ITÉlet

Valóban halott-e a leadership és belefulladtunk a command&control vezetési struktúrákba?

A vitaindító gondolat a Jeremie Kubicek-féle Leadership is dead című könyv CÍME adta, amire Holden hívta fel a figyelmet.

A könyvet nem olvastam, ezért arról nem írok, pusztán a felütés érdekel: valóban igaz-e a kijelentés, hogy a leadership halott?

A kijelentés és a könyv címe nem tetszik, ugyanis populistának tűnik. Jelenleg globális gazdasági recesszió dúl, ilyenkor a hitelesség látszatát lehet kelteni a vészharang kongatással és pesszimista kijelentésekkel. Márpedig az világos, hogy a gazdasági válságot nem menedzserek és cégvezetők okozták. Vagy legalábbis nem általánosságban ők. Amennyire nálam okosabb emberektől hallottam, a válságot a nem megfelelő hitelezési gyakorlat és a tétova politikusok okozták. Vagyis a válságnak nincs közvetlen kapcsolata a leadership-hez. Ettől függetlenül persze lehet vezetői válság a világban.

Mit is jelent pontosan a leadership? A wikipedia szerint:

Leadership is "organizing a group of people to achieve a common goal".

Ha ez a definíció, akkor a leadership sosem lehet halott, hiszen mindig szükség volt és mindig szükség lesz arra, hogy egy csoportnyi ember egy közös cél elérése érdekében vezessünk. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy jelenlegi módszerek rosszak és/vagy nem ismertek széleskörűen.

Rosszak-e a mai modern vezetési módszerek?

Tény, hogy a vállalatok működnek. Minden szinten. Tehát akármilyenek is a vezetési módszerek, de valamilyen módon sikerül a beosztottakat egy közös cél irányába (értékesítés, profit) terelni. Ha elmegyünk a hipermarketbe reggel, ott mindent meg tudunk venni, lesz friss kenyér és lesz pénztáros.

Meglehet, hogy a vezetési módszereken van mit javítani, de a vállalatok nem állnak az összeomlás szélén, illetve ha állnak, akkor nem bizalmi vagy vezetői válság miatt.

Ismertek-e eléggé a legjobb vezetési gyakorlatok?

Sajnos attól tartok, hogy nem. Azt látom, hogy habár a vezetési módszerek ismertek, tengernyi szakirodalom és tanfolyam áll rendelkezésre, de ezek nem mindig köszönnek vissza a gyakorlatban.

Erről többször írtam, például Miért tartják a menedzsereket inkompetensnek 2

A válság és a vezetési gyakorlatok kapcsán érdemes beszélni egy fontos dologról: a közgazdászok túlzott befolyásáról. Az utóbbi 10 évben sokat nőtt a gazdaság és a vállalatok függősége a pénzügyi szektortól, ennek következményeképpen pedig a közgazdászoktól. A közgazdaságtudománynak nincs semmi köze a vezetőkészséghez. Amikor közgazdászok kerülnek a cég élére, az szükségszerűen a rossz vezetői gyakorlatok előretörését jelenti (kivéve, ha pénzügyi szektorban lévő cégről beszélünk).

Amikor a bank mondja meg a gyárnak, mit csináljon, amikor a gyár teljesítményét részvényárfolyamban mérik, az ott táptalaja lesz a rossz vezetésnek.

De ez nem mai találmány. Rossz, pénzéhes vezetők mindig, minden korban voltak. Elég csak arra gondolni, milyen embertelen körülmények között dolgoztak a munkások az ipari forradalom alatt Angliában, vagy hogy az amerikai vasútépítés hőskorában mennyi cég futott fel aztán ment tőzsde pusztán spekulatív céllal. Aki azt állítja, hogy régen minden jobb volt, nagyon téved.

Jó vezetők ma is léteznek, néhány példa ha már autóiparnál tartunk: Carlos Ghosn (Nissan), Hiroshi Okuda (Toyota) vagy Leif Johansson (Volvo).

A gyakorlatban is azt látom, hogy jó vezetők léteznek, a jó vezetés létezik. Sőt egyenlőre a saját karrierutam is azt mutatja, hogy a motiváció és a jól vezetett csapat érték, amit a vezetőség is elismer.

Valóban halott-e a leadership és belefulladtunk a command&control vezetési struktúrákba?

A vitaindító gondolat a Jeremie Kubicek-féle Leadership is dead című könyv CÍME adta, amire Holden hívta fel a figyelmet.

A könyvet nem olvastam, ezért arról nem írok, pusztán a felütés érdekel: valóban igaz-e a kijelentés, hogy a leadership halott?

A kijelentés és a könyv címe nem tetszik, ugyanis populistának tűnik. Jelenleg globális gazdasági recesszió dúl, ilyenkor a hitelesség látszatát lehet kelteni a vészharang kongatással és pesszimista kijelentésekkel. Márpedig az világos, hogy a gazdasági válságot nem menedzserek és cégvezetők okozták. Vagy legalábbis nem általánosságban ők. Amennyire nálam okosabb emberektől hallottam, a válságot a nem megfelelő hitelezési gyakorlat és a tétova politikusok okozták. Vagyis a válságnak nincs közvetlen kapcsolata a leadership-hez. Ettől függetlenül persze lehet vezetői válság a világban.

Mit is jelent pontosan a leadership? A wikipedia szerint:

Leadership is "organizing a group of people to achieve a common goal".

Ha ez a definíció, akkor a leadership sosem lehet halott, hiszen mindig szükség volt és mindig szükség lesz arra, hogy egy csoportnyi ember egy közös cél elérése érdekében vezessünk. Legfeljebb arról beszélhetünk, hogy jelenlegi módszerek rosszak és/vagy nem ismertek széleskörűen.

Rosszak-e a mai modern vezetési módszerek?

Tény, hogy a vállalatok működnek. Minden szinten. Tehát akármilyenek is a vezetési módszerek, de valamilyen módon sikerül a beosztottakat egy közös cél irányába (értékesítés, profit) terelni. Ha elmegyünk a hipermarketbe reggel, ott mindent meg tudunk venni, lesz friss kenyér és lesz pénztáros.

Meglehet, hogy a vezetési módszereken van mit javítani, de a vállalatok nem állnak az összeomlás szélén, illetve ha állnak, akkor nem bizalmi vagy vezetői válság miatt.

Ismertek-e eléggé a legjobb vezetési gyakorlatok?

Sajnos attól tartok, hogy nem. Azt látom, hogy habár a vezetési módszerek ismertek, tengernyi szakirodalom és tanfolyam áll rendelkezésre, de ezek nem mindig köszönnek vissza a gyakorlatban.

Erről többször írtam, például Miért tartják a menedzsereket inkompetensnek 2

A válság és a vezetési gyakorlatok kapcsán érdemes beszélni egy fontos dologról: a közgazdászok túlzott befolyásáról. Az utóbbi 10 évben sokat nőtt a gazdaság és a vállalatok függősége a pénzügyi szektortól, ennek következményeképpen pedig a közgazdászoktól. A közgazdaságtudománynak nincs semmi köze a vezetőkészséghez. Amikor közgazdászok kerülnek a cég élére, az szükségszerűen a rossz vezetői gyakorlatok előretörését jelenti (kivéve, ha pénzügyi szektorban lévő cégről beszélünk).

Amikor a bank mondja meg a gyárnak, mit csináljon, amikor a gyár teljesítményét részvényárfolyamban mérik, az ott táptalaja lesz a rossz vezetésnek.

De ez nem mai találmány. Rossz, pénzéhes vezetők mindig, minden korban voltak. Elég csak arra gondolni, milyen embertelen körülmények között dolgoztak a munkások az ipari forradalom alatt Angliában, vagy hogy az amerikai vasútépítés hőskorában mennyi cég futott fel aztán ment tőzsde pusztán spekulatív céllal. Aki azt állítja, hogy régen minden jobb volt, nagyon téved.

Jó vezetők ma is léteznek, néhány példa ha már autóiparnál tartunk: Carlos Ghosn (Nissan), Hiroshi Okuda (Toyota) vagy Leif Johansson (Volvo).

A gyakorlatban is azt látom, hogy jó vezetők léteznek, a jó vezetés létezik. Sőt egyenlőre a saját karrierutam is azt mutatja, hogy a motiváció és a jól vezetett csapat érték, amit a vezetőség is elismer.

Egy igen jó cikk Cservenyák Tamástól.

http://tudatosvezetes.blogspot.com/2011/09/az-mba-tol-nem-leszel-menedzser.html

Egy igen jó cikk Cservenyák Tamástól.

http://tudatosvezetes.blogspot.com/2011/09/az-mba-tol-nem-leszel-menedzser.html

Egy igen jó cikk Cservenyák Tamástól.

http://tudatosvezetes.blogspot.com/2011/09/az-mba-tol-nem-leszel-menedzser.html

Egy igen jó cikk Cservenyák Tamástól.

http://tudatosvezetes.blogspot.com/2011/09/az-mba-tol-nem-leszel-menedzser.html

Jó dolog-e utazni, cég pénzén világot látni?

Sokan irigykednek rám az üzleti utak miatt. 360 EUR/éj árú szobában lakni, 5 csillagos szállodákban „tengődni”, a legdrágább éttermekbe járni, a világ nagyvárosaiban mindenhol megfordulni.

Elmondok egy nagy titkot: cseppet sem jó. Valahol visszasírom azokat az időket, amikor kétkezi programozóként nem kellett utazni sehová, csak írni a kódot aztán meg hazamenni.

Nagyon szívesen elcserélném az 5 csillagos szállodát azzal, hogy azt az időt otthon töltsem a családommal.

Amíg az ember fiatal és tapasztalatlan, addig izgalmas dolog utazgatni, repülni, Párizsba-Rómába-Londonba-Amszterdamba menni (esetleg rendszeresen).

Egy idő után a repülés izgalma elvész, sőt egyenesen unalmassá válik. Nagy kaland helyett csak a reptéren eltöltött unalmas órák maradnak, meg ahogy a repülőn ücsörgök és számolom a perceket a leszállásig. Nincs benne semmilyen izgalom.

A „világot látunk” kép is hamis. Az üzleti út azt jelenti, hogy napközben bent ülök egy irodában és üzletről beszélgetünk. Mire vége a munkának, addigra besötétedik és minden bezár – nincs lehetőség megnézni a várost. Rosszabb esetben üzleti vacsora is van (kötelező), és akkor már egyenesen annak fogok örülni, ha késő éjjel beeshetek a szállodai ágyamba.

Az irodából nézve a világ pont ugyanolyan mindenhol. Ezért felesleges elutazni bárhova is.

Ha meg akarom nézni a várost és bele akarok kóstolni a helyi kultúrába, akkor azt csak turistaként, szabadnapot kivéve tudom.

Az öltönyös menedzserek életét sokan képzelik a drága hotel és éttermek világába. Az igazság az, hogy a legdrágább szálloda sem olyan kényelmes, mint otthon a saját ágyam, és egyik étteremben sem eszek olyan jól, mint otthon. A legolcsóbb szállásra is elmegyek, ha csöndes meleg szobát és tiszta ágyat adnak. Étel tekintetében pedig örülök, ha gyorsan bekaphatok valami egyszerűt – amit rendszerint nem lehet, mert valakivel el kell menni beszélgetni egy tál étel mellett, és olyankor adni kell a külsőségekre. Általában órákba telik, mire az üzleti partneremmel összeszedjük magunkat és találunk egy megfelelő éttermet (a szállodától JÓ MESSZE), ahol aztán hosszú idő lesz mire rendelünk valamit és azt kihozzák. De akkor sem az evésről szól a történet, hanem kedélyesen csevegünk és kapcsolatot építünk.

Amíg az ember fiatal, addig lásson világot. A külföldi út a legjobb módi, de rendszeres üzleti utak kapcsán is el lehet kapni ezt-azt a másik kultúrából. De amint megházasodunk és gyerekünk lesz, akkor az utazás nyűggé válik, a külföldön töltött idő pedig elveszetté. A család a legfontosabb, és nincs az a pénz vagy az a kényelem, ami ezt helyettesíthetné.

Sajnos utazni KELL. Magyarország nem a világ közepe, és bizonyos szint felett már szükségszerűen külföldiekkel dolgozunk együtt. Az IT különösen az a terület, ahol az ember akaratán kívül belecsöppen egy nagyvállalat projektjébe, egy multi környezetbe, aztán innen csak egy lépés az utazás (sok az SSC Magyarországon).  A külföldi munkatársakkal időnként találkozni kell, mármint ha jól akarjuk végezni a munkánkat.

Amikor valaki állásra jelentkezik, célszerű rákérdezni az üzleti utak gyakoriságára és hosszára. Nagyon nem mindegy, hogy az irodában húzunk le hétköznap napi 10 órákat, vagy hétfő reggel 6-kor indul a repülőnk Ferihegyről és péntek este fél 11-kor érkezik vissza.

Az még rosszabb, ha ezek az utak nem tervezhetők, tehát nem mi mondjuk meg mikor utazunk, hanem a főnökünk vagy valaki más.

A legeslegrosszabb az, amikor az előző nap derül ki, hogy menni kell.

Volt már olyan állásajánlat, amit ilyenek miatt nem fogadtam el.

Mert miért is rossz a „nem tervezett utazás”? Ilyen munkahely mellett nem tudok színházba menni, vagy legalábbis azon kell izgulni, hogy kidobott pénz lesz-e a színházjegy ára. Nehézkessé válik a találkozás a barátokkal.

Ha a hetet valahol a világ túlvégén töltöm, akkor a hétvége pihenésről fog szólni, nem fogok akarni társaságba menni és pörögni.

A végére egy kis színes sztori.

Amikor hazaköltöztem Magyarországra, állást kerestem. Lelkesen, hogy végre itthon dolgozhatok. Az egyik állásinterjú egy multinál volt, akik egy külföldi ügyfelüknél futó projektbe akartak benyomni – kvázi ugyanoda akartak visszaküldeni kiküldetéssel, ahonnan hazajöttem. Csak amíg korábban helyi versenyképes fizetést kaptam, úgy ők ezt magyar versenyképes fizetéssel ajánlották. És természetesen mindezt úgy tálalták, mint lehetőség, mint bónusz.

Jó dolog-e utazni, cég pénzén világot látni?

Sokan irigykednek rám az üzleti utak miatt. 360 EUR/éj árú szobában lakni, 5 csillagos szállodákban „tengődni”, a legdrágább éttermekbe járni, a világ nagyvárosaiban mindenhol megfordulni.

Elmondok egy nagy titkot: cseppet sem jó. Valahol visszasírom azokat az időket, amikor kétkezi programozóként nem kellett utazni sehová, csak írni a kódot aztán meg hazamenni.

Nagyon szívesen elcserélném az 5 csillagos szállodát azzal, hogy azt az időt otthon töltsem a családommal.

Amíg az ember fiatal és tapasztalatlan, addig izgalmas dolog utazgatni, repülni, Párizsba-Rómába-Londonba-Amszterdamba menni (esetleg rendszeresen).

Egy idő után a repülés izgalma elvész, sőt egyenesen unalmassá válik. Nagy kaland helyett csak a reptéren eltöltött unalmas órák maradnak, meg ahogy a repülőn ücsörgök és számolom a perceket a leszállásig. Nincs benne semmilyen izgalom.

A „világot látunk” kép is hamis. Az üzleti út azt jelenti, hogy napközben bent ülök egy irodában és üzletről beszélgetünk. Mire vége a munkának, addigra besötétedik és minden bezár – nincs lehetőség megnézni a várost. Rosszabb esetben üzleti vacsora is van (kötelező), és akkor már egyenesen annak fogok örülni, ha késő éjjel beeshetek a szállodai ágyamba.

Az irodából nézve a világ pont ugyanolyan mindenhol. Ezért felesleges elutazni bárhova is.

Ha meg akarom nézni a várost és bele akarok kóstolni a helyi kultúrába, akkor azt csak turistaként, szabadnapot kivéve tudom.

Az öltönyös menedzserek életét sokan képzelik a drága hotel és éttermek világába. Az igazság az, hogy a legdrágább szálloda sem olyan kényelmes, mint otthon a saját ágyam, és egyik étteremben sem eszek olyan jól, mint otthon. A legolcsóbb szállásra is elmegyek, ha csöndes meleg szobát és tiszta ágyat adnak. Étel tekintetében pedig örülök, ha gyorsan bekaphatok valami egyszerűt – amit rendszerint nem lehet, mert valakivel el kell menni beszélgetni egy tál étel mellett, és olyankor adni kell a külsőségekre. Általában órákba telik, mire az üzleti partneremmel összeszedjük magunkat és találunk egy megfelelő éttermet (a szállodától JÓ MESSZE), ahol aztán hosszú idő lesz mire rendelünk valamit és azt kihozzák. De akkor sem az evésről szól a történet, hanem kedélyesen csevegünk és kapcsolatot építünk.

Amíg az ember fiatal, addig lásson világot. A külföldi út a legjobb módi, de rendszeres üzleti utak kapcsán is el lehet kapni ezt-azt a másik kultúrából. De amint megházasodunk és gyerekünk lesz, akkor az utazás nyűggé válik, a külföldön töltött idő pedig elveszetté. A család a legfontosabb, és nincs az a pénz vagy az a kényelem, ami ezt helyettesíthetné.

Sajnos utazni KELL. Magyarország nem a világ közepe, és bizonyos szint felett már szükségszerűen külföldiekkel dolgozunk együtt. Az IT különösen az a terület, ahol az ember akaratán kívül belecsöppen egy nagyvállalat projektjébe, egy multi környezetbe, aztán innen csak egy lépés az utazás (sok az SSC Magyarországon).  A külföldi munkatársakkal időnként találkozni kell, mármint ha jól akarjuk végezni a munkánkat.

Amikor valaki állásra jelentkezik, célszerű rákérdezni az üzleti utak gyakoriságára és hosszára. Nagyon nem mindegy, hogy az irodában húzunk le hétköznap napi 10 órákat, vagy hétfő reggel 6-kor indul a repülőnk Ferihegyről és péntek este fél 11-kor érkezik vissza.

Az még rosszabb, ha ezek az utak nem tervezhetők, tehát nem mi mondjuk meg mikor utazunk, hanem a főnökünk vagy valaki más.

A legeslegrosszabb az, amikor az előző nap derül ki, hogy menni kell.

Volt már olyan állásajánlat, amit ilyenek miatt nem fogadtam el.

Mert miért is rossz a „nem tervezett utazás”? Ilyen munkahely mellett nem tudok színházba menni, vagy legalábbis azon kell izgulni, hogy kidobott pénz lesz-e a színházjegy ára. Nehézkessé válik a találkozás a barátokkal.

Ha a hetet valahol a világ túlvégén töltöm, akkor a hétvége pihenésről fog szólni, nem fogok akarni társaságba menni és pörögni.

A végére egy kis színes sztori.

Amikor hazaköltöztem Magyarországra, állást kerestem. Lelkesen, hogy végre itthon dolgozhatok. Az egyik állásinterjú egy multinál volt, akik egy külföldi ügyfelüknél futó projektbe akartak benyomni – kvázi ugyanoda akartak visszaküldeni kiküldetéssel, ahonnan hazajöttem. Csak amíg korábban helyi versenyképes fizetést kaptam, úgy ők ezt magyar versenyképes fizetéssel ajánlották. És természetesen mindezt úgy tálalták, mint lehetőség, mint bónusz.

Jó dolog-e utazni, cég pénzén világot látni?

Sokan irigykednek rám az üzleti utak miatt. 360 EUR/éj árú szobában lakni, 5 csillagos szállodákban „tengődni”, a legdrágább éttermekbe járni, a világ nagyvárosaiban mindenhol megfordulni.

Elmondok egy nagy titkot: cseppet sem jó. Valahol visszasírom azokat az időket, amikor kétkezi programozóként nem kellett utazni sehová, csak írni a kódot aztán meg hazamenni.

Nagyon szívesen elcserélném az 5 csillagos szállodát azzal, hogy azt az időt otthon töltsem a családommal.

Amíg az ember fiatal és tapasztalatlan, addig izgalmas dolog utazgatni, repülni, Párizsba-Rómába-Londonba-Amszterdamba menni (esetleg rendszeresen).

Egy idő után a repülés izgalma elvész, sőt egyenesen unalmassá válik. Nagy kaland helyett csak a reptéren eltöltött unalmas órák maradnak, meg ahogy a repülőn ücsörgök és számolom a perceket a leszállásig. Nincs benne semmilyen izgalom.

A „világot látunk” kép is hamis. Az üzleti út azt jelenti, hogy napközben bent ülök egy irodában és üzletről beszélgetünk. Mire vége a munkának, addigra besötétedik és minden bezár – nincs lehetőség megnézni a várost. Rosszabb esetben üzleti vacsora is van (kötelező), és akkor már egyenesen annak fogok örülni, ha késő éjjel beeshetek a szállodai ágyamba.

Az irodából nézve a világ pont ugyanolyan mindenhol. Ezért felesleges elutazni bárhova is.

Ha meg akarom nézni a várost és bele akarok kóstolni a helyi kultúrába, akkor azt csak turistaként, szabadnapot kivéve tudom.

Az öltönyös menedzserek életét sokan képzelik a drága hotel és éttermek világába. Az igazság az, hogy a legdrágább szálloda sem olyan kényelmes, mint otthon a saját ágyam, és egyik étteremben sem eszek olyan jól, mint otthon. A legolcsóbb szállásra is elmegyek, ha csöndes meleg szobát és tiszta ágyat adnak. Étel tekintetében pedig örülök, ha gyorsan bekaphatok valami egyszerűt – amit rendszerint nem lehet, mert valakivel el kell menni beszélgetni egy tál étel mellett, és olyankor adni kell a külsőségekre. Általában órákba telik, mire az üzleti partneremmel összeszedjük magunkat és találunk egy megfelelő éttermet (a szállodától JÓ MESSZE), ahol aztán hosszú idő lesz mire rendelünk valamit és azt kihozzák. De akkor sem az evésről szól a történet, hanem kedélyesen csevegünk és kapcsolatot építünk.

Amíg az ember fiatal, addig lásson világot. A külföldi út a legjobb módi, de rendszeres üzleti utak kapcsán is el lehet kapni ezt-azt a másik kultúrából. De amint megházasodunk és gyerekünk lesz, akkor az utazás nyűggé válik, a külföldön töltött idő pedig elveszetté. A család a legfontosabb, és nincs az a pénz vagy az a kényelem, ami ezt helyettesíthetné.

Sajnos utazni KELL. Magyarország nem a világ közepe, és bizonyos szint felett már szükségszerűen külföldiekkel dolgozunk együtt. Az IT különösen az a terület, ahol az ember akaratán kívül belecsöppen egy nagyvállalat projektjébe, egy multi környezetbe, aztán innen csak egy lépés az utazás (sok az SSC Magyarországon).  A külföldi munkatársakkal időnként találkozni kell, mármint ha jól akarjuk végezni a munkánkat.

Amikor valaki állásra jelentkezik, célszerű rákérdezni az üzleti utak gyakoriságára és hosszára. Nagyon nem mindegy, hogy az irodában húzunk le hétköznap napi 10 órákat, vagy hétfő reggel 6-kor indul a repülőnk Ferihegyről és péntek este fél 11-kor érkezik vissza.

Az még rosszabb, ha ezek az utak nem tervezhetők, tehát nem mi mondjuk meg mikor utazunk, hanem a főnökünk vagy valaki más.

A legeslegrosszabb az, amikor az előző nap derül ki, hogy menni kell.

Volt már olyan állásajánlat, amit ilyenek miatt nem fogadtam el.

Mert miért is rossz a „nem tervezett utazás”? Ilyen munkahely mellett nem tudok színházba menni, vagy legalábbis azon kell izgulni, hogy kidobott pénz lesz-e a színházjegy ára. Nehézkessé válik a találkozás a barátokkal.

Ha a hetet valahol a világ túlvégén töltöm, akkor a hétvége pihenésről fog szólni, nem fogok akarni társaságba menni és pörögni.

A végére egy kis színes sztori.

Amikor hazaköltöztem Magyarországra, állást kerestem. Lelkesen, hogy végre itthon dolgozhatok. Az egyik állásinterjú egy multinál volt, akik egy külföldi ügyfelüknél futó projektbe akartak benyomni – kvázi ugyanoda akartak visszaküldeni kiküldetéssel, ahonnan hazajöttem. Csak amíg korábban helyi versenyképes fizetést kaptam, úgy ők ezt magyar versenyképes fizetéssel ajánlották. És természetesen mindezt úgy tálalták, mint lehetőség, mint bónusz.

Jó dolog-e utazni, cég pénzén világot látni?

Sokan irigykednek rám az üzleti utak miatt. 360 EUR/éj árú szobában lakni, 5 csillagos szállodákban „tengődni”, a legdrágább éttermekbe járni, a világ nagyvárosaiban mindenhol megfordulni.

Elmondok egy nagy titkot: cseppet sem jó. Valahol visszasírom azokat az időket, amikor kétkezi programozóként nem kellett utazni sehová, csak írni a kódot aztán meg hazamenni.

Nagyon szívesen elcserélném az 5 csillagos szállodát azzal, hogy azt az időt otthon töltsem a családommal.

Amíg az ember fiatal és tapasztalatlan, addig izgalmas dolog utazgatni, repülni, Párizsba-Rómába-Londonba-Amszterdamba menni (esetleg rendszeresen).

Egy idő után a repülés izgalma elvész, sőt egyenesen unalmassá válik. Nagy kaland helyett csak a reptéren eltöltött unalmas órák maradnak, meg ahogy a repülőn ücsörgök és számolom a perceket a leszállásig. Nincs benne semmilyen izgalom.

A „világot látunk” kép is hamis. Az üzleti út azt jelenti, hogy napközben bent ülök egy irodában és üzletről beszélgetünk. Mire vége a munkának, addigra besötétedik és minden bezár – nincs lehetőség megnézni a várost. Rosszabb esetben üzleti vacsora is van (kötelező), és akkor már egyenesen annak fogok örülni, ha késő éjjel beeshetek a szállodai ágyamba.

Az irodából nézve a világ pont ugyanolyan mindenhol. Ezért felesleges elutazni bárhova is.

Ha meg akarom nézni a várost és bele akarok kóstolni a helyi kultúrába, akkor azt csak turistaként, szabadnapot kivéve tudom.

Az öltönyös menedzserek életét sokan képzelik a drága hotel és éttermek világába. Az igazság az, hogy a legdrágább szálloda sem olyan kényelmes, mint otthon a saját ágyam, és egyik étteremben sem eszek olyan jól, mint otthon. A legolcsóbb szállásra is elmegyek, ha csöndes meleg szobát és tiszta ágyat adnak. Étel tekintetében pedig örülök, ha gyorsan bekaphatok valami egyszerűt – amit rendszerint nem lehet, mert valakivel el kell menni beszélgetni egy tál étel mellett, és olyankor adni kell a külsőségekre. Általában órákba telik, mire az üzleti partneremmel összeszedjük magunkat és találunk egy megfelelő éttermet (a szállodától JÓ MESSZE), ahol aztán hosszú idő lesz mire rendelünk valamit és azt kihozzák. De akkor sem az evésről szól a történet, hanem kedélyesen csevegünk és kapcsolatot építünk.

Amíg az ember fiatal, addig lásson világot. A külföldi út a legjobb módi, de rendszeres üzleti utak kapcsán is el lehet kapni ezt-azt a másik kultúrából. De amint megházasodunk és gyerekünk lesz, akkor az utazás nyűggé válik, a külföldön töltött idő pedig elveszetté. A család a legfontosabb, és nincs az a pénz vagy az a kényelem, ami ezt helyettesíthetné.

Sajnos utazni KELL. Magyarország nem a világ közepe, és bizonyos szint felett már szükségszerűen külföldiekkel dolgozunk együtt. Az IT különösen az a terület, ahol az ember akaratán kívül belecsöppen egy nagyvállalat projektjébe, egy multi környezetbe, aztán innen csak egy lépés az utazás (sok az SSC Magyarországon).  A külföldi munkatársakkal időnként találkozni kell, mármint ha jól akarjuk végezni a munkánkat.

Amikor valaki állásra jelentkezik, célszerű rákérdezni az üzleti utak gyakoriságára és hosszára. Nagyon nem mindegy, hogy az irodában húzunk le hétköznap napi 10 órákat, vagy hétfő reggel 6-kor indul a repülőnk Ferihegyről és péntek este fél 11-kor érkezik vissza.

Az még rosszabb, ha ezek az utak nem tervezhetők, tehát nem mi mondjuk meg mikor utazunk, hanem a főnökünk vagy valaki más.

A legeslegrosszabb az, amikor az előző nap derül ki, hogy menni kell.

Volt már olyan állásajánlat, amit ilyenek miatt nem fogadtam el.

Mert miért is rossz a „nem tervezett utazás”? Ilyen munkahely mellett nem tudok színházba menni, vagy legalábbis azon kell izgulni, hogy kidobott pénz lesz-e a színházjegy ára. Nehézkessé válik a találkozás a barátokkal.

Ha a hetet valahol a világ túlvégén töltöm, akkor a hétvége pihenésről fog szólni, nem fogok akarni társaságba menni és pörögni.

A végére egy kis színes sztori.

Amikor hazaköltöztem Magyarországra, állást kerestem. Lelkesen, hogy végre itthon dolgozhatok. Az egyik állásinterjú egy multinál volt, akik egy külföldi ügyfelüknél futó projektbe akartak benyomni – kvázi ugyanoda akartak visszaküldeni kiküldetéssel, ahonnan hazajöttem. Csak amíg korábban helyi versenyképes fizetést kaptam, úgy ők ezt magyar versenyképes fizetéssel ajánlották. És természetesen mindezt úgy tálalták, mint lehetőség, mint bónusz.