Mint supportive stílusú menedzser, megbízok a beosztottaimban és hiszek benne, hogy mindent maximálisan jót csinálnak. És persze mindent megteszek, hogy ezt a hitet megerősíthessék.

Mint supportive stílusú menedzser, megbízok a beosztottaimban és hiszek benne, hogy mindent maximálisan jót csinálnak. És persze mindent megteszek, hogy ezt a hitet megerősíthessék.

Mint ahogy az lenni szokott, van egy csomó „külsős” is a csapatomban, akik szerződéssel és/vagy outsourcing keretszerződésen keresztül dolgoznak. A fizetésük órabérben történik, tehát amennyit dolgoznak, annyit fizetek.

Az elszámolás úgy szokott történni, hogy egyrészt nekem van egy becslésem a ledolgozott óraszámra, másrészt pedig az alkalmazottak „önbevallás” keretében számláznak. Most mondhatnám azt, hogy maximálisan megbízok bennük és vakon elfogadom a számlákat… ez majdnem igaz, annyi kitétellel, hogy azért a számlázott óraszámot összevetem a saját becslésemmel, és ha nagy eltérés van, akkor rákérdezek.

De alapvetően az elszámolás alapja az, amit a beosztottak mondanak.

Lehet, hogy naiv vagyok.

A környezetemben lévő többi menedzser szigorú óraelszámolást vezet. Tudjátok az az Excel táblás szörnyűség, amit minden nap munkaidő végén le kell adni, és részletesen, 30 percre lebontva kitölteni, hogy ki mit csinált.

Ezeket a fájlokat aztán valaki átnézi, összegzi, esetleg automatizálja, és esetleg felfedezi, hogy a munkatársak 6-án kedden reggel 9-kor lopták a napot, amikor 30 percet beszélgettek a kávéautomata mellett. Persze ahhoz, hogy ilyeneket találjunk, sokat kell turkálni az Excelben, és a beosztottaknak még több időt eltölteni a time sheet-ek töltögetésével.

Azok a menedzserek, akik a time sheet-eket alkalmazzák, folyamatosan mondogatják nekem, hogy miért nem vezetjük be. Mert hogy milyen jó, és mennyivel jobban látják, mivel töltik az embereik az idejüket. Szóval ilyen értelemben én egy „bad practice” követő vagyok, fafejű, a haladás útjába álló.

A másik dolog, amiket ezek a menedzserek szoktak emlegetni – kissé halkabban – hogy az embereik nem motiváltak, és hogy a legalapvetőbb feladatokhoz is sok ember, sok idő kell. Szemben az én csapatommal, ahol mindenki motivált, jó az összhang, és hatékonyan dolgozunk. Mérhetően, kimutathatóan.

Éppen ezért nincs szükség arra, hogy time sheet-eket nézegessek. Ha valaki nem teljesít, az time sheet nélkül is látszik. És ha látszik a nemteljesítés, akkor annak következménye van. Ez tiszta sor.
De amíg a teljesítmény látható, addig marad a bizalom.

A time sheet egyébként tényleg jó arra, hogy feltárjon problémákat – ezt nem vitatom. De ha a fejlesztőkkel napi szinten táblázatokat töltögettetünk, akkor ott előbb utóbb lesznek problémák. Amire válaszreakcióként megpróbálhatunk további kontrollokat beépíteni a folyamatokba, ami majd fel fogja tárni, hogy a motiváció és a hatékonyság tovább romlik. Ördögi kör.

Arról a feleslegesen eltöltött napi 30 percről beszélve, ami az adminisztrációval megy el. Lehetne helyette dolgozni is.

Lehet, hogy naiv vagyok, és bizonyára nem mindig helyes az elszámolás. De kevesebbet veszítek, ha hagyom magam átverni, mintha megfigyelném az embereimet.