ITÉlet

Egyszerű döntés hozni, ha mindenki közös nevezőn van, de mi van akkor, ha mindenki mást akar?

Ottó, az informatikai menedzser lekapcsolta a villanyt, hogy jobban látszódjon az ábra. Mint ahogy minden hónapban, most is megtekintette az alkalmazás support statisztikáit fontosabb beosztottaival közösen. Az ábrán nagyjából az látszott – mint az utóbbi időben mindig -, hogy a feldolgozatlan kérések száma folyamatosan és kitartóan növekszik. Az 50-ből 65 lett, a 65-ből 80, a 80-ből 110, és most 135.

Az „ageing report” hasonló trendet tükrözött: egyre több olyan felhasználói probléma van, amit nem sikerül időben megoldani. A munka feltorlódik, a felhasználók nem kapnak választ és nem sikerül megoldani a problémákat. Egyre hosszabb ideig tart lezárni egy kérést.

- Ez így nem mehet tovább, valamit tennünk kell! – mondta ki Ottó azt, amit mindenki gondolt – Ha nem teszünk valamit, a fel nem dolgozott ticket-ek száma csak növekedni fog, és belefulladunk a hibajavításba. És a vezetőség is kérdéseket tesz fel.

- Az utóbbi 2 hétben nem tudtam a projekttel haladni, mert hibákkal kellett foglalkozni. – helyeselt Kálmán, aki vezető fejlesztő, és rangidősként a legtapasztaltabb ember a csapatban. – A múltkori interfész hiba után 1 hetet csak azzal töltöttem, hogy kitakarítsam az adatbázist.

- Persze, ha nem csak félig futott volna le az interfész, akkor nem kellett volna takarítani. De félig futott le, pont az éles adatbázison. Nagy kiabálás volt utána. – tette hozzá Móni, a DBA, a csapat adatbázis szakértője.

- Aztán ott vannak a nyomtatós hibajegyek, azokkal egész egyszerűen senki sem foglalkozik. Az üzemeltetésen azt mondták, hogy ez alkalmazás hiba, pedig szerintünk nem az. És hetente kapunk legalább egy ilyet.

- Zoli, mi a véleményed? – kérdezte Ottó a csapat rendszerszervezőjét.

- Nem látok túl nagy problémákat, a rendszer alapvetően jól működik. De sok az interfész hiba, és utána sok idő elmegy a javítással. Rengeteget adatmódosítási kérés érkezik, amikre nem is lenne szükség, hiszen a rendszer elvileg jól működik. Azt pedig végre a menedzsment is megértette, hogy nem lehet egy nem teljesen kitesztelt kódot élesbe tenni. Jön a határidő, kirakjuk a kódot, utána pedig fél évig stabilizálunk. Sokkal drágább, mintha elsőre jól csinálnánk.

- Szerintem szükség lenne még egy emberre. – vette fel a fonalat Kálmán - Kevesen vagyunk. Ha valaki ezeket a ticket-eket kezelné, akkor a többieknek lenne idejük rendbe tenni a dolgokat, és kevesebb lenne a ticket. Mert most nem érünk rá. – Kálmán szavaira Zoli és Móni is bólogat.

- Nézd Ottó, az egész csapat ezeken a ticket-eken dolgozik. Reggel amikor beérkezünk, mindenki az email-eket nézi. Próbálunk egymásnak segíteni, felosztjuk ki mivel tud foglalkozni. De egyszerűen nem működik, mert rengeteg időt vesz el. Gyakorlatilag nem is jut idő érdemi fejlesztésre – fakadt ki Zoli.

- A telefonom állandóan csörög, már csak akkor veszem fel, ha ismerős a szám. – szúrta közbe Móni.

- Rendben, felvehetünk valakit, de úgy érzem, nem beszéltünk eleget az okokról. Hogyan lesz a ticket-et száma kevesebb, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Túl sok a munka, fel kell venni valakit. Egész egyszerűen nem bírjuk. – válaszolt Zoli.

- Hogyan lesz kevés a munka, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Mert akkor lesz időnk rendes megoldásokat szállítani, nem csak ez a kapkodás – válaszolta Móni.

- Értem, de ha idehívunk valakit, akkor előbb végig kellene gondolni, mit is várunk el tőle. És úgy egyébként, jó lenne leülni és végiggondolni, mi a baj forrása. Talán valamit rosszul csinálunk, és azon kellene javítani. – magyarázta Ottó, egyre türelmetlenebbül.

- Nézd, nekem a projekten kellene dolgozni. Tudod nagyon jól, hogy így is késésben vagyunk. Egyszerűen nincs időm további meeting-ekre – mondta ingerülten Kálmán.

A legutóbbi játék után (emlékeztetőül: Angel vs Devil) ismét játékra hívnám a Kedves Olvasót.

Ez alkalommal Ottónak, az informatikai menedzsernek kellene tanácsot adni, hogyan kezelje beosztottait és hogyan oldja meg a fenti történetet. Az talán elég világos, hogy MIT kellene csinálni, az viszont már kevésbé, HOGYAN – hiszen bár Ottónak van egy világos célja, de beosztottai véleménye szemmel láthatóan ellentétes.

Meg kellene hozni egy döntést, a döntést kommunikálni, majd keresztülvinni a beosztottakon. Melyik lehet a leghatékonyabb módszer ennek elérésére?

Vagy esetleg Ottó hallgasson a beosztottaira, és kövesse az ő tanácsukat?

Egyszerű döntés hozni, ha mindenki közös nevezőn van, de mi van akkor, ha mindenki mást akar?

Ottó, az informatikai menedzser lekapcsolta a villanyt, hogy jobban látszódjon az ábra. Mint ahogy minden hónapban, most is megtekintette az alkalmazás support statisztikáit fontosabb beosztottaival közösen. Az ábrán nagyjából az látszott – mint az utóbbi időben mindig -, hogy a feldolgozatlan kérések száma folyamatosan és kitartóan növekszik. Az 50-ből 65 lett, a 65-ből 80, a 80-ből 110, és most 135.

Az „ageing report” hasonló trendet tükrözött: egyre több olyan felhasználói probléma van, amit nem sikerül időben megoldani. A munka feltorlódik, a felhasználók nem kapnak választ és nem sikerül megoldani a problémákat. Egyre hosszabb ideig tart lezárni egy kérést.

- Ez így nem mehet tovább, valamit tennünk kell! – mondta ki Ottó azt, amit mindenki gondolt – Ha nem teszünk valamit, a fel nem dolgozott ticket-ek száma csak növekedni fog, és belefulladunk a hibajavításba. És a vezetőség is kérdéseket tesz fel.

- Az utóbbi 2 hétben nem tudtam a projekttel haladni, mert hibákkal kellett foglalkozni. – helyeselt Kálmán, aki vezető fejlesztő, és rangidősként a legtapasztaltabb ember a csapatban. – A múltkori interfész hiba után 1 hetet csak azzal töltöttem, hogy kitakarítsam az adatbázist.

- Persze, ha nem csak félig futott volna le az interfész, akkor nem kellett volna takarítani. De félig futott le, pont az éles adatbázison. Nagy kiabálás volt utána. – tette hozzá Móni, a DBA, a csapat adatbázis szakértője.

- Aztán ott vannak a nyomtatós hibajegyek, azokkal egész egyszerűen senki sem foglalkozik. Az üzemeltetésen azt mondták, hogy ez alkalmazás hiba, pedig szerintünk nem az. És hetente kapunk legalább egy ilyet.

- Zoli, mi a véleményed? – kérdezte Ottó a csapat rendszerszervezőjét.

- Nem látok túl nagy problémákat, a rendszer alapvetően jól működik. De sok az interfész hiba, és utána sok idő elmegy a javítással. Rengeteget adatmódosítási kérés érkezik, amikre nem is lenne szükség, hiszen a rendszer elvileg jól működik. Azt pedig végre a menedzsment is megértette, hogy nem lehet egy nem teljesen kitesztelt kódot élesbe tenni. Jön a határidő, kirakjuk a kódot, utána pedig fél évig stabilizálunk. Sokkal drágább, mintha elsőre jól csinálnánk.

- Szerintem szükség lenne még egy emberre. – vette fel a fonalat Kálmán - Kevesen vagyunk. Ha valaki ezeket a ticket-eket kezelné, akkor a többieknek lenne idejük rendbe tenni a dolgokat, és kevesebb lenne a ticket. Mert most nem érünk rá. – Kálmán szavaira Zoli és Móni is bólogat.

- Nézd Ottó, az egész csapat ezeken a ticket-eken dolgozik. Reggel amikor beérkezünk, mindenki az email-eket nézi. Próbálunk egymásnak segíteni, felosztjuk ki mivel tud foglalkozni. De egyszerűen nem működik, mert rengeteg időt vesz el. Gyakorlatilag nem is jut idő érdemi fejlesztésre – fakadt ki Zoli.

- A telefonom állandóan csörög, már csak akkor veszem fel, ha ismerős a szám. – szúrta közbe Móni.

- Rendben, felvehetünk valakit, de úgy érzem, nem beszéltünk eleget az okokról. Hogyan lesz a ticket-et száma kevesebb, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Túl sok a munka, fel kell venni valakit. Egész egyszerűen nem bírjuk. – válaszolt Zoli.

- Hogyan lesz kevés a munka, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Mert akkor lesz időnk rendes megoldásokat szállítani, nem csak ez a kapkodás – válaszolta Móni.

- Értem, de ha idehívunk valakit, akkor előbb végig kellene gondolni, mit is várunk el tőle. És úgy egyébként, jó lenne leülni és végiggondolni, mi a baj forrása. Talán valamit rosszul csinálunk, és azon kellene javítani. – magyarázta Ottó, egyre türelmetlenebbül.

- Nézd, nekem a projekten kellene dolgozni. Tudod nagyon jól, hogy így is késésben vagyunk. Egyszerűen nincs időm további meeting-ekre – mondta ingerülten Kálmán.

A legutóbbi játék után (emlékeztetőül: Angel vs Devil) ismét játékra hívnám a Kedves Olvasót.

Ez alkalommal Ottónak, az informatikai menedzsernek kellene tanácsot adni, hogyan kezelje beosztottait és hogyan oldja meg a fenti történetet. Az talán elég világos, hogy MIT kellene csinálni, az viszont már kevésbé, HOGYAN – hiszen bár Ottónak van egy világos célja, de beosztottai véleménye szemmel láthatóan ellentétes.

Meg kellene hozni egy döntést, a döntést kommunikálni, majd keresztülvinni a beosztottakon. Melyik lehet a leghatékonyabb módszer ennek elérésére?

Vagy esetleg Ottó hallgasson a beosztottaira, és kövesse az ő tanácsukat?

Egyszerű döntés hozni, ha mindenki közös nevezőn van, de mi van akkor, ha mindenki mást akar?

Ottó, az informatikai menedzser lekapcsolta a villanyt, hogy jobban látszódjon az ábra. Mint ahogy minden hónapban, most is megtekintette az alkalmazás support statisztikáit fontosabb beosztottaival közösen. Az ábrán nagyjából az látszott – mint az utóbbi időben mindig -, hogy a feldolgozatlan kérések száma folyamatosan és kitartóan növekszik. Az 50-ből 65 lett, a 65-ből 80, a 80-ből 110, és most 135.

Az „ageing report” hasonló trendet tükrözött: egyre több olyan felhasználói probléma van, amit nem sikerül időben megoldani. A munka feltorlódik, a felhasználók nem kapnak választ és nem sikerül megoldani a problémákat. Egyre hosszabb ideig tart lezárni egy kérést.

- Ez így nem mehet tovább, valamit tennünk kell! – mondta ki Ottó azt, amit mindenki gondolt – Ha nem teszünk valamit, a fel nem dolgozott ticket-ek száma csak növekedni fog, és belefulladunk a hibajavításba. És a vezetőség is kérdéseket tesz fel.

- Az utóbbi 2 hétben nem tudtam a projekttel haladni, mert hibákkal kellett foglalkozni. – helyeselt Kálmán, aki vezető fejlesztő, és rangidősként a legtapasztaltabb ember a csapatban. – A múltkori interfész hiba után 1 hetet csak azzal töltöttem, hogy kitakarítsam az adatbázist.

- Persze, ha nem csak félig futott volna le az interfész, akkor nem kellett volna takarítani. De félig futott le, pont az éles adatbázison. Nagy kiabálás volt utána. – tette hozzá Móni, a DBA, a csapat adatbázis szakértője.

- Aztán ott vannak a nyomtatós hibajegyek, azokkal egész egyszerűen senki sem foglalkozik. Az üzemeltetésen azt mondták, hogy ez alkalmazás hiba, pedig szerintünk nem az. És hetente kapunk legalább egy ilyet.

- Zoli, mi a véleményed? – kérdezte Ottó a csapat rendszerszervezőjét.

- Nem látok túl nagy problémákat, a rendszer alapvetően jól működik. De sok az interfész hiba, és utána sok idő elmegy a javítással. Rengeteget adatmódosítási kérés érkezik, amikre nem is lenne szükség, hiszen a rendszer elvileg jól működik. Azt pedig végre a menedzsment is megértette, hogy nem lehet egy nem teljesen kitesztelt kódot élesbe tenni. Jön a határidő, kirakjuk a kódot, utána pedig fél évig stabilizálunk. Sokkal drágább, mintha elsőre jól csinálnánk.

- Szerintem szükség lenne még egy emberre. – vette fel a fonalat Kálmán - Kevesen vagyunk. Ha valaki ezeket a ticket-eket kezelné, akkor a többieknek lenne idejük rendbe tenni a dolgokat, és kevesebb lenne a ticket. Mert most nem érünk rá. – Kálmán szavaira Zoli és Móni is bólogat.

- Nézd Ottó, az egész csapat ezeken a ticket-eken dolgozik. Reggel amikor beérkezünk, mindenki az email-eket nézi. Próbálunk egymásnak segíteni, felosztjuk ki mivel tud foglalkozni. De egyszerűen nem működik, mert rengeteg időt vesz el. Gyakorlatilag nem is jut idő érdemi fejlesztésre – fakadt ki Zoli.

- A telefonom állandóan csörög, már csak akkor veszem fel, ha ismerős a szám. – szúrta közbe Móni.

- Rendben, felvehetünk valakit, de úgy érzem, nem beszéltünk eleget az okokról. Hogyan lesz a ticket-et száma kevesebb, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Túl sok a munka, fel kell venni valakit. Egész egyszerűen nem bírjuk. – válaszolt Zoli.

- Hogyan lesz kevés a munka, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Mert akkor lesz időnk rendes megoldásokat szállítani, nem csak ez a kapkodás – válaszolta Móni.

- Értem, de ha idehívunk valakit, akkor előbb végig kellene gondolni, mit is várunk el tőle. És úgy egyébként, jó lenne leülni és végiggondolni, mi a baj forrása. Talán valamit rosszul csinálunk, és azon kellene javítani. – magyarázta Ottó, egyre türelmetlenebbül.

- Nézd, nekem a projekten kellene dolgozni. Tudod nagyon jól, hogy így is késésben vagyunk. Egyszerűen nincs időm további meeting-ekre – mondta ingerülten Kálmán.

A legutóbbi játék után (emlékeztetőül: Angel vs Devil) ismét játékra hívnám a Kedves Olvasót.

Ez alkalommal Ottónak, az informatikai menedzsernek kellene tanácsot adni, hogyan kezelje beosztottait és hogyan oldja meg a fenti történetet. Az talán elég világos, hogy MIT kellene csinálni, az viszont már kevésbé, HOGYAN – hiszen bár Ottónak van egy világos célja, de beosztottai véleménye szemmel láthatóan ellentétes.

Meg kellene hozni egy döntést, a döntést kommunikálni, majd keresztülvinni a beosztottakon. Melyik lehet a leghatékonyabb módszer ennek elérésére?

Vagy esetleg Ottó hallgasson a beosztottaira, és kövesse az ő tanácsukat?

Egyszerű döntés hozni, ha mindenki közös nevezőn van, de mi van akkor, ha mindenki mást akar?

Ottó, az informatikai menedzser lekapcsolta a villanyt, hogy jobban látszódjon az ábra. Mint ahogy minden hónapban, most is megtekintette az alkalmazás support statisztikáit fontosabb beosztottaival közösen. Az ábrán nagyjából az látszott – mint az utóbbi időben mindig -, hogy a feldolgozatlan kérések száma folyamatosan és kitartóan növekszik. Az 50-ből 65 lett, a 65-ből 80, a 80-ből 110, és most 135.

Az „ageing report” hasonló trendet tükrözött: egyre több olyan felhasználói probléma van, amit nem sikerül időben megoldani. A munka feltorlódik, a felhasználók nem kapnak választ és nem sikerül megoldani a problémákat. Egyre hosszabb ideig tart lezárni egy kérést.

- Ez így nem mehet tovább, valamit tennünk kell! – mondta ki Ottó azt, amit mindenki gondolt – Ha nem teszünk valamit, a fel nem dolgozott ticket-ek száma csak növekedni fog, és belefulladunk a hibajavításba. És a vezetőség is kérdéseket tesz fel.

- Az utóbbi 2 hétben nem tudtam a projekttel haladni, mert hibákkal kellett foglalkozni. – helyeselt Kálmán, aki vezető fejlesztő, és rangidősként a legtapasztaltabb ember a csapatban. – A múltkori interfész hiba után 1 hetet csak azzal töltöttem, hogy kitakarítsam az adatbázist.

- Persze, ha nem csak félig futott volna le az interfész, akkor nem kellett volna takarítani. De félig futott le, pont az éles adatbázison. Nagy kiabálás volt utána. – tette hozzá Móni, a DBA, a csapat adatbázis szakértője.

- Aztán ott vannak a nyomtatós hibajegyek, azokkal egész egyszerűen senki sem foglalkozik. Az üzemeltetésen azt mondták, hogy ez alkalmazás hiba, pedig szerintünk nem az. És hetente kapunk legalább egy ilyet.

- Zoli, mi a véleményed? – kérdezte Ottó a csapat rendszerszervezőjét.

- Nem látok túl nagy problémákat, a rendszer alapvetően jól működik. De sok az interfész hiba, és utána sok idő elmegy a javítással. Rengeteget adatmódosítási kérés érkezik, amikre nem is lenne szükség, hiszen a rendszer elvileg jól működik. Azt pedig végre a menedzsment is megértette, hogy nem lehet egy nem teljesen kitesztelt kódot élesbe tenni. Jön a határidő, kirakjuk a kódot, utána pedig fél évig stabilizálunk. Sokkal drágább, mintha elsőre jól csinálnánk.

- Szerintem szükség lenne még egy emberre. – vette fel a fonalat Kálmán - Kevesen vagyunk. Ha valaki ezeket a ticket-eket kezelné, akkor a többieknek lenne idejük rendbe tenni a dolgokat, és kevesebb lenne a ticket. Mert most nem érünk rá. – Kálmán szavaira Zoli és Móni is bólogat.

- Nézd Ottó, az egész csapat ezeken a ticket-eken dolgozik. Reggel amikor beérkezünk, mindenki az email-eket nézi. Próbálunk egymásnak segíteni, felosztjuk ki mivel tud foglalkozni. De egyszerűen nem működik, mert rengeteg időt vesz el. Gyakorlatilag nem is jut idő érdemi fejlesztésre – fakadt ki Zoli.

- A telefonom állandóan csörög, már csak akkor veszem fel, ha ismerős a szám. – szúrta közbe Móni.

- Rendben, felvehetünk valakit, de úgy érzem, nem beszéltünk eleget az okokról. Hogyan lesz a ticket-et száma kevesebb, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Túl sok a munka, fel kell venni valakit. Egész egyszerűen nem bírjuk. – válaszolt Zoli.

- Hogyan lesz kevés a munka, ha felveszünk valakit? – kérdezte Ottó.

- Mert akkor lesz időnk rendes megoldásokat szállítani, nem csak ez a kapkodás – válaszolta Móni.

- Értem, de ha idehívunk valakit, akkor előbb végig kellene gondolni, mit is várunk el tőle. És úgy egyébként, jó lenne leülni és végiggondolni, mi a baj forrása. Talán valamit rosszul csinálunk, és azon kellene javítani. – magyarázta Ottó, egyre türelmetlenebbül.

- Nézd, nekem a projekten kellene dolgozni. Tudod nagyon jól, hogy így is késésben vagyunk. Egyszerűen nincs időm további meeting-ekre – mondta ingerülten Kálmán.

A legutóbbi játék után (emlékeztetőül: Angel vs Devil) ismét játékra hívnám a Kedves Olvasót.

Ez alkalommal Ottónak, az informatikai menedzsernek kellene tanácsot adni, hogyan kezelje beosztottait és hogyan oldja meg a fenti történetet. Az talán elég világos, hogy MIT kellene csinálni, az viszont már kevésbé, HOGYAN – hiszen bár Ottónak van egy világos célja, de beosztottai véleménye szemmel láthatóan ellentétes.

Meg kellene hozni egy döntést, a döntést kommunikálni, majd keresztülvinni a beosztottakon. Melyik lehet a leghatékonyabb módszer ennek elérésére?

Vagy esetleg Ottó hallgasson a beosztottaira, és kövesse az ő tanácsukat?

Computerworld cikke a hiányos IT ismeretekről.

Az eredeti cikk itt olvasható: 7 key skills new IT grads are lacking

Nem fordítom le az egész cikket, csak a lényeget – azaz a hiányzó ismereteket – emelném ki:

1) Az alapvető üzleti funkciók ismerete

A kezdő informatikusok tudnak programozni, de értenek-e pénzügyhöz, logisztikához vagy marketinghez?

2) Enterprise-méretű rendszerintegráció tapasztalat

Más dolog érteni az informatikához, és megint más dolog érteni azokhoz a nagyvállalatokban elterjedt IT eljárásokhoz és eszközökhöz.

3) Feltörekvő új technológiák ismerete

Mikor fognak az egyetemen BI-t és felhőt oktatni? Mert a nagyvállalatoknál igény lenne rá.

4) Alapvető műszaki ismeretek

A programozók értenek a legújabb programozási nyelvekhez, de vajon tudnak-e szükség esetén command prompt-ból dolgozni, script-et írni vagy megjavítani egy elromlott egeret?

5) Legacy technológiák

Mindenki JAVA-t és C#-ot akar tanulni, miközben továbbra is szükség van COBOL és mainframe programozókra – tekintve hogy a mainframe adja a nagyvállalatok fő rendszereit. A még mindig futó VB5-ös alkalmazásokról nem is beszélve…

6) Tisztában lenni a valósággal

Miközben a friss diplomás programozók kizárólag a legjobb technológiákra koncentrálnak, nem törődnek azzal, mire van szüksége a cégnek, milyen pénzügyi kényszerek között kell mozogni és mit szeretnének a felhasználók.

7) Csapatban dolgozni

Meglepő lehet, de a generáció amelyik Facebook-on, Twitteren és online közösségeken nő fel, kevésbé képesek ezeket a kapcsolatot a munkahelyen, hús-vér kollégákkal felépíteni.

A részletek miatt mindenkinek javaslom elolvasni a hivatkozott cikket.

Habár a megállapításokat amerikai tapasztalatokra alapozták, de úgy érzem, hogy ezek a hazai viszonyokra is érvényesek. Sőt, nem csak a végzős informatikusokra, hanem sokszor a tapasztalt informatikusok között is találni olyat, akinek gondja van a fenti listával – nem egy-egy elemmel, hanem mindennel.

Mert akárhogyan is szépítjük, de ezek azok a dolgok, amiket egy IT vezető keresni fog a leendő munkatársban.

Egy banki fejlesztésnél például megnézik, hogy a fejlesztő ért-e a pénzügyekhez – ideális esetben banki tapasztalata is van. A tény az, hogy senki sem szereti az üzleti alapokat elmagyarázni „az utcáról felvett” fejlesztőnek – az üzlet azt szeretné, hogy a programozó vele egy nyelvet beszéljen, sőt akár tanácsot is adjon hatékonyabb üzleti folyamatra.

A rendszerintegráció mögött az van, hogy nagyvállalati környezetben dolgozni nem egyszerű. Aki csak úgy kívülről belecsöppen, annak nehézségei lesznek. Én eleve nem is veszek fel olyat, aki nem látott nagyvállalatot belülről. És még így is eltart egy darabig a „learning curve”.

A feltörekvő és a legacy technológiák ismerete ellentmondásnak tűnhet, de valójában nem az. Miközben a kulcsfontosságú rendszerek mainframe-en vannak (nagy teljesítményű, megbízható és bevált), addig a vállalatok új területek felé is kacsintgatnak (csak módjával). Mainframe fejlesztőre mindig szükség lesz. AZ új bevezetések és migrációk miatt viszont az új technológiákra is mindig szükség lesz. Nem lehet mindenki JAVA fejlesztő, csak mert az fizet a legjobban (most csak egy példát mondtam).

Alapvető műszaki ismeretek – az egyetemen bizony találkoztam olyan progmatossal, aki nem tudta volna a saját gépét telepíteni. Az igaz, hogy egy nagyvállalatnál erre van külön ember, de ha az informatikus nincs tisztában a háttérrel, a számítógép működésével, akkor pont a váratlan helyzetekben fog saját korlátaiba ütközni. Váratlan helyzetek mindig lesznek. Az orvostól is elvárható, hogy azt a betegséget is ismerje, amit nem nap mint nap gyógyít.

A valóságtól való elrugaszkodás nagyon jellemző. A HR-esek például a fizetések és az elvárások miatt panaszkodnak, de szakmai területen is látható a jelenség. A tankönyvekből és a szakmai folyóiratokból egy „idilli informatika” képe ömlik a diákokra, senki sem beszél a miértekről és a hogyanokról. A hamis kép felépítésében az ICT cégek is érdekeltek, hiszen a megvezetett programozók majd drága és szükségtelen megoldásokon fognak dolgozni – bevételt generálva az ICT szektornak. Az eredmény: durva landolás a valóságban, csalódás, kiábrándulás.

A csapatmunka iránti igény annyira örökzöld, annyira lerágott csont, hogy nem is írok róla többet.

Computerworld cikke a hiányos IT ismeretekről.

Az eredeti cikk itt olvasható: 7 key skills new IT grads are lacking

Nem fordítom le az egész cikket, csak a lényeget – azaz a hiányzó ismereteket – emelném ki:

1) Az alapvető üzleti funkciók ismerete

A kezdő informatikusok tudnak programozni, de értenek-e pénzügyhöz, logisztikához vagy marketinghez?

2) Enterprise-méretű rendszerintegráció tapasztalat

Más dolog érteni az informatikához, és megint más dolog érteni azokhoz a nagyvállalatokban elterjedt IT eljárásokhoz és eszközökhöz.

3) Feltörekvő új technológiák ismerete

Mikor fognak az egyetemen BI-t és felhőt oktatni? Mert a nagyvállalatoknál igény lenne rá.

4) Alapvető műszaki ismeretek

A programozók értenek a legújabb programozási nyelvekhez, de vajon tudnak-e szükség esetén command prompt-ból dolgozni, script-et írni vagy megjavítani egy elromlott egeret?

5) Legacy technológiák

Mindenki JAVA-t és C#-ot akar tanulni, miközben továbbra is szükség van COBOL és mainframe programozókra – tekintve hogy a mainframe adja a nagyvállalatok fő rendszereit. A még mindig futó VB5-ös alkalmazásokról nem is beszélve…

6) Tisztában lenni a valósággal

Miközben a friss diplomás programozók kizárólag a legjobb technológiákra koncentrálnak, nem törődnek azzal, mire van szüksége a cégnek, milyen pénzügyi kényszerek között kell mozogni és mit szeretnének a felhasználók.

7) Csapatban dolgozni

Meglepő lehet, de a generáció amelyik Facebook-on, Twitteren és online közösségeken nő fel, kevésbé képesek ezeket a kapcsolatot a munkahelyen, hús-vér kollégákkal felépíteni.

A részletek miatt mindenkinek javaslom elolvasni a hivatkozott cikket.

Habár a megállapításokat amerikai tapasztalatokra alapozták, de úgy érzem, hogy ezek a hazai viszonyokra is érvényesek. Sőt, nem csak a végzős informatikusokra, hanem sokszor a tapasztalt informatikusok között is találni olyat, akinek gondja van a fenti listával – nem egy-egy elemmel, hanem mindennel.

Mert akárhogyan is szépítjük, de ezek azok a dolgok, amiket egy IT vezető keresni fog a leendő munkatársban.

Egy banki fejlesztésnél például megnézik, hogy a fejlesztő ért-e a pénzügyekhez – ideális esetben banki tapasztalata is van. A tény az, hogy senki sem szereti az üzleti alapokat elmagyarázni „az utcáról felvett” fejlesztőnek – az üzlet azt szeretné, hogy a programozó vele egy nyelvet beszéljen, sőt akár tanácsot is adjon hatékonyabb üzleti folyamatra.

A rendszerintegráció mögött az van, hogy nagyvállalati környezetben dolgozni nem egyszerű. Aki csak úgy kívülről belecsöppen, annak nehézségei lesznek. Én eleve nem is veszek fel olyat, aki nem látott nagyvállalatot belülről. És még így is eltart egy darabig a „learning curve”.

A feltörekvő és a legacy technológiák ismerete ellentmondásnak tűnhet, de valójában nem az. Miközben a kulcsfontosságú rendszerek mainframe-en vannak (nagy teljesítményű, megbízható és bevált), addig a vállalatok új területek felé is kacsintgatnak (csak módjával). Mainframe fejlesztőre mindig szükség lesz. AZ új bevezetések és migrációk miatt viszont az új technológiákra is mindig szükség lesz. Nem lehet mindenki JAVA fejlesztő, csak mert az fizet a legjobban (most csak egy példát mondtam).

Alapvető műszaki ismeretek – az egyetemen bizony találkoztam olyan progmatossal, aki nem tudta volna a saját gépét telepíteni. Az igaz, hogy egy nagyvállalatnál erre van külön ember, de ha az informatikus nincs tisztában a háttérrel, a számítógép működésével, akkor pont a váratlan helyzetekben fog saját korlátaiba ütközni. Váratlan helyzetek mindig lesznek. Az orvostól is elvárható, hogy azt a betegséget is ismerje, amit nem nap mint nap gyógyít.

A valóságtól való elrugaszkodás nagyon jellemző. A HR-esek például a fizetések és az elvárások miatt panaszkodnak, de szakmai területen is látható a jelenség. A tankönyvekből és a szakmai folyóiratokból egy „idilli informatika” képe ömlik a diákokra, senki sem beszél a miértekről és a hogyanokról. A hamis kép felépítésében az ICT cégek is érdekeltek, hiszen a megvezetett programozók majd drága és szükségtelen megoldásokon fognak dolgozni – bevételt generálva az ICT szektornak. Az eredmény: durva landolás a valóságban, csalódás, kiábrándulás.

A csapatmunka iránti igény annyira örökzöld, annyira lerágott csont, hogy nem is írok róla többet.

Computerworld cikke a hiányos IT ismeretekről.

Az eredeti cikk itt olvasható: 7 key skills new IT grads are lacking

Nem fordítom le az egész cikket, csak a lényeget – azaz a hiányzó ismereteket – emelném ki:

1) Az alapvető üzleti funkciók ismerete

A kezdő informatikusok tudnak programozni, de értenek-e pénzügyhöz, logisztikához vagy marketinghez?

2) Enterprise-méretű rendszerintegráció tapasztalat

Más dolog érteni az informatikához, és megint más dolog érteni azokhoz a nagyvállalatokban elterjedt IT eljárásokhoz és eszközökhöz.

3) Feltörekvő új technológiák ismerete

Mikor fognak az egyetemen BI-t és felhőt oktatni? Mert a nagyvállalatoknál igény lenne rá.

4) Alapvető műszaki ismeretek

A programozók értenek a legújabb programozási nyelvekhez, de vajon tudnak-e szükség esetén command prompt-ból dolgozni, script-et írni vagy megjavítani egy elromlott egeret?

5) Legacy technológiák

Mindenki JAVA-t és C#-ot akar tanulni, miközben továbbra is szükség van COBOL és mainframe programozókra – tekintve hogy a mainframe adja a nagyvállalatok fő rendszereit. A még mindig futó VB5-ös alkalmazásokról nem is beszélve…

6) Tisztában lenni a valósággal

Miközben a friss diplomás programozók kizárólag a legjobb technológiákra koncentrálnak, nem törődnek azzal, mire van szüksége a cégnek, milyen pénzügyi kényszerek között kell mozogni és mit szeretnének a felhasználók.

7) Csapatban dolgozni

Meglepő lehet, de a generáció amelyik Facebook-on, Twitteren és online közösségeken nő fel, kevésbé képesek ezeket a kapcsolatot a munkahelyen, hús-vér kollégákkal felépíteni.

A részletek miatt mindenkinek javaslom elolvasni a hivatkozott cikket.

Habár a megállapításokat amerikai tapasztalatokra alapozták, de úgy érzem, hogy ezek a hazai viszonyokra is érvényesek. Sőt, nem csak a végzős informatikusokra, hanem sokszor a tapasztalt informatikusok között is találni olyat, akinek gondja van a fenti listával – nem egy-egy elemmel, hanem mindennel.

Mert akárhogyan is szépítjük, de ezek azok a dolgok, amiket egy IT vezető keresni fog a leendő munkatársban.

Egy banki fejlesztésnél például megnézik, hogy a fejlesztő ért-e a pénzügyekhez – ideális esetben banki tapasztalata is van. A tény az, hogy senki sem szereti az üzleti alapokat elmagyarázni „az utcáról felvett” fejlesztőnek – az üzlet azt szeretné, hogy a programozó vele egy nyelvet beszéljen, sőt akár tanácsot is adjon hatékonyabb üzleti folyamatra.

A rendszerintegráció mögött az van, hogy nagyvállalati környezetben dolgozni nem egyszerű. Aki csak úgy kívülről belecsöppen, annak nehézségei lesznek. Én eleve nem is veszek fel olyat, aki nem látott nagyvállalatot belülről. És még így is eltart egy darabig a „learning curve”.

A feltörekvő és a legacy technológiák ismerete ellentmondásnak tűnhet, de valójában nem az. Miközben a kulcsfontosságú rendszerek mainframe-en vannak (nagy teljesítményű, megbízható és bevált), addig a vállalatok új területek felé is kacsintgatnak (csak módjával). Mainframe fejlesztőre mindig szükség lesz. AZ új bevezetések és migrációk miatt viszont az új technológiákra is mindig szükség lesz. Nem lehet mindenki JAVA fejlesztő, csak mert az fizet a legjobban (most csak egy példát mondtam).

Alapvető műszaki ismeretek – az egyetemen bizony találkoztam olyan progmatossal, aki nem tudta volna a saját gépét telepíteni. Az igaz, hogy egy nagyvállalatnál erre van külön ember, de ha az informatikus nincs tisztában a háttérrel, a számítógép működésével, akkor pont a váratlan helyzetekben fog saját korlátaiba ütközni. Váratlan helyzetek mindig lesznek. Az orvostól is elvárható, hogy azt a betegséget is ismerje, amit nem nap mint nap gyógyít.

A valóságtól való elrugaszkodás nagyon jellemző. A HR-esek például a fizetések és az elvárások miatt panaszkodnak, de szakmai területen is látható a jelenség. A tankönyvekből és a szakmai folyóiratokból egy „idilli informatika” képe ömlik a diákokra, senki sem beszél a miértekről és a hogyanokról. A hamis kép felépítésében az ICT cégek is érdekeltek, hiszen a megvezetett programozók majd drága és szükségtelen megoldásokon fognak dolgozni – bevételt generálva az ICT szektornak. Az eredmény: durva landolás a valóságban, csalódás, kiábrándulás.

A csapatmunka iránti igény annyira örökzöld, annyira lerágott csont, hogy nem is írok róla többet.

Computerworld cikke a hiányos IT ismeretekről.

Az eredeti cikk itt olvasható: 7 key skills new IT grads are lacking

Nem fordítom le az egész cikket, csak a lényeget – azaz a hiányzó ismereteket – emelném ki:

1) Az alapvető üzleti funkciók ismerete

A kezdő informatikusok tudnak programozni, de értenek-e pénzügyhöz, logisztikához vagy marketinghez?

2) Enterprise-méretű rendszerintegráció tapasztalat

Más dolog érteni az informatikához, és megint más dolog érteni azokhoz a nagyvállalatokban elterjedt IT eljárásokhoz és eszközökhöz.

3) Feltörekvő új technológiák ismerete

Mikor fognak az egyetemen BI-t és felhőt oktatni? Mert a nagyvállalatoknál igény lenne rá.

4) Alapvető műszaki ismeretek

A programozók értenek a legújabb programozási nyelvekhez, de vajon tudnak-e szükség esetén command prompt-ból dolgozni, script-et írni vagy megjavítani egy elromlott egeret?

5) Legacy technológiák

Mindenki JAVA-t és C#-ot akar tanulni, miközben továbbra is szükség van COBOL és mainframe programozókra – tekintve hogy a mainframe adja a nagyvállalatok fő rendszereit. A még mindig futó VB5-ös alkalmazásokról nem is beszélve…

6) Tisztában lenni a valósággal

Miközben a friss diplomás programozók kizárólag a legjobb technológiákra koncentrálnak, nem törődnek azzal, mire van szüksége a cégnek, milyen pénzügyi kényszerek között kell mozogni és mit szeretnének a felhasználók.

7) Csapatban dolgozni

Meglepő lehet, de a generáció amelyik Facebook-on, Twitteren és online közösségeken nő fel, kevésbé képesek ezeket a kapcsolatot a munkahelyen, hús-vér kollégákkal felépíteni.

A részletek miatt mindenkinek javaslom elolvasni a hivatkozott cikket.

Habár a megállapításokat amerikai tapasztalatokra alapozták, de úgy érzem, hogy ezek a hazai viszonyokra is érvényesek. Sőt, nem csak a végzős informatikusokra, hanem sokszor a tapasztalt informatikusok között is találni olyat, akinek gondja van a fenti listával – nem egy-egy elemmel, hanem mindennel.

Mert akárhogyan is szépítjük, de ezek azok a dolgok, amiket egy IT vezető keresni fog a leendő munkatársban.

Egy banki fejlesztésnél például megnézik, hogy a fejlesztő ért-e a pénzügyekhez – ideális esetben banki tapasztalata is van. A tény az, hogy senki sem szereti az üzleti alapokat elmagyarázni „az utcáról felvett” fejlesztőnek – az üzlet azt szeretné, hogy a programozó vele egy nyelvet beszéljen, sőt akár tanácsot is adjon hatékonyabb üzleti folyamatra.

A rendszerintegráció mögött az van, hogy nagyvállalati környezetben dolgozni nem egyszerű. Aki csak úgy kívülről belecsöppen, annak nehézségei lesznek. Én eleve nem is veszek fel olyat, aki nem látott nagyvállalatot belülről. És még így is eltart egy darabig a „learning curve”.

A feltörekvő és a legacy technológiák ismerete ellentmondásnak tűnhet, de valójában nem az. Miközben a kulcsfontosságú rendszerek mainframe-en vannak (nagy teljesítményű, megbízható és bevált), addig a vállalatok új területek felé is kacsintgatnak (csak módjával). Mainframe fejlesztőre mindig szükség lesz. AZ új bevezetések és migrációk miatt viszont az új technológiákra is mindig szükség lesz. Nem lehet mindenki JAVA fejlesztő, csak mert az fizet a legjobban (most csak egy példát mondtam).

Alapvető műszaki ismeretek – az egyetemen bizony találkoztam olyan progmatossal, aki nem tudta volna a saját gépét telepíteni. Az igaz, hogy egy nagyvállalatnál erre van külön ember, de ha az informatikus nincs tisztában a háttérrel, a számítógép működésével, akkor pont a váratlan helyzetekben fog saját korlátaiba ütközni. Váratlan helyzetek mindig lesznek. Az orvostól is elvárható, hogy azt a betegséget is ismerje, amit nem nap mint nap gyógyít.

A valóságtól való elrugaszkodás nagyon jellemző. A HR-esek például a fizetések és az elvárások miatt panaszkodnak, de szakmai területen is látható a jelenség. A tankönyvekből és a szakmai folyóiratokból egy „idilli informatika” képe ömlik a diákokra, senki sem beszél a miértekről és a hogyanokról. A hamis kép felépítésében az ICT cégek is érdekeltek, hiszen a megvezetett programozók majd drága és szükségtelen megoldásokon fognak dolgozni – bevételt generálva az ICT szektornak. Az eredmény: durva landolás a valóságban, csalódás, kiábrándulás.

A csapatmunka iránti igény annyira örökzöld, annyira lerágott csont, hogy nem is írok róla többet.

Amikor Kelet- és Nyugat-Európáról beszélünk, akkor általában a különbségekről esik szó.

Most hiánypótló jelleggel arról írnék, ami ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló.

Amikor a nyugatról beszélünk, akkor általában olyasmiket mondunk, hogy bezzeg nyugaton jobban mennek a dolgok, bezzeg ott magasabbak a fizetések, stb. Korábbi írásaimban – amelyek célja bepillantás volt külföldi trendekbe – bizonyára én is estem ugyanilyen hibába. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy külföldön kolbászból lenne a kerítés.

Ezért a fair play és politikai korrektség jegyében megpróbálom összeszedni, mi az, ami pont ugyanolyan az USA-ban/Nyugat-Európában mint hazánkban.

Ami biztos: 1+1=2 és 3>2, országtól függetlenül. A matematika ugyanaz. Sőt a mérnöki tudományok ugyanazok, ugyanazt értik alatta. Egy jó mérnök itt is és ott is megbecsült ember. Egy magyar mérnök biztosan szót fog érteni a külföldi mérnökkel – ha a hétköznapi dolgokban nem is, de a szakmában biztosan.

Az IT-ra különösen jellemző, hogy a szakmai nyelv egységes: még aki nem is beszél angolul, az is ugyanazokat a kifejezéseket használja (próbálja meg használni), mint amerikai vagy angol kollégája.

Ha már nyelvek: az amerikai mérnök pont annyira nem szeret idegen nyelvet tanulni, mint a magyar.

A szoftver bug az bug itt is és ott is. Ha egy hibás kódot mutatunk egy magyar vagy egy amerikai programozónak, mindkettő azt fogja rá mondani, hogy hibás. Viszont ha egy jól megírt kódot mutatunk nekik, akkor mindkettő azt fogja rá mondani, hogy jó (most leszámítva a személyes preferenciákat és az adott cég/csapat kódolási szokásait).

Kicsit általánosítva: a jól elvégezz munka mindenhol jól elvégzett munka, de a kontármunka nyugaton is és keleten is az. A hülyeség az hülyeség, mindegy milyen nyelven mondják.

A diplomás, tanult ember mindenhol megbecsült. Függetlenül az egyetemtől, a tudás érték. A szakmai minősítések és oklevelek kvázi egységesek egész Európában illetve az egész világon (pl. PMI vagy MS minősítések) – amiket Magyarországon is pont ugyanúgy meg lehet szerezni. És amiket majd a világon mindenhol elfogadnak.

Mind a kelet-európai, mind a nyugat-európai szakember hozzáfér a legfrissebb cikkekhez, a legjobb gyakorlatokhoz és a napra kész tudáshoz. Az online média erősödésével az amerikai, angol és magyar szakember pont ugyanazokat a cikkeket olvashatja el, ugyanolyan gyorsan.

Szakmai konferenciákra ugyanúgy el lehet járni. Kelet-Európa rajta van a térképen, sokszor a konferencia házhoz jön. De ha nem is jönne, fel lehet ülni a repülőre és elmenni Londonba, Párizsba vagy Frankfurtba egy szakmai rendezvényre. Ma már nincsenek határok.

A multik mindenhol lassúak és körülményesek, a kkv-k mindenhol alkalmazkodóak és gyorsak. A nagy hal mindenhol próbálja megenni a kis halat. Minden cégtulajdonos több pénzt szeretne, az ügyfelek mindenhol kevesebbet szeretnének fizetni a jobb minőségért, a beosztottak pedig mindenhol jobb fizetésre törekednek.

Mindenhol vannak jó beszállítók és rossz beszállítók, jó ügyfelek és rossz ügyfelek. Kompetens és inkompetens embereket is szép számmal találni mindenhol. Korrupt vezetők, elsikkasztott pénzek és kirakat projektek ugyanúgy vannak mindenhol. A lopás mindenhol bűn, amit a rendőrség mindenhol büntet.

A beosztottakat mindenhol motiválni kell – legfeljebb a motivációs módszerek eltérőek. Mindenhol igaz, hogy a motivált csapat többet teljesít, mint a nem motivált. A méretből, kommunikációból és eltérő kultúrából adódó kihívások mindenhol ugyanúgy léteznek. Sehol senki nem születik Nobel díjasnak. Az eredményekhez országtól függetlenül mindenhol kemény munka kell.

A szabadúszók mindenhol magasabb órabérben dolgoznak, mint akinek határozatlan idejű munkaszerződése van. A tanácsadók mindenhol sokat kérnek és mindenhol ugyanúgy öltöznek. A minimálbér mindenhol relatíve kevés pénzt jelent.

Híd alatt lakni mindenhol ugyanolyan rossz. Mindegy, hogy hol lakunk minimálbérből egy lepukkant albérletben, mert sehol nem lesz jó. Sehol sincs kolbászból a kerítés, és az utcákat nem kövezik aranyból. Munkanélküliség mindenhol van.

A nap mindenhol 24 órából áll, minden héten van egy hétvége, amit mindenki szeretne otthon tölteni. Nyáron mindenki szeretne nyaralni menni, karácsonykor pedig otthon lenni és ajándékokat adni szeretteinek.

Az internet mindenhol ugyanolyan gyors, mobil telefon mindenhol létezik. A lefedettség persze nem ugyanolyan – ebben Magyarország messze megelőzi mondjuk az USA-t. Visa és Mastercard kártyákat mindenhol lehet kérni és mindenhol lehet használni.

Minden népnek van valami, amire büszke. Van kedvenc sportjuk, amiről szívesen beszélgetnek és amit követnek. Minden népnek vannak saját ételei – még ha azok nem is közismertek. Sztereotípiák és előítéletek mindenhol léteznek, de az intelligens ember mindenhol tudja, hogy ezek csak sztereotípiák és nem a valóság.

Ha intelligens ember: mi azt gondoljuk, hogy okosabbak vagyunk, mint a nyugatiak. Ezzel szemben a nyugatiak azt gondolják, hogy okosabbak, mint a keletiek. Mindkettő butaság: senki sem születik okosabbnak a másiknál.

Végezetül: Pick szalámit és szegedi pirospaprikát mindenhol a világon lehet kapni.

Összességében sokkal több a közös egy magyar, francia, német és amerikai munkatársban, mint gondolnánk.

Amikor Kelet- és Nyugat-Európáról beszélünk, akkor általában a különbségekről esik szó.

Most hiánypótló jelleggel arról írnék, ami ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló.

Amikor a nyugatról beszélünk, akkor általában olyasmiket mondunk, hogy bezzeg nyugaton jobban mennek a dolgok, bezzeg ott magasabbak a fizetések, stb. Korábbi írásaimban – amelyek célja bepillantás volt külföldi trendekbe – bizonyára én is estem ugyanilyen hibába. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy külföldön kolbászból lenne a kerítés.

Ezért a fair play és politikai korrektség jegyében megpróbálom összeszedni, mi az, ami pont ugyanolyan az USA-ban/Nyugat-Európában mint hazánkban.

Ami biztos: 1+1=2 és 3>2, országtól függetlenül. A matematika ugyanaz. Sőt a mérnöki tudományok ugyanazok, ugyanazt értik alatta. Egy jó mérnök itt is és ott is megbecsült ember. Egy magyar mérnök biztosan szót fog érteni a külföldi mérnökkel – ha a hétköznapi dolgokban nem is, de a szakmában biztosan.

Az IT-ra különösen jellemző, hogy a szakmai nyelv egységes: még aki nem is beszél angolul, az is ugyanazokat a kifejezéseket használja (próbálja meg használni), mint amerikai vagy angol kollégája.

Ha már nyelvek: az amerikai mérnök pont annyira nem szeret idegen nyelvet tanulni, mint a magyar.

A szoftver bug az bug itt is és ott is. Ha egy hibás kódot mutatunk egy magyar vagy egy amerikai programozónak, mindkettő azt fogja rá mondani, hogy hibás. Viszont ha egy jól megírt kódot mutatunk nekik, akkor mindkettő azt fogja rá mondani, hogy jó (most leszámítva a személyes preferenciákat és az adott cég/csapat kódolási szokásait).

Kicsit általánosítva: a jól elvégezz munka mindenhol jól elvégzett munka, de a kontármunka nyugaton is és keleten is az. A hülyeség az hülyeség, mindegy milyen nyelven mondják.

A diplomás, tanult ember mindenhol megbecsült. Függetlenül az egyetemtől, a tudás érték. A szakmai minősítések és oklevelek kvázi egységesek egész Európában illetve az egész világon (pl. PMI vagy MS minősítések) – amiket Magyarországon is pont ugyanúgy meg lehet szerezni. És amiket majd a világon mindenhol elfogadnak.

Mind a kelet-európai, mind a nyugat-európai szakember hozzáfér a legfrissebb cikkekhez, a legjobb gyakorlatokhoz és a napra kész tudáshoz. Az online média erősödésével az amerikai, angol és magyar szakember pont ugyanazokat a cikkeket olvashatja el, ugyanolyan gyorsan.

Szakmai konferenciákra ugyanúgy el lehet járni. Kelet-Európa rajta van a térképen, sokszor a konferencia házhoz jön. De ha nem is jönne, fel lehet ülni a repülőre és elmenni Londonba, Párizsba vagy Frankfurtba egy szakmai rendezvényre. Ma már nincsenek határok.

A multik mindenhol lassúak és körülményesek, a kkv-k mindenhol alkalmazkodóak és gyorsak. A nagy hal mindenhol próbálja megenni a kis halat. Minden cégtulajdonos több pénzt szeretne, az ügyfelek mindenhol kevesebbet szeretnének fizetni a jobb minőségért, a beosztottak pedig mindenhol jobb fizetésre törekednek.

Mindenhol vannak jó beszállítók és rossz beszállítók, jó ügyfelek és rossz ügyfelek. Kompetens és inkompetens embereket is szép számmal találni mindenhol. Korrupt vezetők, elsikkasztott pénzek és kirakat projektek ugyanúgy vannak mindenhol. A lopás mindenhol bűn, amit a rendőrség mindenhol büntet.

A beosztottakat mindenhol motiválni kell – legfeljebb a motivációs módszerek eltérőek. Mindenhol igaz, hogy a motivált csapat többet teljesít, mint a nem motivált. A méretből, kommunikációból és eltérő kultúrából adódó kihívások mindenhol ugyanúgy léteznek. Sehol senki nem születik Nobel díjasnak. Az eredményekhez országtól függetlenül mindenhol kemény munka kell.

A szabadúszók mindenhol magasabb órabérben dolgoznak, mint akinek határozatlan idejű munkaszerződése van. A tanácsadók mindenhol sokat kérnek és mindenhol ugyanúgy öltöznek. A minimálbér mindenhol relatíve kevés pénzt jelent.

Híd alatt lakni mindenhol ugyanolyan rossz. Mindegy, hogy hol lakunk minimálbérből egy lepukkant albérletben, mert sehol nem lesz jó. Sehol sincs kolbászból a kerítés, és az utcákat nem kövezik aranyból. Munkanélküliség mindenhol van.

A nap mindenhol 24 órából áll, minden héten van egy hétvége, amit mindenki szeretne otthon tölteni. Nyáron mindenki szeretne nyaralni menni, karácsonykor pedig otthon lenni és ajándékokat adni szeretteinek.

Az internet mindenhol ugyanolyan gyors, mobil telefon mindenhol létezik. A lefedettség persze nem ugyanolyan – ebben Magyarország messze megelőzi mondjuk az USA-t. Visa és Mastercard kártyákat mindenhol lehet kérni és mindenhol lehet használni.

Minden népnek van valami, amire büszke. Van kedvenc sportjuk, amiről szívesen beszélgetnek és amit követnek. Minden népnek vannak saját ételei – még ha azok nem is közismertek. Sztereotípiák és előítéletek mindenhol léteznek, de az intelligens ember mindenhol tudja, hogy ezek csak sztereotípiák és nem a valóság.

Ha intelligens ember: mi azt gondoljuk, hogy okosabbak vagyunk, mint a nyugatiak. Ezzel szemben a nyugatiak azt gondolják, hogy okosabbak, mint a keletiek. Mindkettő butaság: senki sem születik okosabbnak a másiknál.

Végezetül: Pick szalámit és szegedi pirospaprikát mindenhol a világon lehet kapni.

Összességében sokkal több a közös egy magyar, francia, német és amerikai munkatársban, mint gondolnánk.