Egy cikk azoknak, akik sokat dolgoznak, de nem ismerik el őket.

Egy cikk azoknak, akik sokat dolgoznak, de nem ismerik el őket.

Még mielőtt félreértésekbe keverednénk: én magam is a teljesítmény alapú értékelés híve vagyok. A beosztottaimat, a csapatomat a maximális teljesítményre sarkallom, és csak az eredmények számítanak. A beosztottaimat nem az érzések, hanem a számok, a célkitűzések alapján értékelem.

Úgy tűnhet tehát, hogy minden jó – pedig nem.

A legelső probléma a „keményen dolgoztam vs eredményesen dolgoztam” ütközet. Meglepő lehet, de sokan vannak, akik keményen és sokat dolgoznak, de nem eredményesen, nem érik el a kitűzött célokat. Többnyire külső körülmények miatt, vagy mert nem látják tisztán a célt.

Egy menedzsert még fenékbe lehet rúgni, hogy ne jöjjön üres kifogásokkal, de egy beosztottat, akinek adott konkrét feladata van, őt nem. Őt igenis befolyásolják a körülmények, ő nem tud termelni, ha nincs elég alapanyag és ha nem állnak rendelkezésre az eszközök.

Szóval adódik a helyzet, hogy a beosztottunk sokat dolgozott, majd megszakadt a munkában, de a végén a számok nem éppen fényesek. És ilyenkor megdől az elmélet!
Maga a beosztott úgy gondolja, hogy ő megérdemli a legjobb értékelést, hiszen minden tőle telhetőt megtett, túlteljesítette az elvárásokat. Nem nézi az átfogó képet, az nem is érdekli.

Mondok egy példát: Tegyük fel hogy van egy szoftverfejlesztő, aki napi 12 órában, sőt még hétvégén is írja a kódot. A rendszerszervező elszúrja a specifikációt, ezért sok kódot újra kell írni. Végeredményben a kódolás sokkal tovább tart, mint amit a szoftver funkcionalitása alapján gondolunk.
Tehát az összteljesítmény gyenge volt, miközben a fejlesztő keményen dolgozott.

A másik probléma az, hogy sok ember egészen egyszerűen nem tudja az átfogó képet értelmezni. Ilyen az emberi természet! A cég, az ország helyzetét is azok alapján ítéljük meg, hogy velünk konkrétan mi történik, nem az alapján, ami a céggel és az országgal történik. Igazából az embereket nem is érdekli az átfogó kép, őket a saját életük érdekli, az hogy ők hogyan látják a világot.
Ha megpróbálnánk elmagyarázni nekik a helyzetet, akkor csak pislognak, és itt el is vérzik a teljesítményalapú értékelés.

Ja és ha már értelmezési probléma: sokan egyszerűen képtelenek célkitűzések alapján dolgozni – ilyen az emberi természet. Számukra fontosabb az, amit gondolnak, vagy amit mások gondolnak. Például célkitűzés az xy projekt határidőre történő befejezése, de számukra inkább fontosabb, hogy az ügyfél elégedett legyen. Az eredmény: a projekt nem lesz kész határidőre, de az ügyfél elégedett a munkával. Akkor most a PM kapjon fizetésemelést vagy rúgjuk ki?

Továbbmenve a mérhetőség gondolatmenetén, a jelenlegi válság rámutatott egy dologra: sok olyan pozíció létezik (pl újautó értékesítők), ahol a piaci körülmények sokkal nagyobb mértékben befolyásolják a teljesítményt, mint a személyes munka. Lehet valaki tehetséges értékesítő egy gazdasági növekedés idején, hogy aztán érthetetlen módon visszaessen a a gazdasági megszorítások idején.

A teljesítményről úgy gondoljuk, hogy objektív és mérhető. Azonban az igazság az, hogy ha valaki kimagasló teljesítményt akar elérni, nos a „kimagasló” csak szubjektíven értékelhető. Ott van ugyanis a szervezi vakság, amikor csak bizonyos eredmények, bizonyos személyek látszódnak a vezetőség és a többi szervezeti egység felé.
Előfordulhat, hogy valaki nagyon jól teljesít, de nem látszik a vezetőség felé – miközben valaki más kevésbé teljesít jól, de őt viszont „látják”. És a vezetőség azt fogja jutalmazni, aki látszik, nem azt, aki jól dolgozik.

Mi a teendő tehát, ha jó teljesítményt szeretnénk elérni?
- Dolgozzunk sokat.
- Legyünk eredmény orientáltak – ne csak sokat dolgozzunk, hanem eredményesen is!
- Ne azon dolgozzunk, amin szeretnénk, hanem azon, ami a főnökünknek, a cégnek, a vezetőségnek fontos.
- Figyeljünk oda az éves célkitűzésekre, és igyekezzünk ezeken dolgozni.
- Tudatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol a vezetőség és a többi osztály számára látható feladatot kapunk és oldunk meg.
- Az eredményt reklámozzuk – jó bornak is kell cégér!