Avagy ki ismeri jobban a piacot: én aki a szereplője vagyok, vagy egy öltönyös tanácsadó?

Avagy ki ismeri jobban a piacot: én aki a szereplője vagyok, vagy egy öltönyös tanácsadó?

Piaci elemzést kellett végeznünk egy munka kapcsán. Vagyunk mi, van a konkurencia, vannak a piaci kilátások és előrejelzések, vannak a vevők, vannak az egymással konkuráló és verzióról verzióra fejlődő termékek. És persze vannak a piac megmondóemberei, a média és a konferenciák. Kérdés az, hogy mi mennyire vagyunk jók ebben a közegben, miben kell fejlődnünk, mi az amiben jobbak vagyunk a konkurenciánál és hogyan tudjuk ellentételezni gyengeségeinket (amik nincsenek, de ha esetleg mégis lennének).

Belefektettünk rengeteg időt és munkát, nagy sok szempontból sok szakértő és munkatárs segítségével összeállt egy anyag, ami kellően alapos, széles körű és előremutató volt. Sok meglepő következtetésre bukkantunk. Készült roadmap a feltárt összefüggések alapján.

Az eredményeket megosztottuk tengerentúli üzleti partnereinkkel. Akik valamiért azt a kifejezést használták rá, hogy „independent study”. Study-nak study, nem volt világos miért independent, de hát biztos lost in translation.

Aztán egy nap kiderült, hogy miért is independent. A piaci elemzésről beszéltünk, és szóba került, hogy akkor frissíteni kellene, újabb adatokat bevonni és megnézni, hogy az előzetes várakozásokhoz képest hogyan alakult a piac. Szóljunk a független tanácsadócégnek, akivel az elemzést csináltattuk, hogy frissítsék az anyagot. Milyen független tanácsadócég?

Zavartan elmagyaráztuk, hogy ezt az anyagot mi csináltuk, és nincs semmilyen tanácsadócég a képben. Erre a túloldalon lett nagy csend – nem értették. Azt gondolták, hogy a piaci elemzést valamilyen nagy és neves tanácsadócéggel csináltattuk meg sok pénzért. Mert az így szokás.

Na nem azért gondolták ezt, mert nem hittek a képességeinkben. Hanem mert amikor az embernek ilyesmire van szüksége, akkor kifizet x ezer eurót, és egy öltönyös tanácsadó csili-vili prezentációban megmondja a jövőt. Náluk így szokott történni. Mert ők nem piaci elemző cég, hanem termelő. Ők ahhoz értenek, amit csinálnak, és nem is akarnak mással foglalkozni. A tanácsadócégek között pedig van olyan, aki nagyon is ért az adott piachoz, idős és tapasztalt kollégákkal rendelkezik, akik jobban értik a dörgést, mint mi valaha is. Az ő idejük drága, de az információ amit megosztanak: felbecsülhetetlen.

Mi miért nem ezt a módszert alkalmaztuk?

Ennek nagyjából 2 oka volt:

Azt gondoltuk magunkról, hogy elég okosak vagyunk hozzá, meg tudjuk csinálni. Miért is ne, egy prezentációt csak össze tudunk rakni, színes diákkal és frappáns mondatokkal. A piacot pedig jól ismerjük, ugyebár.

A másik ok az volt, hogy ha kerestünk is volna szakértőt, nem biztos, hogy találtunk. Ez egy speciális terület, tengerentúli szakértőt idő és energia lett volna találni. Közelebb pedig (Magyarország és/vagy Közép-Kelet Európa) nem találtunk volna. Vagy ha találunk, ugyanannyit tud mint mi. Esetleg kevesebbet, de azt nagyon drágán.

Végül is ez kulturális különbség a hozzáállásban. Globális piacon működő nagy cégeknél úgy kell gondolkodni, hogy a fő tevékenységre összpontosítunk, minden mást – mint az ilyen munkát – ki kell adni valakinek. Időt spórolunk meg, ráadásul egy igazi szakértőt hozunk be. Mi magyarok viszont a jég hátán is megélünk, azaz mindenféle munkát el tudunk végezni.

Érdekes mentalitásbeli ellentmondás, hogy miközben magunkról elhisszük, hogy bármilyen speciális szakértelmet igénylő munkára alkalmasak vagyunk, addig ugyanezt másokról nem hisszük el. A valóság ott lehet, hogy túl sok a tehetséges ezermester, ezért amikor valakinek egy speciális szakértőre van szüksége, azt nem talál.

Pedig lehet, hogy az a drága öltönyös úriember vagy hölgy tényleg ismeri a piacot. Esetleg jobban, mint mi. Esetleg olyan belső információi, olyan meglátásai vannak, ami nekünk nincs. Hiszen bennünket a „minden szentnek saját maga felé hajlik a keze” csőlátás is tompít.