Megtörtént az, amitől mindenki fél: a csapat legtapasztaltabb tagja elment. Hogyvolt és sikersztori.
Megtörtént az, amitől mindenki fél: a csapat legtapasztaltabb tagja elment. Hogyvolt és sikersztori.
Azt hiszem, ez minden fejlesztőcsapatban így van: adott a legidősebb, legtekintélyesebb műszaki munkatárs, akit Gurunak hívnak a háta mögött, aki Olümposzi magasságban ülve osztja a tanácsokat és viszi a hátán az egész fejlesztést.
A Guru a csapat esze, az átlagos fejlesztők követik a tanácsait, és minden megy szépen a maga útján.
Igen ám, de a Guru nem fog örökké ott dolgozni. Ahogy az évek múlnak, megöregszik, és menni akar. Vagy menedzser akar lenni, vagy saját vállalkozást indít, vagy más kihívást keres, vagy egész egyszerűen nyugdíjba megy. És ilyenkor szokott a vezetőség pánikba esni.
Nos, nálunk a Guru egyszerűen csak elég idős lett ahhoz, hogy a csendes nyugdíjasélet felé kezdjen kacsintgatni. Mi minden történt a váltás zökkenőmentessé tételéhez?
Először is a Guru át lett rakva egy másik csapatba a hátralévő időre. Ezzel a mi csapatunk rá lett kényszerítve, hogy átvegye a Guru feladatait és felnőjön a feladathoz, miközben a Guru azért a közelben maradt (továbbra is lehetett tőle kérdezni). Ez sokkal jobb, mintha ragaszkodnánk a Guru személyéhez, hogy aztán a Nagy Napon véglegesen elveszítsük.
A másik dolog, talán ezzel kellett volna kezdenem, hogy a fejlesztés és támogatás folyamat centrikus. Vagyis nem az emberek önállóságán és kezdeményezőkészségén alapult, hanem azon, hogy ismerik a feladataikat és végrehajtják azokat. Ilyen közegben a Guru elvesztése kisebb hatású.
A Guru „elvesztését” tervezetten hajtottuk végre, tehát volt kijelölt utód (Guru2), tervezett átadás-átvétel zajlott le 1.5 hónapon át. A Guru2 személye fontos, és fontos, hogy az illető megértse a rá váró kihívásokat. A Guru ugyanis nem csak egyszerűen tanácsot ad, hanem felelősséget vállal a teljes rendszerért, beugrik vész esetén. Ő az összetartó erő a csapatban, ő az, aki megoldja a húzós ügyeket. Ezt a szerepet az utódjának tudatosan fel kell vállalni, és törekednie a felelősség átvételére.
Még egy szó az utódról: olyan embert sikerült találni, aki rengeteg tapasztalattal rendelkezett, ismerte a felhasználókat, és a mi csapatunkban is dolgozott korábban. Tehát megkerestük és megtaláltuk a legideálisabb utódot. Nem csak kijelöltünk valakit a feladatra.
Mondanom sem kell, hogy a Guru az éppen futó aktuális ügyeit tervezetten lezárta. A váltás tervezett volt, tehát olyan időszakban történt, amikor a Gurunak nem voltak éppen fontos ügyei függőben.
A változást megfelelően kommunikáltuk azok felé, akik a Guruval dolgoztak (felhasználók, vezetők) a helyettesítési tervvel és az utód megjelölésével.
Az átállás tulajdonképpen simán ment. Az utód gyorsan belerázódott a feladatokba. A Gurut még időnként megkerestük kérdésekkel, de egyre kevesebbszer. És ezek a megkeresések a színfalak mögött történtek, tehát a csapat maga úgy érezte, hogy önállóan is boldogul. Ettől megnövekedett az önbizalom, és ténylegesen nem volt szükség a Gurura.
Amennyire aggódott mindenki az elején, annyira sima volt a végén.
Zárszóként még annyit, hogy habár a Guru már másik csapatban van, de nem felejtjük el a munkáját. Csapatépítő rendezvényekre, közös vacsorákra továbbra is elhívjuk, és tartjuk a baráti kapcsolatot. Tiszteld az embereket, tiszteld az időseket!
Utolsó kommentek