ITÉlet

Melyik a jobb beosztott: aki bólogat, aki csendben van, vagy aki nagyon hangos?

Melyik a jobb beosztott: aki bólogat, aki csendben van, vagy aki nagyon hangos?

Az egyik beosztottam másik csapathoz kerül, vagyis itthagy bennünket, és ezen kicsit nekibátorodva egyre konkrétabban ad hangot véleményének. Nyilván neki tőlem már nincs mitől tartani (bár eddig sem volt…), az átadás-átvétel könnyedségével mondhat azt, amit akar.

Ezen kicsit felhúztam magam…

Mint vezetőnek, nagyon fontos a munkatársak visszajelzése. Az időm jelentős részében azon rágózok, mit lehetne jobban csinálni, hogyan motiválhatnám a beosztottakat, hogyan könnyíthetem meg a munkájukat, mit lehetne ésszerűsíteni. Ez pedig csak úgy megy, ha a kommunikáció kétirányú.

Nem biztos, hogy minden elgondolásom tökéletes, és visszajelzés nélkül vakon repülnénk. A főnököm is pont ugyanilyen, neki is kell a visszajelzés. Az európai informatikai osztály pedig konkrétan még pénzt is áldoz a munkatársak véleményének gyűjtésére – survey formájában.

Havonta egyszer van egy olyan értekezletünk, ahol a főnököm és én teszünk kvázi „jelentést” a beosztottak felé, hogy mi sikerült, mi nem sikerült, milyen ügyek/projektek vannak folyamatban, és milyen projektek, változások várhatóak a közeljövőben.

Úgy gondolom, hogy ez a fajta kommunikáció nagyon fontos. A beosztottakban legyen egy egészséges kritikai érzék, igenis tudják azt mondani a főnöküknek hogy „igen, ez a dolog bejött, az a dolog nem hozott túl nagy változást, amazt meg kár hogy a vezetőség leállította”.

A konkrét esetben azért voltam kicsit mérges, mert a kolléga lehetett volna ennyire nyitott korábban is.

Szóval a kritikára szükség van, de a két véglettől tartózkodni kell: amikor az ember teli szájjal szidja a rendszert, illetve amikor csak némán ül és bólogat főnöke jelenlétében.

Nálunk most konkrétan az a helyzet, hogy a távozó kolléga helyére érkezik egy új. Tapasztalt, kemény, harcedzett veterán. Kifejlett kritikai érzékkel. Az első nap azzal kezdte, hogy a meglévő folyamataink rosszak, és hogy csináljuk másképp. Vagy legalábbis neki másképp tetszene.
Tekintve, hogy ezek a folyamatok egész jól beváltak eddig, és nincsenek problémáink a fejlesztéssel, ezért furának tetszett a megjegyzés, főleg úgy, hogy ez az 1. nap történt.
Na ez az a kritika, ami már túl sok, és nem visz előre.

A másik végletre is van példa – szerencsére nem az én csapatomban. Vannak olyan emberek, akik azt csinálják, amit a főnökük mond nekik. Csendben ülnek, bólogatnak, néha hozzászólnak, ennyi. Nyilván a mikro-menedzselésre fogékony erős kezű vezetők ilyen beosztottakkal tudnak hatékonyan együtt dolgozni.
Úgy érzem, egy ilyen típusú munkatárssal nem lehetne eredményeket elérni. Az a jó, ha a munkatárs ért a munkájához, van szakmai véleménye - ami esetenként eltérő az enyémtől – az eltérő véleményeket tudjuk kombinálni, és kihozunk valami sokkal jobbat.

Arról nem is beszélve, hogy ezen a szinten már tudni kell projektet vezetni – amihez önbizalom és jó kommunikáció szükséges.

Végül tisztázni szeretném, hogy a kritika nem egyenlő a bunkósággal és az agresszivitással.

Ha valaki azt mondja, hogy „B**d meg, nem jó, teljesen rosszul csinálod!”, akkor ez nem kritika hanem bunkóság. Akinek volt gyerekszobája, az nem mond ilyet, a többieknek pedig tilos.

Az agresszív, kemény hozzáállás sem jelent egészséges kritikát. A különbség óriási. Az egészséges kritika célja az, hogy megosztjuk a véleményünket, és közösen próbálunk meg valamin javítani. Közösen, nem pedig egymás ellen. Nem cél az „ellenség megsemmisítése”, mert nem ellenségek vagyunk, és nem is akarjuk a másik elképzelését megsemmisíteni.