónk. Nem csak 10 slide-ot telepakolunk szöveggel és színes képekkel.

Ahhoz, hogy legyen értelmes mondanivalónk, nem árt, ha esetleg értünk is a témához. Ahhoz, hogy értsünk valamihez, olyan munkahelyre van szükség, ahol az adott témát van lehetőségünk gyakorolni. Például módszertanról beszéljen olyan ember, aki Project Management Office-ban dolgozott vezetőként nagyvállalatnál, és már 100 projekt megfordult a keze alatt. Portfólió menedzsmentről nyilván csak az tud beszélni, aki nagyvállalatnál dolgozott stratégiai területen (esetleg CIO volt), mert csak ekkor tudott szembesülni IT portfoliót érintő kérdésekkel. Vagy agilis fejlesztésről olyan ember, aki az elejétől a végéig végigmenedzselt legalább egy tucat agilis projektet.
Vagyis olyan adjanak elő, akik nagyon ott vannak benne, olyan témákról, amiben nagyon ott vannak.

És itt jön a következő alapkérdés: mi a hallgatóság tudás szintje? Mert amíg a tisztelt hallgatóság sincs ott a szeren, addig minden vicc új, és addig az önjelölt messiások joggal érzik magukat hasznosnak.
Ugyebár a hallgatóság nem kis része eleve a kapcsolatépítés miatt jár rendezvényekre, mert potenciális ügyfeleket keres, vagy mert a cég nevét kívánja öregbíteni. Ott vannak a kezdők, akik igyekeznek felvenni a trendi kifejezéseket és a stílust. Ott vannak a tanácsadók, nekik ez fontos. Akinek nincs állása, az hátha találkozik az „igazival”.
Aztán ott vannak azok is, akik számára a konferencia csak a munkaidő kreatív eltöltése. A cég fizeti a díjat, lesz kaja, pia, szállás, program, de jó, nyaralunk kicsiben, ráadásul munkaidőben.
Tehát igazán a hallgatóság sem tökéletes. A 22-es csapdája: ha jó előadások lennének, akkor a hallgatóság okulna belőle, értékmérővé válna, és nagyobb igény lenne szakmaibb megjelenésre, tehát az előadások jobbak lennének.

Szóval aki konferenciára megy, és ott tanulni szeretne valamit, az úgy vélem igen nehéz küldetésre vállalkozik.