ITÉlet

My way or no way – ahogy az öntelt angol mondaná.

My way or no way – ahogy az öntelt angol mondaná.

A szakmai büszkeség jó dolog. A szakmai büszkeség veszi rá az embereket – az informatikusokat is – hogy a munkájukat jól végezzék, még akkor is (vagy annak ellenére) ha a főnökök másképp szeretné.

A szakmai büszkeség azért jó, mert elég egy csapat tapasztalt informatikusra rábízni a munkát, és azt ők a legtöbb esetben jól, a legmagasabb szakmai szempontok szerint fogják végrehajtani. Anélkül, hogy valaki ott állna a hátuk mögött egy furkósbottal.

Azonban a szakmai büszkeség hátránnyá is válhat. Az arrogáns informatikusról már írtam: akinek hatalom van a kezében és aki azt gondolja, hogy okosabb mindenkinél. Ami persze csak illúzió, de van, aki megszédül.

A szakmai büszkeségnek vannak olyan megnyilvánulásai, amiket ki kell gyomlálni.

Sokszor azért végzi rosszul egy szakember a munkáját, mert a szakmai büszkesége erre kényszeríti. Mert volt egy hibás elképzelése, amibe görcsösen ragaszkodik, és utána csakazértis úgy akarja csinálni.

Miért alakul ez ki?

Mert ahogy az ember egyre több tapasztalatot gyűjt, úgy a meglátásai egyre pontosabbak lesznek. Egyre több a pozitív visszajelzés: amit kitaláltál az helyes. Egy idő után már elvesztegetett idő lenne az ötleteit ellenőrizni, hiszen úgyis jók. Legalábbis sokszor.

Amikor pedig nem jók, akkor majd a rutinjával és a tapasztalatával leszájkaratézza a többieket (akik tipikusan kevésbé tapasztaltak).

A következő szint pedig az, amikor már nem is a szakmai tudása növekszik, hanem a szájkarate képzettsége.

Kialakul a „my way or no way”, illetve a „velem vagy ellenem” mentalitás.

Ami nagyon rossz és veszélyes.

Mert ha egy szakember nagyon jó, és az esetek 95%-ában helyesek a meglátásai, akkor mi lesz a maradék 5%-kal? Egy fontos megrendelés, egy stratégiai projekt elbukhat azon az 5%-on. Amikor a megmondó ember a több tucat hasznos tanács után mond egy rosszat, és utána azt végre is hajtják.

Azért veszélyes egy ilyen szituáció (és egy ilyen ember), nem azért mert ritkán hibázik. Hibázni mindenki szokott, emberi tulajdonság. Hanem mert ilyen esetben emberünk azt feltételezi, hogy mindenki más rosszul tudja, és a világ tehet róla.

Mi történik ilyenkor:

a) Nem fogja korrigálni a hibát

b) A végtelenségig ragaszkodik a hibás működéshez

c) Ezzel a mentalitással elzavarja azokat, akik látják a hibát (tehát a legjobb munkatársakat)

d) És általánosságban rontja a motivációt

Az igazán nagy szakemberek nem azok, akik megmondják a frankót, hanem azok, akik képesek mások véleményét elfogadni. Akik sosem hibáznak, de nem abból indulnak ki, hogy ők sosem hibáznak.

Akik nem abból indulnak ki, hogy a másik ember rosszul tudja, hanem abból, hogy mi egy csapat vagyunk és oldjuk meg közösen a problémát.

Mi a megoldás?

Egy jó szakembert nehéz megnevelni. Egyrészt a primadonna-effektus miatt. Másrészt pedig a jó szakember már hozzászokott egy bizonyos munkastílushoz, és nehezen változik.

Mivel a jó szakember áldás, de ugyanakkor átok is lehet, ezért a nagy cégek tipikusan ügyelnek arra, hogy sok fiatalt alkalmazzanak.

Miért?

Két okból.

Egyrészt mert a fiataloknál nem égett be az „amit mondok az úgy van” mentalitás. Nekik még van esélyük, hogy önteltség és arrogancia nélküli mesterekké váljanak.

Másrészt pedig a fiatalok együtt fognak tudni dolgozni az arrogáns mesterekkel – nem fogják szakmai vitákra pazarolni idejüket, és a motivációjuk sem csökken olyan mértékben.

Mit tegyen az, akinek arrogáns, primadona beosztottja van?

Próbálja megnevelni. Ha nem megy, akkor meg kell tőle szabadulni.