ITÉlet

Tanulságos interjú egy sztár építésszel a HBR-ben.

Tanulságos interjú egy sztár építésszel a HBR-ben.

Az interjú a HBR novemberi számában olvasható. Őszintén megvallom hogy Frank Gehry nevét még azelőtt soha nem hallottam, és nem tudom, ténylegesen mekkora sztár. Nem tudtam, hogy építész, és hogy saját céggel indulva futott be (mai szóhasználattal startup-ból gazdagodott meg). Viszont amiket elmondott az interjúban, az nagyon megfogott.

Amíg startup vállalkozóként dolgozott, a legfőbb szabálya az volt: ne vegyél kölcsön pénzt, fizess ki mindenkit, senki sem dolgozik ingyen!

Ez nagyon érdekes egy olyan kultúrában, ahol a hitel felvétel a mindennapok része, és ahol nem tartanak hatékonynak egy olyan vállalkozást, amelyik nincs derékig eladósodva. Ugyanakkor a hitelválság megmutatta (jóval Gehry után) hogy nem lehet mindent hitelre alapozni.

Talán túl triviális dolog, hogy mindenkit ki kell fizetni. Az építőipar mintha nem erről lenne híres, sokkal inkább a pénzük után futó alvállalkozókról. Gehry azonban gyors hasznos helyett jó épületeket akart csinálni, amihez viszont szakemberek kellenek – a szakembereket meg kell fizetni, és biztosítani őket arról, hogy a pénzüket megkapják. Ha a pénzük bizonytalan, az emberek elmennek máshová dolgozni – a jobbak előbb, a rosszabbak később. Ezt lehet megakadályozni egy erős fizetési morállal.

Senki sem dolgozik ingyen – egy másik bölcsesség. Kezdő vállalkozók gyakran esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, a beosztottak lelkesedésből vagy valamilyen morális okokból járnak be dolgozni, és hogy majd ugyanilyen lelkesen fognak túlórázni és hétvégézni is. Nem, ők nem tulajdonosok, ezért a motivációik is mások. A munkát – különösen a túlórát – kompenzálni kell. A túlóra és a lelkesedés nem magától jön, azt a tulajdonosnak el kell érnie és megfizetnie.

„Mi tesz egy ügyfelet nagyszerűvé? Az együttműködés. Azt mondom: fele-fele”

Nagyon sokszor leírtam már ezen a blogon, hogy a sikeres projekthez kell egy jó beszállító és egy jó ügyfél. Sem egyik sem másik nélkül nem megy.

„Csak akkor fogadok el egy munkát, ha a döntéshozóval dolgozok.”

Klasszikus vállalkozói hiba, hogy jön egy fontosnak tűnő menedzser egy megrendeléssel és sok pénzzel, a vállalkozó pedig megörül neki és beleugrik. Aztán kiderül, hogy a fontos menedzser valójában csak egy lóti-futi, aki valaki másnak az utasításait teljesíti. Gehry-nek nagyon igaza van, hogy meg kell keresni az igazi döntéshozót a megrendelés mögött, és vele kell megegyezni (nem a közbülső emberekkel). Úgy is mondhatnám, hogy egy megrendelés elfogadása előtt tisztázni kell, ki a projekt szponzor, kik a stakeholder-ek és kikből áll a felügyelőbizottság.

„Az építőiparban az elköltött pénz 30%-a veszteség.”

A veszteség alatt Gehry azt érti, hogy valaki valahol hibázik, valami félremegy. Ez nagyon megfogott, hiszen a megfogalmazás tökéletesen ráillik az IT-ra is: sok a bug, gyakori az igények félreértése és a rosszul kifejlesztett szoftver – mind-mind veszteség. Tudomásul kell venni, hogy az IT projekt jelentős része (én most azt mondom, hogy akár 50% is) veszteség. És pontosan azért van szükség erős projektvezetésre, tervezésre és költség kontrollra, hogy ezt a veszteséget leszorítsuk.

Ha egy projektet pusztán fejlesztőkre bíznánk, akkor ők mindenféle hasznosat kifejlesztenének – de nem feltétlenül azokat a dolgokat, amikre az ügyfélnek szüksége van. Kell egy menedzser, aki a fejlesztőket a célon tartja: hogy értéket termeljenek az ügyfélnek, az értékes problémákkal foglalkozzanak, és az értékes problémákra értékes megoldásokat adjanak.

Kontroll és irányítás nélkül csak az marad, hogy „dolgozzatok fiúk szorgalmasan”, és ha nem sikerül, akkor legfeljebb majd heti 80 órát dolgozunk amíg jó nem lesz.

Ha ugyanis igaz, hogy a munka 50%-a veszteség, akkor egyszerűen kétszer annyit dolgozva a hiba kiküszöbölhető… feltéve hogy találnunk kell olyan munkatársakat, akik hajlandóak kétszer annyit dolgozni ugyanannyi pénzért.

„Érzéked lehet hozzá, hogy épület mennyibe kerül, és a költségvetés valós-e. És ha a költségvetés valós, akkor illik betartani. (…)

Irányítanod kell a projektet az elejétől a végéig, igazán kézben tartani az egész átkozott dolgot, mert ez a te terved. Senki más nem tudja, hogyan csinálja.”

Az informatikai megrendelések nagy típushibája – és úgy látszik, az építőipari megrendeléseké is – az irreális költségvetés. Az ügyfél szeretne valami nagyszerűt, de a rá szánt pénz nem az igényektől függ, hanem attól, hogy a CFO mennyit ad rá. Aki rendszerint keveset ad. Szóval van egy megrendelés, amiért az ügyfél a valóságos felét akarja fizetni. Lesz rá jelentkező? Természetesen lesz. Jól fog járni az ügyfél? Nem. Senki sem fog jól járni. Az ügyfél egy rossz vackot kap, a vállalkozónak pedig veszteséges lesz a munkája.

A történet másik oldala viszont az, hogy amikor az ügyfél elég értelmes, valós igényekhez valós költségvetéssel rendelkezik, akkor vajon képes lesz-e a vállalkozás időben, minőségben, terv szerint szállítani? Mert valljuk meg őszintén, ez sem szokott sikerülni. Márpedig ha a terv és a költségvetés valós, akkor egy kompetens vállalkozónak, egy jó szakértői gárdának tudni kellene határidőre szállítani. Az egyenlet ott borul, hogy a vállalkozó nem annyira kompetens, mint gondolja, és a szakértői gárda inkább lelkes mint szakértői.

Én még soha sehol egyetlen vállalkozót se láttam, aki magába szállt volna, miután a reális költségekkel és tervvel indult projekt szép lassan elúszott. Senki nem mondja ki azt, hogy „igen, ezt mi elszúrtuk”, és nem vonják le a következtetést. Még egyetlen olyan vállalkozóval sem találkoztam, aki azt mondta volna „a terv és a költségvetés valós, most már csak rajtam áll, hogy elkészülünk-e határidőre”.