Mi az univerzális recept egy rosszul teljesítő munkatárs kezelésére? Jó le kell szidni.

Mi az univerzális recept egy rosszul teljesítő munkatárs kezelésére? Jó le kell szidni.

Nem szeretek negatív lenni, nem szeretek másokat kritizálni és beolvasni nekik. Tudok beolvasni, de ezt csak mint végső megoldást használom. Ez most visszaütött, mert adódott egy helyzet, ahol előbb kellett volna pofont kiosztani, és csak utána kérdezni.

A helyzet nagyjából a következő volt:

Adott egy kolléga, aki nem teljesít jól. Nem teljesen a saját hibájából. Előléptették, kapott egy új, sokkal kényelmesebb széket, de sajnos az új pozícióba nem sikerült gyorsan beletanulnia.

Amikor az embert kinevezik és új pozícióba kerül, akkor az elején fejlődnie, tanulnia kell, mert az új pozíció másmilyen, mások az elvárások, és másképp kell csinálni. Vannak, akiknek az átállás gyorsan megy, másoknak pedig lassan. Ebben az esetben lassan ment.

A helyzetet rontotta, hogy a lassú átállás az elején nem volt feltűnő. Az előző munkatárs jó munkát végzett, és a dolgok egy darabig még mentek maguktól is. Emiatt az elején úgy tűnt, az új kolléga mindent tud és mindent jól csinál.

Ha már a „mindent tud”-nál tartunk: valóban, szakmailag mindent tud. A régi munkatárs egyedül csak a soft skill-eket és a viselkedést nem adta át – mert azokat nem is lehet.

A másik vetülete a történetnek, hogy a körülmények megváltoztak, az elvégzendő munka megtriplázódott. A munkatárs pedig bizonyítani akart, és ezért mindent magára vállalt. Dolgozott, mint a gép, ahelyett hogy szólt volna.
Persze akármennyit is dolgozott, a célt nem érhette el.

Amit csinálnom kellett volna, az az, hogy minél hamarabb, az első rossz jeleknél jól leszidom. Mert ha leszidom, akkor konkrétan kiderült volna, hogy mi a baj, és hogy valamit változtatni kell, illetve hogy mit kell változtatni.

Ehelyett adtam egy újabb esélyt, és próbáltam olyan finomkodó üzeneteket küldeni hogy „nem vagyok teljesen mindennel elégedett”. Nem akartam megsérteni az önbecsülését, és tiszteltem a kemény munkát.
Az üzenet persze nem ért célba: a kolléga még többet dolgozott ahelyett, hogy észrevegye a hibáit és korrigálja őket.

Mivel nem volt eredménye az első figyelmeztetésnek, ezért küldtem egy másodikat – sajnos hasonló eredménnyel. A kolléga egyre idegesebb lett, egyre többet hajtott és próbált megváltoztatni ezt-azt – de nem azt, amivel gond volt.

Az éves értékelésen jött el a pillanat, amikor sikerült tisztázni a félreértést, átbeszélni a hibákat, és ahol megegyeztünk egy tervben.

Ha negatív hozzáállású vezető lennék, aki ordibál és kötekedik, mindezek kibuktak volna már fél évvel korábban, és előrébb tartanánk.